Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Képes napló 2016/20-21. hét

2016. június 07. 22:41 - Varázsceruza

Régen csak alkalomszerűen, egy-egy séta után csináltam ilyet, de év elején úgy döntöttem, hogy a rengeteg, többnyire mobillal készült képből, ami aztán általában feledésbe merül, heti rendszerességgel felteszek egy válogatást némi magyarázattal, hogy dokumentáljam a napok/hetek iszkolását és a látottakat.

#moszkvater kiállítás megnyitóján a Kiscelli Múzeumban:

20160519_180859b.jpg

Bevallom, hogy a térhez nem sok érzelmi szál fűz. Régen sem használtam túl sokat, az elmúlt években pedig szinte egyáltalán nem jártam arra, és ez nemcsak a felújítás miatti, évekig húzódó munkák miatt volt, hanem mert nem arrafelé zajlik az életem. De persze az óra, mint egykori randihely nekem is megvan, csak éppen frenetikus emlékek nem fűznek hozzá. A megnyitón ott volt Pajor Tamás is tetőtől talpig öltönyben, mert hát ugye "a csajom, a Mari a Moszkva téren lakik"... Láttára viszont igenis előjött egy csomó régi emlék, és itt most azokra a zenékre gondolok, amiket még a megtérése előtti időkben, Pauer Henrikékkel a Neurotic-ban  csináltak. 

20160519_195056b.jpg

20160519_195036b.jpg

20160519_194947b.jpg

20160520_124815b.jpg

20160522_151800b.jpg

20160522_171206b.jpg

20160522_171142b.jpg

A Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény egyik kiállítási tárgya a Múzeumok majálisán, a Csepel Művek egykori terméke:

20160522_150722b.jpg

20160524_055252b.jpgVizafogón

20160524_055312b.jpg

20160528_183231b.jpgRáday utca

20160518_083601b.jpgVictor Hugo utca

Hangverseny előtt a Kálvin téri református templomban... 

20160528_185327b.jpg

A végére pedig hadd jöjjön egy pár régebbi fotó egy tavalyi sétáról, amikor a Miénk a házzal Jungfer Gyula műlakatos-, Thék Endre asztalos-és Róth Miksa üvegfestő mesterek munkáinak nyomába eredtünk a városban. A református templom belsejét akkor láttam először és nagyon megleptek az első emeleti Kálvin-terem színes ablaküvegei.

 

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.

Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom, ellenkező esetben azt külön jelzem. 

Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk

KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr688782480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.