Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Lázár utca 7-9.

2015. augusztus 23. 11:55 - Varázsceruza

p1270952b.jpg

Az utóbbi pár évben majdnem az összes házat felújították a Lázár utcában, már csak a 9-es szám maradt úgy, ahogy régóta áll, félig lehullott vakolattal. A bejárat feletti, gyümölcsöskosárból falatozó mókusokon kívül ez most az egyik legfőbb ismertetőjegye, pedig ikertestvérével, a felújított 7-essel együtt szerintem az utca legkülönlegesebb és ráadásul egyetlen szecessziós épülete. Mindkettő homlokzatán, a szélső, első emeleti ablakok mellett tábla hirdeti az építész, Freund Dezső nevét.

1_1.jpg

p1730287b.jpg

p1270948b.jpg

Freund 1906-ban szerzett oklevelet a Műegyetemen, aztán a lechneri vonalat követő Komor Marcell és Jakab Dezső irodájában dolgozott, részt vett a szabadkai Városháza tervezésében. 1911-ben, amikor a megbízást megkapja, még csak 27 éves. Az elkövetkezendő években, még az első világháború kitörése előtt alkalma nyílik több lakóház megtervezésére, ezeknél vegyíti a kései, többnyire magyaros szecessziós jegyeket a Jugendstilével. Nagyjából az ikerházakkal egy időben megtalálja egy másik megbízás is, ennek eredménye nem messze innét, a Hajós és az Ó utca sarkán álló ház az 1911 felirattal, a közelmúltban felújítva. De tervezett zsinagógát, középületeket és a Gyöngyösi utcai, art decos Hiszekegy-ház is az ő terve 1926-ból.  

img_20141216_202957b.jpgEgy másik  épülete a közelben: Hajós utca 16-18, Hohldonner Nándor megbízásából.

A mostani épület elődjéről a Levéltár annyit árul el, hogy 1864-ben Policzer Mayer rendelte meg Hild Károlytól földszintes lakóház átalakítását e telken. A tizenkilencedik században, még az Andrássy út kialakítása előtt zsúfolt és sűrűn lakott környék ez, a keskeny utcákban földszintes vagy egyszintes házakkal. Többnyire kereskedők lakják, ráadásul az utca közel van a Hermina térhez (nagyjából a mai Operaház helye), ami zsibvásárairól volt híres, sőt az Andrássy út építésének első szakaszában a vurstli is ide költözött.

1864hildkaroly.jpgHild terve 1864-ben földszintes lakóház átalakítására. Forrás: MLP

Az is biztos, hogy a ház felépülését megelőző évtizedben több tulajdonos jegyzi a telken álló ingatlant, a 7-es Láner Gyula és Lajos nevén van, a 9-es szám pedig évekig Schreiber Hannié. Az első tervváltozaton is ők szerepelnek még építtetőként, aztán a másodikon már felbukkan a későbbi tulajdonosok neve, így 1912-ben, az átadás évében a 7-es szám Strausz Gyula és neje, a 9-es Strausz Lajos és Gyula tulajdona. Strauszék divat-, kézmű- és rövidáru-ügynök és bizományos üzletben utaznak, amelyet a Czímjegyzék szerint ide is költöztetnek.

p1670088b.jpg

p1670082b.jpg

img_20150504_184021b.jpg

p1730284b.jpg

Az ikerházak tömegükben lényegében egyformák, mindkettő középtengelyében, az utcavonaltól visszahúzva, a földszinti üzlethelyiségek közti folyosóról nyílik a bejárat. Freund a homlokzatot az első emelettől felfelé franciaudvaros megoldással visszahúzta. Az utcára néző, két első emeleti lakás így viszonylag nagy erkéllyel bír, míg a felsőbb szintekre csak kisebbek jutottak. De a két épület mégsem teljesen egyforma, az erkélyeket például máshogy helyezte el, a hetesnél középen, itt pedig két oldalt vannak, valamint a homlokzati dekoráció is más. A hetesbe egy szakállas férfifej által őrzött kapun át léphetünk be. A kedvenc díszem, persze csak a mókusok után, a kilences számú ház két sárgára mázolt madara az első emeleti erkélyek sarkán, a bejárat felett. 

p1270406b.jpg

Én csak a rosszabb állapotú kilences számú ház belsejében voltam. Az udvar nem túl nagy, sárga keramitkockák borítják és megvannak az üveg felülvilágítók is, amit a házak többségében lebetonoztak. A kapualjban mókusokat, madarakat, növényeket és geometrikus alakzatokat mintázó gipszstukkó díszítés, majd a kapun belépve jobbra nyílik a főlépcső, domborított és kovácsoltvas elemekből álló csodás ráccsal és régi lifttel. Megvan az égszínkék csempe is, és ha túljutunk a földszint és az első emelet sötét lépcsőfordulóján, akkor a lépcsőház talán eredeti falfestése is láthatóvá válik, vonalak között szétszórt piros virágokkal. Klasszak a járólapok, a függőfolyosó virágot ábrázoló kovácsoltvas korlátja pedig pont olyan, mint amilyet a Nyár utca 10-be is tervezett az építész. A gangot a főlépcsőtől egy kétszárnyú üvegajtó választja el, egyben azt is jelezve, hogy az innét nyíló, kedvezőtlenebb fekvésű lakásokban lakhattak régen a kisebb pénzű bérlők. Amikor ott voltam, esett az eső, a kapualjban csak vakuval lehetett fotózni és bár én így is imádtam a lépcsőházat a kék csempe, a lift, a folyosó rácsa és a régi festés maradványai miatt, napfényben biztos egészen máshogy fest.


p1730186b.jpg

p1730192b.jpg

p1730190b.jpg

Strauszék sokáig maradtak, a különböző terveken építtetőként még 1942-ben, sőt 1946-ban is felbukkan a család neve, a háború után viszont a szokásos forgatókönyv, a ház lassan állami tulajdonba és ezzel az IKV kezelésébe kerül, egy 1946-ban végzett lakás helyreállítás ténye utalhat esetleges háborús sérülésekre. Az ötvenes években itt is elkezdődnek az átalakítások, ami a nagy lakások leválasztásával járt.

p1730195b.jpg

Az elmúlt években az utca páratlan oldalán felújították illetve megfejelték a két tizenkilencedik századi, klasszicizáló épületet, a Lázár utca 3 és 5 szám alatt, szemben pedig a 8-ast és a 12-est is (ez utóbbi bejárata az Ó utcáról nyílik és a földszintjén volt egy időben a jég felirat, lásd a lenti képet). Ezzel eltűntek az igazán rossz állapotban lévő homlokzatok. Az ikerházak mellett, a 11-es szám alatt egy lebontott, az Adalékok szerint „stílus nélküli, egyszerű bérház„ helyén éktelenkedik már évek óta a tervezett Jasmin Hotel betoncsonkja, ami így, ebben a formában sokat ront az utcaképen. Nagyon várom, hogy befejezzék, ha már egyszer lebontották a régit.

fortepanb.jpgForrás: Fortepan, 1980-as évek

p1670094b.jpg

p1670095b.jpg

img_20150504_184503b.jpg

p1270963b.jpgA múlt: a jeges a 12-es szám földszintjén. Mára a házat felújították.

p1730168b.jpg

Források:

Budapest100

Budapesti Czím- és Lakásjegyzék

Magyar Levéltári Portál

 

Frissítés, 2015. augusztus 30.

A napokban levelet kaptam az egyik volt lakótól, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Ebből szeretnék most adalékként egy pár mondatot idézni:

"Kedves Kép-tér Blog!

Nagyon örültem a Lázár utca 9. számú házról szóló bejegyzésnek, mivel eddigi életem jelentős része köthető ahhoz a házhoz és nagyon sajnálom, hogy az utcában már csak az az egyedüli ház, amit még nem újítottak fel.
Szüleim a Lázár utca 9-be vittek haza 1980-ban, amikor megszülettem. Több mint 30 évig laktunk abban a lakásban, aztán úgy döntöttem, hogy elköltözünk, mivel a lakás maga sötét volt, és nagyon rossz elosztású, illetve a ház felújítására, a próbálkozások ellenére csak kevés esélyt láttam. A lakásunkat eladtuk.
A ház maga tényleg csodálatos, tele apró díszes elemekkel és megépítésekor szerintem modernnek számított, jártam emeleti lakásokban is, amelyekből könnyen vissza lehetett következtetni a korábbi nagypolgári életmódra. A lakásokat sajnos a 40-es, 50-es években átalakították, több lakásra osztották.
A tetőn a 40-es években napozó terasz is működött, kerti zuhanyzóval, nagyon hangulatos lehetett az a kis lapos tetős rész, egyik irányban az Operaházat látni, a másik irányban pedig a Szent István Bazilikát. Egyébként nagyon alkalmas az a tetőrész az augusztus 20-i tűzijáték megnézésére :)
Sajnos a házat az elmúlt évtizedek változásai hátrányosan érintették, a privatizáció során a pincét külön értékesítette az akkori önkormányzat, így az akkor megalakuló társasház nem tudott bevételhez jutni a pincéből. A pincében egy fitnesz szalon működik.
A felújítást az is megnehezíti, hogy kevesen laknak csak a házban ténylegesen, sok lakás ki van adva, sőt egy apartman hotel is működik benne. 
A blogban vannak képek a liftről is, nos az is elavult, és nem is az eredeti, mert az eredetit az IKV régen kicseréltette a jelenlegire, ami kisebb és nem is díszes, és a pince helyett a tetőtérbe került a liftgépház is.
Egyetlen felújítás a házon a tetőcsere volt a '80-as évek elején, ezt a 11-es számmal közösen végezték, ám azóta az is beázik itt-ott."
Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.

 

Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom (ellenkező esetben azt külön jelzem). Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges. E-mailt a kep.ter.blog@gmail.com címre küldhetsz.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr817726168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása