Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Alkotás utca 13.

2017. január 02. 08:27 - Varázsceruza

György-udvar

A napokban a kezembe került egy régi újság képes melléklete, benne egy érdekes homlokzati rajzzal. Rögtön megismertem az Alkotás utcai hatalmas, szobros sarokházat, jártam is benne pár évvel ezelőtt, akkor is tél volt. Egy monstrumnak éreztem az egészet megmagyarázhatatlan részletekkel, a ház előcsarnokát és a földszintet pedig egyenesen nyomasztónak, nem is merészkedtem feljebb. Akkortájt Vera, a Lásd Budapestet bloggere írt is róla, így én letettem róla. A most talált cikkek és képek viszont szerintem elég érdekesek ahhoz, hogy közzétegyem őket és hozzátegyenek valamit az eddigiekhez.

pestinaplo.jpgForrás: Pesti Napló, 1929

Itt van mindjárt az épület homlokzata, egy fura kavalkád, rengeteg szoborral, különböző méretű és formájú nyílászáróval. A második emelet magasságában két szobor áll egymástól pár méterre, a Greguss utcai sarkon, egy mélyedésben az olasz irodalom legnagyobb költőjét, Dantét lehet felismerni, könyvvel a kezében, de Beatrice is ott van, a bejárat felett jobbra. Felismerhető még Sárkányölő Szent György is, talán az egyetlen, amelynek a jelenléte magától értetődő, a neki tulajdonított védelmező szerep miatt.

De a kapubejáró az igazán meglepő. Dante és az Isteni színjáték nyomán a „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”- mondat jutott eszembe, amint beléptem és a földre pillantottam, mert ez a látvány fogadott:

A baljós kereszt/koporsó mellett állva két lakót is megkérdeztem, hogy tudják-e kinek a monogramja az MA, de értetlenül néztek rám, egy szóval úgy tűnt, mintha eddig nem vették volna észre a betűket. De mondtam, hogy ez egy furcsa ház... 

1912-ben még üres lehetett a telek, mert a Pesti Napló hírt adott róla, hogy egy állványozó munkás, aki a szomszédos építkezésen dolgozott, miképpen épített a telekre egy deszkabódét, hogy szerelmével meghúzza ott magát, egészen addig, míg egy éjszaka dühében fel nem gyújtotta a bódét és magára nem vonta a telektulajdonos, Lendvai János kertész haragját. A telek az I. világháború kezdetéig és azalatt valószínűleg üres is maradt, utána pedig hosszú évekre leálltak az építkezések, így nem csoda, hogy itt sem épült semmi. Murai Róbertné hatemeletes bérpalotája a magánépítési albizottság 1929 májusában tartott ülésén kapott építési engedélyt. A megrendelő, leánykori nevén Finály Angéla akkor már jó ideje özvegy volt. Férje, Murai Róbert földbirtokos 1914-ben halt meg, két gyermekük született, Róbert és Aurél, ez utóbbi később ügyvédként dolgozott. A család több bérházat is birtokolt a fővárosban, az egyik a Lovag utca 20. szám alatti épület, a jónevű Révész - Kollár építészpárostól és a Csáky (ma Hegedűs Gyula u) 8. szám is, de özvegy Murainé a bérházak mellett fordítóirodát is fenntartott. Az előtéri monogram tehát ezzel megfejtettnek látszik, MA, mint Murai Angéla.

sze5.jpgSzínházi élet, 1930

fortepan_102734_1960b.jpgFortepan - 1960 körül/ Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11

1_4.jpgFortepan, 1960 körül / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11

sam_3220b.jpg

1929 augusztusától 1930 elejéig sokat hirdették a lakásokat, a Pesti Hírlapban például így: „Déli vasúttal szemben, Buda legszebb helyén, Enyedi-, Alkotás- és Greguss-utcák sarkán, villamos megállónál és a 3-as autóbusz végállomásánál, három utcára néző sarokbérházban, kelet-déli fekvésű 1, 2 és 3 szobás, hallos és garzonlakások a legszebb kivitelben, műhelyek, raktárak és üzletek központi fűtéssel, állandó melegvízszolgáltatással novemberre kiadók. Bővebbet: Ambrus és Hajnaly építészmérnökök irodájában.” De más helyen az egykori bérleti díjról is lehet tájékozódni: „Kettőszobás utcai lakás 1860 pengőtől, három szobás, hallos lakás 2400 pengőtől, legmodernebb kivitelben, teljes komforttal, körülcsempézve, tapétázva.

