Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Az egykori Pénzintézeti Központ székháza a Szabadság téren

2012. február 06. 08:38 - Varázsceruza

Alig lett kész a Hotel Kikelet Pécsen, a Lauber László-Nyíri István építészpáros máris újabb pályázaton remekelt, a Pénzintézeti Központ (PK) székházának tervével. 
1937-et írtunk. A Szabadság-tér déli felének beépítésére már hét évvel azelőtt kiírtak egy tervpályázatot, amelyből csak nagyvonalú rajzok maradtak fenn. Többségükben egy hosszú, monumentális épületet álmodtak a Széchenyi utca vonalába, alul árkádos kialakítással, hogy az Október 6. utca felé is biztosítsák az átjárást. 
 
a füstbe ment tervek közül a harmadik helyezett
A nagy ház terve füstbe ment, a telket lényegében megfelezték és a Bálvány (ma Október 6.) utca megnyitásával 1938-ban elkezdték felhúzni ezt a hétemeletes vasbetonvázas épületet.  
A Szabadság-térrel megküzdött székesfővárosunk. Időben, anyagiakban és türelemben is sokba volt, mire eljutottak odáig, hogy a helyén éktelenkedő Újépület, azaz a II. József-féle behemót kaszárnya, ahol egy időben cirkuszi versenyeket is rendeztek, majd 1849 után börtönként szolgált és Batthyány Lajos halála helyszínéül, szóval ez a várost északról kvázi lezáró és megcsúfító monstrum eltűnjön. 1898-as elbontása után így lett egy többnyire historizáló, elegáns palotáktól szegélyezett nagyvárosi tér, a közepén zöldterülettel, északi felén félköríves kialakítással, amelyet délről is méltóan illett lezárni. Amikor a PK 1940-ben elkészült, ki is verte a biztosítékot. Kapott hideget-meleget a modern, sőt avantgárd fazon meg a homlokzat miatt: "A PK új palotája nem tetszik a főváros közigazgatási bizottságának", "Miként lehetne kiigazítani a PK új palotájának a homlokzatát?" "A Szabadság-tér és a 'stílus'"- hogy csak párat idézzek az akkori újságok címszavaiból.   
 
korabeli fotók: Marsovszky Elemérné és társa/Magyar Építészeti Múzeum
nyitott folyosó a tetőn
Nem véletlenül ide, egy kőhajításnyira Alpár Ignác tekintélyt parancsoló Nemzeti Bankjától, épült fel a PK székháza: a város financiális központja volt épp a placcon kialakulóban. Jó hír, hogy a régen annyira kritizált külső alig változott, lásd a lenti, évtizedek és ideológiák felett átívelő fotókat. Belülről pedig bármennyire is forgatták fel, viszonylag kicsi az esélye, hogy az utcáról besétálva rendesen szemrevételezhessük. Ahhoz meg kell hívatni magunkat a jelenleg benne székelő bankkal, vagy minimum számlát nyitni, urambocsá' hitelt venni fel... A Pénzintézeti Központ után az épületben a Magyar Hitel Bank, az MNB devizaosztálya, sőt még az MTV is "lakott", míg a végén el nem adták az osztrák banknak, az meg az olasznak.  
A Szabadság-tér felől a negyvenes években:
majd az ötvenesben:
fotó: FORTEPAN
és ez már a 21. század, még a szökőkút előtti időkben:
fotó: innen

 

Régen a hetediken volt a konyha, az étterem, a házmesteri és gondnoki lakás, felette a gépészet. Legalul óvóhely, felette banktechnikai helyiségek. Klimatizált volt a földszinti, közönségnek kialakított tér, mennyezetre szerelt sugárzó fűtéssel és akkor még ritkaságnak számító "légüdítő" berendezéssel. A földszinti padlót-falat siklósi márvány borította, ahogy az oszlopokat is, vagy a lépcsőházat és az emeleti folyosókat. A járófelület itt is Emergé gumiszőnyeg borította, mi más is lehetett egy ilyen épületben, a harmincas években. Az irodákban is ez volt, a tanácsteremben és az elnöknél viszont parketta járt a márványfalhoz. A pénztári és lépcsőházi üvegfalak váza, az ajtók, a főbejárat ajtói mind bronzból készültek, Jungfer Gyula üzemében. A hatvanas években az éttermi teraszt beépítették, a földszinti üvegbeton falakba ablakokat nyitottak. 1986-ban a földszintet teljesen áttervezték és akkor kukázták ki a bronz bejárati ajtókat is, hogy helyettük rozsdamentes acél legyen. 
belső dizájn anno (fotó: Marsovszky Elemérné/MÉM)
A térre néző homlokzat asszimetrikus, jobb oldalán, a földszinten Medgyessy Ferenc domborműve, a Szüretelők, felette, a másodikon az egykori elnöki iroda loggiája. 
 
 
 
a szökőkút csak néhány éve van

 

2008-ban volt Lauber László, Nyíri István emlékkiállítás a HAP Galériában, amelynek megnyitóján Ferkai András mondott beszédet. Naná, hogy lemaradtam róla, viszont a világhálón ez is megvan, így nem is bénáznék tovább az építészek munkájának méltatásával, hogy bejön a ház, nyilván eddig is kiderült a nyájas olvasónak. Szóval, aki eddig kitartott, most semmiképp se kattintson el: "... a két építész életművéről szeretnék beszélni, melyről többen meggyőződéssel állítjuk, hogy a 20. századi magyar építészet legjavához tartozik. Hogyan is lehetne ezt az állítást alátámasztani, a munkák kiválóságát magyarázni? Mitől olyan jók, mennyiben különböznek a kortársak hasonló színvonalú épületeitől? Miről ismerszik meg egy Lauber és egy Nyíri-ház, és miről a Nyíri-Lauber? Iparterves kollégáimtól sok történetet hallottam az ott dolgozó Lauber Lászlóról. Nagy részük nem mesélhető el ilyen nagy nyilvánosság előtt. Azt viszont elmondhatom, hogy valamennyien lelkesen beszéltek Lauber tűhegyes ceruzával rajzolt gyönyörű unterlágjairól, okos és pontos alaprajzairól, patikamérlegen kiegyensúlyozott homlokzatairól, általában arról a fantasztikus arányérzékről, amely minden munkáját jellemzi. Legtöbbször a Honvédelmi Minisztérium-II épületét és a Vasipari Kutatót emlegették, de gyakran felidézték a Szabadság téri Pénzügyi Központot is a háború előttről. A kulcsszó az elegancia volt: természetesen könnyed és nagyvonalú magatartás, mely Laubernek nem csak az építészetére, de emberi habitusára is vonatkozott. Ahogy mondani szokták, igazi úriember volt. A Wälder-iroda tagjait ábrázoló fényképen egy kimondottan jóképű fiatalember áll a bal szélen. Jól szabott öltönyben, gondosan megkötött nyakkendőben, kedvesen és magabiztosan mosolyogva néz – no nem ránk –, hanem jobbra lefelé, talán éppen a férfiak közt középen ülő hölgyre.
Lauber fent balról az első, mellette Nyíri (bekeretezve). Forrás: Wikipédia
Úriember marad ’45 után is, dacolva a proletárdiktatúrával, és az állami tervezőiroda taposómalmában sem tesz engedményeket a minőséggel kapcsolatban. Amit ekkoriban kiad a kezéből, az ugyanolyan igényes és vállalható munka, mint a háború előttiek... A végletekig vitt, már-már arisztokratikusnak mondható minőség-igény, és annak ütközése a silány korral azonban – úgy tűnik – felőrölte Lauber erejét. Az építész szakmában fiatalként, 51 éves korában vitte sírba az alkohol.
Az említett fényképen a Lauber mellett álló Nyíri István kinéz a képből, de ugyancsak nem ránk, hanem elgondolkodva, mintha befelé figyelne. Komoly, felelősségteljes ember: hadifogságban meghalt apja helyett ekkor már ő, a legidősebb fiúgyermek tartja el családját. A Lauberrel közös munkákból nehéz megállapítani, mennyi az ő hozzájárulása azokhoz. Hogy milyen lehetett saját építészi világa, azt könnyebb a háború után önállóan jegyzett művek alapján rekonstruálni. A csepeli posta a közös alkotásokra emlékeztet, az Engels téri buszpályaudvar azonban arról tanúskodik, hogy Nyíri – ha módja van rá – szívesen tervez játékosabb, könnyedebb kompozíciót, használ többféle anyagot, faktúrát, s él a gazdagabb formálás lehetőségével...
... a Nyíri-Lauber házak ... más tervezők épületeitől könnyen megkülönböztethetők. Alaprajzuk gondos, a lakások elrendezése, méretezése körültekintő. A Szép utcai és az alsó Váci utcai bérházak összefogott, nagyvonalú homlokzatukkal emelkednek ki az átlagból. Az Irányi utcai bérház – melyről annak idején lélegzetelállító fénykép készült – feszült arányain sokat rontott a manzárdtető ráépítése és a földszint lecsupaszítása. A gyönyörű tetőkertes Kékgolyó utcai bérház ma csak árnyéka egykori valójának. Regélni lehetne a Szabó Ilonka utcai bérvilla finoman megoldott bejáratáról és a mecseki üdülőszálló kilátás felé forduló szép ívéről. Ezek a példák az igazán nyíri-lauberes épületek. Semmi erőlködés és túllihegés, semmi kompromisszum: természetes és elegánsan modern alkotások." 

 

Lauber László, Nyíri István - innen
Felhasznált irodalom:
Ferkai András: Pest építészete a két világháború között
Fény és forma
Siklóssy László: Hogyan épült Budapest
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr17463804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása