A Körönd az Andrássy út legfestőibb része. Itt áll az a ház, ami fennállása óta kétszer került a címlapokra tűzeset kapcsán, először 1929-ben, majd 2014-ben. Sok szó esett már a pár évvel ezelőtti tragikus tűzvészt kiváltó okokról, a társasház és a lakók kálváriájáról a beruházóval, de az épület története is érdekes, és ebben a posztban régi újsághírek és feljegyzések segítségével többnyire ezt fogjuk felidézni. A mostani poszt születése nagyjából öt évvel ezelőttre nyúlik vissza, akkor láttam meg egy volt kollégám felvételeit a házról, és azóta vágytam rá, hogy az udvarait és a belsejét is lássam. Aztán jött a tűz, a házat lezárták, de most megint kezd életre kelni, és a múlt hónapban sikerült bejutni. 

1879-ben Petschacher Gusztáv nyerte az Andrássy úti körönd megformálására kiírt pályázatot. Így az ő tervei alapján először a páros oldalon, a 88-90. szám alatt (a lenti képen jobbra), a homlokzatán sgraffitókkal díszített bérpalota épült fel a Magyar Királyi Államvasutak megbízásából. A kör alakú tér másik három sarokházát más építészek tervezték, de követniük kellett a Petschacher által kigondolt cour d’honneurt alkalmazó beépítési formát. Az ő elgondolása alapján a teret körülvevő, négy nagy bérházcsoport tömegét a középen egy-egy hátraugró négyszögletes udvarral törték meg. A négy közül másodikként e posztunk témája, az Andrássy út  83-85 szám alatti ház (a képen balra) épült fel, szintúgy a vasúttársaság nyugdíjpénztárának megbízásából, Kauser József tervei alapján.

Kauser francia kastélyokat idéző épülete talán ridegebbnek tűnik, mint Petschacheré, de jó fogadtatásban részesült, a kritikusok szerint is ez a két épület sikerült a legjobban a téren, ellenben a Hübner-udvart és az Andrássy-udvart kevésbé dicsérték. Az utcáról nem látszik, de belül, a négy belső udvarával pedig talán épp Kauser épülete a legkülönlegesebb és a legaprólékosabban megformált, nagy kár, hogy pont ennek a legtragikusabb a története és hogy három évvel ezelőtt fontos részei lettek porrá. Lechner Jenő így méltatta az épületet: “Kauser első művei még csak igénytelen egyszerű épületek, ezeket hirtelen követi nyomon a Köröndön felépült Államvasúti nyugdíjintézeti palota 1883-ban, amelynek előkelő francia reneszánsz formáiban egy csapásra megnyilatkozik korának regényes hajlama, a történeti stílusok iránti tisztult érzéke s a párizsi iskolában szerzett alapos tudása.” (1919, a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében megjelent nekrológ) 

Forrás: Budapest neoreneszánsz építészete/Budapest Főváros Levéltára, 2009

A francia reneszánsz stílus nem véletlen, Kauser ugyanis Elzászból Pestre telepedett építész család sarja, a budapesti, a zürichi műegyetem után Párizsban tanult, s aktívan részt vett az 1878-as párizsi kiállítás magyar osztályának munkáiban. Több mint ötven köz- és magánépületet tervezett, köztük az Iparrajziskolát a Lónyay utcában, számos kórházat és templomot. Legnagyobb szabású munkája a Szent István Bazilika befejezése volt, amelyet 1891-ben vett át Ybl Miklóstól. Érdemei elismeréséül 1918-ban, egy évvel halála előtt a Fővárosi Közmunkák Tanácsa felvette tagjai közé. 

A Fővárosi Lapok 1882 augusztusában arról tudósított, hogy az építkezés már elkezdődött és az épületet még abban az évben tető alá hozzák. ”E palota egyike lesz a főváros legnagyobb és legdíszesebb épületeinek. Három utcára lesz homlokzata: a Sugárutra, a Szív utcára, a sugárúti köröndre és az ebből kifutó utcára.” Az építőmester Pucher József, a kőfaragó Kauser Jakab és Seenger Béla (karsztmárvány), a mozaikokat az erzsébetfalvai cementgyáros, Neri Ferenc készítette. A  háromemeletes, négy bejárattal rendelkező épület 1883-ban készült el és a korabeli lakcímjegyzék alapján főként vasúti tisztviselők, mérnökök és hivatalnokok költöztek ide. A MÁV hivatalnokai, altisztjei és szolgái Nyugdíjintézete alaptőkéjét annak idején ingatlanokba, azaz bérházakba és részben fix kamatozású értékpapírokba fektették. A fővárosi bérházakba invesztált tőke 1890-ben közel 14 millió korona volt. A MÁV nyugdíjintézete az Andrássy úton több ingatlant is vásárolt, a már említett Petschacher-féle házat szemben, a 73-75 szám alatt a sokáig székházként használt saroképületet, az Operával szemben pedig a szintén szomorú sorsú Drechsler-palotát. A korabeli újságok híreiből ezért nehéz kiszűrni a társaság köröndi palotájára vonatkozókat, hiszen négy is volt belőlük az Andrássy úton.

A továbbiakban jelölés nélkül a saját, 2017 júliusában készült fotóim láthatók. A többinél külön jeleztem a dátumot és a forrást.

A kedvenc részeim a harmadik emeleti folyosók a kovácsoltvas ráccsal és az öntöttvas oszlopokkal.

Az olyan hírre, mint a 16 éves, kunfélegyházi cseléd, Balla Mária halála, aki a palota harmadik emeletéről vetette le magát és azonnal meghalt, azt hiszem hogy senki nem kapta fel a fejét 1885 márciusában. Ahogy a következőkben idézett cikk írója is lejegyezte, “azokkal a napról napra ismétlődő esetekkel, amikor szegény, névtelen emberek az éhenhalás elől golyóval menekülnek, ma már senki sem törődik, de a megszokás által érzéketlenné vált nagyvárosiakat is még mindig megrendíti, ha a halált olyan ember keresi, aki kényelemben, bőségben élt, akit tiszteltek és becsültek.” Ilyen volt 1893 novemberében Horváth Lajos “szenzációs öngyilkossága” (Pesti Napló, 1893.11.16). Horváth, a Magyar Államvasutak jobbparti vonalainak üzletvezető-igazgatója, zsebkésével szívén szúrta magát, s amire öngyilkosságát észrevették, kiszenvedett. Tíz éve költözött a házba, ahol a földszint  baloldali szárnyán egy öt szobás lakást vett ki. A férfit fél éve ismeretlen eredetű fejfájás kínozta, amitől képtelen volt megszabadulni és nem akart tovább élni. Horváth tettére lehetett számítani, mert előző nap a vasúti gépgyárban is rosszul lett, és hazaérve azt mondta feleségének: “Nem bírom tovább. Megöl ez a baj,  vagy én ölöm meg magamat.” Aznap délután a vasúttársaság főműhelyében egy állványról vetette le magát, de nem lett komolyabb baja. Jellemző a korabeli újságokra, hogy nem spórolták ki a legapróbb részleteket, és mindent kiveséző leírást adtak a tragikus esetekről. De akkoriban a betegségeiket és a fizikai bajaikat is részletesen, szégyenérzet nélkül kitárgyalták az emberek, a betegség részletei és a halál mikéntje nem volt tabutéma. Horváth végül hazatért, ide a házba, “a földszintre ment s a lakásától balra eső pincelejáró lépcsőjére ülve, kigombolta a kabátját és zsebkésével szívén szúrta magát. A szúrás halálos volt. Az öngyilkost a házban lakó Stern kereskedő két cselédje találta meg. Ezek kevéssel öt óra előtt a pincébe fáért mentek s amint a legutolsó lépcsőfokon leléptek, valami sötét tárgyba botlottak.”

Fotó: Fortepan

1907-ben a Népszava hasábjain a házban lakó Jaulusz István hírlapíró kelt ki magából a “bitang stájgeroló háziúr”, azaz a MÁV ellen, mivel előzőleg jelentősen felemelték a házban a lakbéreket. Erre a MÁV becsületsértési pört indított, ami Jaulusznak 20 koronájába került. Talán a magas lakbéreknek köszönhető, hogy Jauluszék később elköltöztek a házból, pedig a cikk írásakor még egy hasonló vezetéknevű robbantószerügynök és egy építész is itt lakott, nyilván egy család sarjai.  

1912-ben a MÁV igazgatósága úgy döntött, hogy a köröndön álló nyugdíjintézeti bérházait átalakítja. Az Andrássy útra és a Felsőerdősor utcára néző, addig lakásként használt földszinti helyiségeket üzletté alakították, a  Köröndre néző és az előkerttel kapcsolatos helyiségeket előkelő kávéházi és vendéglátóipari üzletként tervezték hasznosítani. Hogy kávéház is költözött-e ide, nem tudom, de az új üzletek között biztosan ott volt a Magyar Országos Központi Takarékpénztár, ami épp itt nyitotta meg a hetedik fiókját 1913-ban, ami lényegében még száz évig működött, nagyjából a 2014-es tűzesetig.

Az első tűzeset 1929 augusztus 17-én a délelőtti órákban történt. Az összes napilap címlapján számolt be a tragédiáról, némelyik újság fényképeket illetve rajzot is közölt. A tűz az Andrássy út-Szív utca sarkán lévő tetőtérben keletkezett, valószínűleg annak a 3 bádogosmesternek köszönhetően, akik előző nap ugyanazon a helyen a tető javításával voltak elfoglalva. Azzal vádolták őket, hogy a faszenet ott hagyták a tetőn, amikor a forrasztókályhákkal dolgoztak. A tűzoltók negyedórával a tűz felfedezése után érkeztek, és bár több lap cikkezett arról, hogy sokan jelezték, nem lehetett felhívni őket, mert nem vették fel a telefont, ezt később cáfolták. A tűzesetet legalább 10 percen keresztül 10 másodpercenként állandóan jelentették, a tűzoltók legalább 40-50 hívást kaptak. Lassította a megérkezést, hogy először tévesen az Oktogonra mentek, de végül szerencséjük volt az oltással. A tűz keletkezésekor ugyanis a házban tartózkodott egy önkéntes tűzoltó, Immerglück Károly, aki a lángok észlelésekor a házmesterrel együtt felrohant a padlásra és “életük kockáztatásával egymás után bezárták a padlás vasajtóit, sőt a szikrák özönében még el is szigetelték a tűzfészektől hat-hat méterre lévő tűzfalakat. Immerglück ruházata teljesen összeégett, de önfeláldozó munkájának megvolt az eredménye, mert a megérkező Blasnek tűzoltófőparancsnoknak már jelenthette hol van a tűz fészke.” Ez a momentum sorsdöntő lehetett, hiszen 2014-ben pont a tűzfalak hiánya miatt keletkezett sokkal nagyobb kár, a lángok szabadon terjedhettek a harmadik emelettel egy légtérben lévő tetőtérrel, semmi nem volt, ami megállítsa őket. A tűzoltók négy oldalról fogtak hozzá a mentéshez, miközben már átizzott cseréptömegek és hatalmas gerendazsarátnokok zuhantak nagy robajjal az utcára, ahol elviselhetetlen volt a hőség. Ettől függetlenül a közönség ezerszámra (más lapírók szerint tízezerszámra) tolongott az utcán a rendőri kordon mögött. Az egyik “néző” vette észre, hogy a harmadik emeleten, közvetlenül a tető alatt két fiatalember jelenik meg, az egyik otthon maradt lakó két fia. Augusztus lévén, sokan nyaralni mentek és arra az időre lelakatolták a lakást, de néhányan otthon maradtak. A két fiút a tűzoltók és a rendőrök lehozták, a harmadik emeleti lakásokat kiürítették, a bútorokat bent hagyták. Egyértelműen a tízméteres saroktorony alatt volt a legnagyobb veszély, mert a vasépítményt övező faváz égett, végül sikerült megerősíteniük és megakadályozni hogy a torony leomoljon. Az oltás során használt sok víztől a saroktorony alatti lakásban, ahol Pesti Emil hirdetési vállalkozó lakott, teljesen átázott a mennyezet és a szobát ki kellett üríteni. Egy másik lapban (8 órai újság) egy nyugdíjas beteg asszonyról írtak, aki szintén a tűzfészek alatti lakásban lakott, de neki sem és a lakásának sem lett különösebb baja. Összességében elismerően nyilatkoztak a tűzoltók munkájáról, mert olyan hatékonyan és gyorsan dolgoztak, hogy meg tudták akadályozni a tűz továbbterjedését a lakásokra és a szomszéd házakra. Így senkinek nem kellett kiköltöznie a házból, ami a pár évvel ezelőtti esetnél máshogy történt, hiszen a házat életveszélyesnek nyilvánították. 1929-ben nem lehetett megmenteni a lángok martalékává vált, Andrássy úti tetőfrontot, ez kb. egy negyven méter hosszú terület. A tűzvizsgáló bizottság megállapította, hogy a bádogosmunkások ellen nincsen konkrét bizonyíték, csak a valószínűsége van meg annak, hogy vigyázatlanul kezelték a forrasztólámpát. A MÁV nyugdíjintézetének kára tetemes volt, de jó része biztosítás révén megtérült, ebben is szerencsésebbek voltak a második esethez képest, ahol a biztosító nem fizetett. A 2014-es tűzesethez hasonlóan valószínűleg ezt a tüzet is a bádogosok gondatlansága okozta és ez is egy nyári, kifejezetten meleg napon történt, amikor könnyen lángra kaphatott a tető, de akkor még volt ami a tűz útjába álljon. 2014-ben arról számoltak be, hogy lényegében percek alatt lángba borult kb. ezer négyzetméternyi tetőszerkezet.