hirdetes_1.jpg

A 8 Órai Ujság 1929 decemberében lelkendező cikket írt arról, hogy a 83 lakásból álló, a járókelők figyelmét felkeltő, monumentális bérpalota, amely „pompás beosztásával teljesen a családi házak jellegével bír, a legutóbbi tíz év egyik legszebb és a modern kor követelményeinek legjobban megfelelő építkezése. A Délivasút érkezési oldalával szemben fekvő palota lakásai kényelem, ízlés, célszerű elrendezés és kivitel tekintetében felülmúlják a legutóbbi évek hasonló építkezéseit annak ellenére, hogy az árai csaknem húsz százalékkal olcsóbbak, mint bárhol a főváros területén. Különösen közalkalmazottaknak nagyon ajánlatos ezeknek a rendkívül egészséges és modern lakások kibérlése, amire külön is felhívjuk a köztisztviselők figyelmét. A rendkívül szolid építkezés, amely egyesíti magában az utolsó évek házépítkezéseinek gyakorlati tapasztalatait a külső csín és tetszetőség minden követelményével, lehetővé teszi, hogy évtizedeken át kitűnő karban maradó lakáshoz jut a bérlő.” Az árakról annyit, hogy a tisztviselői jövedelmek a minisztériumi fogalmazói karon, 1929-es adatok szerint, 500-800 pengő, külső szervei esetében 300-500 pengő között alakultak. (forrás)  Az 1860 pengős ár, ami feltehetően az éves lakbért fedi, így egy hónapra 155 pengőre jön ki. 

fortepan_41579_1935b.jpg

Fotó: Fortepan 41579, 1935 körül. A ház jobbközépen magasodik a vasúttal szemben. Szinte felismerhetetlen a környék. 

De a házzal kapcsolatos, leglelkendezőbb és egyben leginformatívabb cikket nyilván nem véletlenül nem egy építészeti folyóiratban publikálták, hanem a Színházi Élet 1930-as vaskos, húsvéti számában, ahol „firenzei palazzo Budán” címmel több oldalas, gazdag képanyaggal ellátott bemutatót közöltek a házról, ezt a mai fülnek talán már kicsit szokatlan, túlzásoktól és sallangoktól nem mentes stílusa miatt egészében idemásolom: Egy tavaszi éjszakában, amikor az autónk az Isten-hegyi útról befordult az Alkotás utcába, új, különös palota tárult elénk. A hold bágyadt sugarai egy patinás zöld palazzót világítottak meg, egy gyönyörű megkapóan harmonikus házat. A korai renaissance köntösében, újszerű zöldes színével új stílust jelent ez az épület. Szakít a hagyományos bérházhomlokzatok egysíkú megoldásával és fő céljának a modern követelményű bérház praktikus sarokmegoldású alaprajzából eredő arányos homlokzati tömegelosztást tekinti. S ez, ami legmegkapóbb e palotán. Az emberi szem nem fárad el az unalmas egyhangú ablaksorokon, hanem a homlokzat úgy egészében, mint részlettömegeinek megjelenésében művészi élvezetet nyújtó képet ad. A homlokzati tömegek arányos elosztásából ered, hogy azoknak történeti stílusban készült dekoratív részletei élvezhetőbbek, mert önmérséklettel csak olyan helyen alkalmaztattak, ahol azt az architektonikus tömegek megkívánták. Budapest egy gyönyörű, nemes palazzoval gazdagodott, amely a közönség legszélesebb rétegeiben is nagy tetszést aratott. Ennek a palotának építtetője Murai Róbertné, Finály Angéla úrasszony, aki nagy szeretettel és ritka áldozatkészséggel támogatta a tervező építészek művészi törekvéseit. A palota tervező művészei Ambrus és Hajnaly építészmérnökök. Zárkózott, csendes, sokat dolgozó művészemberek, akik a háború után kezdték önálló működésüket és egy évtized után tudásukkal és művészetükkel az elsők közé törték fel magukat. Sok bérház, villa, iskola megtervezése után az elmúlt év két oly szép feladatot hozott nekik, amely eddigi munkásságuk koronáját jelenti.” (dr. Réti Gyula)

A negédes felvezetés után képek jönnek, ezekből kiderül, hogy a házat György-udvarnak nevezték el, és a névadója Murai Gyurika, aki feltételezhetően Murai Róbertné még zsenge korú unokája lehetett. Az ő arcmása a ház bejárata mellett egy puttó képében több helyen visszaköszön, alatta Georgius felirattal, és nyilván Sárkányölő Szent György szobra sem véletlen, ezt a homlokzat középvonalában helyezték el, körülbelül a negyedik emelet magasságában. De megmutatják a mai fülnek ismeretlen építészpáros, Ambrus Zoltán és Hajnaly Ödön arcképeit, illetve remek fotókat közölnek a valószínűleg a házban található lakásaik belsejéről is, a kivitelezésben résztvevő iparosok név szerinti és részletes felsorolásával. Az ilyen listákat nagyon szeretem, mert a régi mesterek nevét néhány vasajtóba vésett lakatosén kívül már nem őrzi az emlékezet, de innen tudni lehet például hogy a homlokzati szobrászmunkákat, lépcsőházi műkő munkákat a Melocco Péter Cementárugyár és Építési Vállalat, a lakatosmunkákat Braun Miklós cége végezte, az asztalos Malomsoky József volt. Egy másik újságban talált hirdetésből az is kiderült, hogy Hajnaly a IV. emelet 6. szám alatt lakott, ide keresett jól főző, lehetőleg árva mindenest.

sam_3451b_1.jpg

A régi homlokzati képet nézegetve a nyilvánvalóan túlzó „firenzei palazzo” elnevezés mégsem tűnik akkora túlzásnak, hiszen a ház középtengelyében akkor még egy csinos torony magasodott, amit valószínűleg a világháború vitt el, bár erről nem találtam adatot. És ha megnézzük a firenzei Palazzo Vecchiot, végső soron felsejlik némi hasonlóság, a torony miatt mindenképpen, de a véletlenszerűen betűzdelt íves ablakok is abba az irányba mutatnak hogy az itáliai reneszánsz ideája lebegett a tervezők szeme előtt. És ha már Firenzében vagyunk, mért ne emelje a ház fényét az olasz és a világirodalom nagy klasszikusa, Dante Alighieri, aki a Greguss utcai sarkon tűnik fel egy embernagyságú szobor formájában és bár egymást nem láthatják, szerelme, Beatrice kíséri az Alkotás utcai homlokzaton, egy másik lekerekített sarokban. Nincsenek egymás látómezőjében, szerelmük beteljesületlen marad. Talán rosszmájúság lenne azt mondani, hogy a tervezők ezzel kimaxolták a reneszánsz témát, de bárhogy is nézzük, lényegében ez történt, hiszen feltehetően semmi más nem indokolja figurájának szerepeltetését egy a sarokpozíciójából és a nagy telekből adódóan hatalmas erődítménynek tűnő épületen. Ezen kívül több helyen is feltűnik a homlokzaton a kereszt, amely valamelyik lovagrendre utalhat. Ott van az oroszlánok által közrefogott pajzsokon, a franciaerkély rácsán és ha mindezeket nem szúrta volna ki éles szemünk, a bejárat kövén szinte belebotlunk, és innen már csak egy ugrás lenne azt gondolni, hogy talán a rózsakeresztesekre utal, akikkel volt aki összehozta a nagy olasz költőt. Erre azonban egyelőre nincs bizonyíték, legalábbis én nem találtam. Nem szeretném bagatellizálni a jelképek jelentőségét de annyira nem vagyok otthon e témában, hogy tényszerű következtetéseket vonjak le ilyen kevés információ alapján. Semmi sem kizárt, de ha akár az építészeknek, akár az építtetőnek köze is volt titkos társaságokhoz, már csak természetükből adódóan sem derült volna fény az odatartozásukra. 

De a dokumentált és ellenőrizhető tényeknél maradva, a ház története igencsak érdekesen folytatódik. A Színházi életben megjelent cikket a rá következő hónapban egy másik, rangos és főként a modern stílust éltető építészeti lapban publikált, kritikus hangú cikk követte. A Tér és Forma (1930/05) cikkének írója szerint az építészek ebben az esetben a „mámoros formatombolás”-nak lettek áldozatai, a ház külseje „kínos és bántó”, de pár vitriolos mondatot idemásolok: (…) e homlokzat részlethalmozása semmi esetre sem lehet pl. az alaprajz következménye. Az sem valószínű, hogy az építtető írta elő a formáknak azt a káoszát, amely itt jelentkezik. Hiszen megtalálni itt mindent, ami Itália műemlékein a részletek terén megvalósult: van itt sorozatos félköríves ablak, félköríves kapcsolt ablak a korai reneszánsz időből, mint a késői reneszánsz szemöldökpárkányos ablaka! Van itt romános oszlopocska, mint felkoszorúzott sarokoszlop női és férfi szenttel, fülke sárkányölő Szent Györggyel, van itt reneszánsz ornamentummal borított pillér. A páviai Certosától a Vatikán Raffael díszítette loggiáig minden nagyhírű olasz műemlékrészlet formája találkát adott itt — talán azért, hogy a Triest felől érkező olaszokat hazai emlékekkel köszöntse! S a formáknak zabolátlan tömege minden kompozíciós elv nélkül kuszán, vegyesen vonul fel és keveredik, az egyik forma a másikat gyilkolja, veri, üti s a formák kedvéért a szükségesek, pl. ablakok elvesznek, kimaradnak, anélkül azonban, hogy ennek kompozíciós indokoltságát éreznők! Bocsánat: de ez a homlokzat rossz álom Itáliáról, avagy az olasz építészet formatanáról tartott előadássorozatról . . . Nem, így nem szabad Itáliát felhasználni.” Ambrus Zoltán, az egyik építész nem is hagyhatta szó nélkül a kedvezőtlen kritikát, ő azzal védekezett, hogy egy olyan modern épületet szerettek volna létrehozni, ami illeszkedik a patinás városképbe, és hogy „nem dobtuk el a múltat azért, hogy az ön szemének nagyon tetszetős, ú. n. harmonikus cukorskatulyákat építsünk fel". Ezt pár hónap múlva, egy rövidebb cikkben hozta le a Tér és Forma (1930/11) majd a végén újfent földbe döngölte Ambrust, mondván, hogy „Vájjon a házban csupa Doge és Signore fog-e lakni, akiknek mai igényét képezi a Doge-palotáról és a Signoriáról idehozott részletek gazdagsága?

sam_3245b.jpg

Ekkor már egy éve állt a ház és nem telt bele még egy év, amikor Murai Róbertné háztulajdonos ellen a törvényszék csődöt nyitott, a házat pedig árverésre bocsátották. Talán az időközben Amerikából begyűrűző gazdasági világválságnak is szerepe volt benne, sőt biztosan, de tény, hogy a fennmaradt iratok alapján nem tudta kifizetni a hitelezőit, elsősorban a Magyar Országos Központi Takarékpénztárnak (MOKTÁR) tartozott, különböző bankoknak, a ház kivitelezésében közreműködő számos iparosnak, de még az Est Lapkiadónak is, s mivel Budapest egyik legnagyobb bérpalotájáról volt szó, a napilapok részletesen beszámoltak az eseményről. A vevő végül a legnagyobb hitelező, a MOKTÁR Elismert Nyugdíjpénztára lett, amely az 1.790.000 pengős becsült ár helyett 1.105.000 pengőért vette meg a 412 négyszögöles telken álló hétemeletes bérházat. Murai Róbertnének nem mehetett jól akkortájt, hiszen az építése óta a család tulajdonában lévő, Lovag utcai, és ennél sokkal tetszetősebb külsejű, ámde kisebb bérházát is elárverezték ebben az időben. De más hírek kapcsán is sokat írtak a házról. Már fennállásának legelején, 1929 decemberében kizuhant egy munkás a hatodik emeletről, majd 1931-ben, az egyik lakásban világítógázzal mérgezte meg magát egy fiatal tisztviselőnő. 1933-ban két öngyilkosról számoltak be a lapok. Január 3-án B. Rezső 57 éves bankár, Böszörményi úti lakos, jól öltözötten felsétált a ház hetedik emeletére, hogy a gangról a mélybe vesse magát. Nem tudni, miért tette, egyes lapok szerint „a bank április 1-i hatállyal nyugdíjazta és az ideges ember attól tartott, hogy gondterhes öregség vár rá”. Még ugyanabban az évben, október 31-én W. Etel 66 éves tönkrement magánzónő ugrott le gyászruhában a ház negyedik emeletéről és zúzta halálra magát az udvar kövezetén. 1935 áprilisában egy kelmefestő a harmadik emeletről dobta magát az udvarra, már rajta sem tudtak segíteni. Ezekről olvasva rögtön a bejárat melletti kereszt jutott eszembe de nem szeretném azt sugallni, hogy a ház ilyen dolgokra predesztinált. Arról se feledkezzünk meg, hogy mindez a gazdasági világválság idején vagy kevéssel utána történt. Így  évtizedekkel később visszatekintve úgy tűnik, mintha egyik tragédia vonzotta volna a másikat. Az első esetben nyilván csak arról volt szó, hogy az elkeseredett ember biztosra akart menni, ezért választotta pont a hét emeletes palotát, a többiek pedig pár éven belül követték a „bevált” példát. De szerencsére kevésbé fekete hírek kapcsán is feltűnt az épület neve. Divatos volt akkoriban a mozgásművészet, s az épületben működött Turnay Alice mozgásművészeti iskolája, ahol „hygienikus asszonykurzus, soványitás, erősítés” órák is indultak. 

sam_3262b.jpg

sam_3393b.jpg

A torony valószínűleg a II. világháborúban pusztult el, mindenesetre az biztos, hogy a MOKTÁR 1947-ben helyreállíttatta az épületet, de a képek tanúsága szerint valószínűleg az 1956-os forradalom után is rendbe kellett hozni. A Fortepan képei körülbelül 1960-ban készültek, ezeken már nem látszik a torony, lövésnyomok viszont bőven vannak, sőt még azt is megörökítette a Fővárosi Tanács VB Városrendezési és Építészeti Osztályának fotósa, hogy az Alkotás és a Nagyenyed utca metszéspontjában egy benzinkút volt. Érdekesség, hogy a ház bejárata melletti keskeny üzlet régen is totó-lottó üzlet volt, és ma is az. A Nagyenyed utcai oldalon a mai napig megvan a fodrászüzlet régi táblája, bár pont az az oldal nem látszik a régi képeken.

Ahogy az elején is írtam, a szimbolikája és talán az ismert múltbéli események tükrében különös ház ez, de belül nem nyomasztóbb, mint a hozzá hasonló, régi nagy bérpaloták. A kissé eklektikusra sikerült homlokzat és a baljós belépő után az udvar és a ház belseje már nem okoz meglepetéseket, pont úgy néz ki, mint egy régi gangos ház, ahol mindenki láthatja, mikor jönnek haza és mikor mennek el otthonról a szomszédok és ki jön hozzájuk látogatóba. Az a megoldás, hogy a lakásokat kizárólag a körfolyosóról lehet megközelíteni, már a huszadik század első évtizedében sem volt korszerű, sőt menekültek tőle az igényesebb és jómódú bérlőkre számító háztulajdonosok, de azért még nagyon sok hasonló ház épült akkoriban. Itt elsősorban arról lehetett szó, hogy sok lakás kellett, amiből jó sok lakbér befolyik a megrendelőnek. Az biztos, hogy az alaprajzát tekintve már 1929-ben sem számított modernnek, de nem tudjuk, hogy mennyire volt igaz, amit a hirdetésekben írtak a műszaki adottságairól, még az is lehet, hogy eredetileg minden valóban kiváló minőségben készült. Két lépcsőháza van, a főbejárat egyértelműen az Alkotás utcáról, és egy másik a Nagyenyed utcáról. A második lépcsőházat régen valószínűleg innen volt egyszerűbb megközelíteni, de ezt már lezárták, most itt van a kukatároló. Mint a hasonló korú, vagy még idősebb házakban, itt is úgy érezzük, mintha megállt volna az idő. Nyilván hatványozottabban érzi ezt az ember azokban az épületekben, ahol régen, vagy csak részleges felújítás volt. A legfelső szinten lévő gangra, ahonnét régen a toronyban lévő lakás bejárata nyílt, most ki sem lehet menni. A hatodik emeleti folyosóról lenézve baromi jól mutatnak az egymás felett húzódó, pepita lappal borított függőfolyosók. Szeretem a lakásszámot jelző táblákat a régi typoval. Ebben a házban is elképesztően néz ki a liftház, de hát ilyet is láttunk már sok más helyen. A képre kattintva galéria nyílik: 

Az Ambrus Zoltán - Hajnaly Ödön páros tervezte a Bakáts tér 8 szám alatti sarokházat is, érdemes megnézni a homlokzatát, mert bár kevésbé "firenzei", a jellegében emlékeztet erre.

sam_3413b.jpg

sam_3485b.jpg

 Források: 

Hungaricana.hu

A régi újságokban (Színházi élet, Tér és Forma, 8 órai Újság, Pesti Napló, Magyarország, Népszava, stb.) talált hirdetések, cikkek, képek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár

az első kép forrása: Pesti Napló, 1929

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.

Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom, ellenkező esetben azt külön jelzem. 

Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk

KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr4012084989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.