A harmadik emelet lezárva. Képek: 2017. július vége

A rá következő évben arról is írtak, hogy egy piromániás elmebeteg okozhatta az elszaporodott tetőtüzeket, köztük ezt is. Vas Weisz Sándor 43 éves betűszedő padlásfosztogatásokra  specializálta magát, így került fogdába, ahol ruháinak felgyújtásával hívta fel magára a figyelmet. A rendőröknek azt vallotta, hogy több budapesti bérpalotában, köztük a köröndiben is ő idézte elő a tűzesetet, “a gyújtogatások után izgatottan leszaladt az uccára és megmagyarázhatatlanul jóleső érzéssel és gyönyörrel figyelte a tűz keletkezését és a lángok felcsapódását.” (Pesti Napló, 1930) A rendőrség Vas Sándor vallomását a legnagyobb hitetlenkedéssel fogadta. Valószínűnek tartották, hogy egy szó sem igaz az egészből és az önvád egy beteg agy szüleménye. Mindenesetre a nyomozást megindították. 

Fotó: Matyasovszki Péter

Az épület a harmincas évek vége felé apróbb hírekkel került a sajtóba, 1938-ban a “Virágos Budapest—Virágos Magyarország" mozgalom pályázatán ért el harmadik helyezést más házakkal együtt. Ugyanebben az évben kapott új nevet a tér, miután az FKT úgy döntött, az Andrássy úti Köröndöt Hitler Adolf vezér- és kancellárról Hitler-térnek nevezi el és ezt emléktáblával is megörökítették.  

Ami a lakókat illeti, a sok vasutas mellett “civilek” is laktak itt szép számmal. 1929-ben például ez volt a lakcíme az Operaház első prímabalerinájának, akit úgy hívtak hogy Ptaszynsky Peppi. A palota harmadik emeletén lakott Ferenczy Ferenc író, és Bayer Antal gyógyszerész, aki a sarkon működtette a patikáját. 1947-ben itt lakott a Nemzeti Színház igazgatója, Major Tamás is.

A huszadik század folyamán többször végeztek átalakítási és felújítási munkákat, az egyik ilyen volt a már említett 1912-es, ami a feljegyzések szerint főleg a földszintet érintette, és a felvonót is akkor szerelték fel. Az első tűzeset után nyilván rendbe kellett tenni a leégett  tetőszerkezetet. 1939-ben volt egy homlokzattatarozás, a Magyar Királyi Államvasutak igazgatósága nyilvános pályázatot hirdetett meg a homlokzat kőfaragó munkáinak elvégzésére. A háború után 1958-ban készültek tatarozási tervek. Furcsa, hogy egy ekkora épületből csak 1-2 lakás átalakítási terve maradt fenn, amikor az ötvenes években tömegével szabdalták szét a nagyobb lakásokat. A régi tűzeset kapcsán az újságok azt írták, hogy három udvara és hetvenöt lakója van, de nyilván 75 lakást értettek ez alatt. Ehhez képest a nyolcvanas években, még a tanácsi időkben 93 főbérlőt, azaz lakást  számoltak, ez kb 300 lakót jelentett.

1962-től vette át a ház kezelését a MÁV-tól a kerületi tanács, vagyis az IKV, ami nyilvánvalóan nem tett jót a háznak. Már a nyolcvanas években is nagyon rossz volt az állapota. Az Adalékok feljegyezte, hogy az egyik harmadik emeleti lakásban 15 éve ázott a fal és már akkor is tégláig volt kopva, egy másik lakásban pedig az ott lakó csak tűzoltósisakban mert a vécére járni, mert egy meglazult födémelem leesésétől tartott. Szóval a födém és a tető nyilvánvalóan már akkor sem volt a legjobb formájában, talán az első tűzeset után sem sikerült száz százalékosan helyreállítani, ezt így utólag már nehéz lenne megmondani.1979-ből mindenesetre megmaradtak Teleki Katalin belsőépítész tervei a Tervtárban, ő saját részére alakította át a műtermet a padlástérben és a beépítés az épület legérdekesebb és legromantikusabb pontját, pont a térre néző négyszögletes toronyrészt is érintette.  A toronyszoba egy hatvan cm vastag téglafalú, öt méter magas helyiség lett, a Köröndre néző 2-2 ablakkal. A födémekkel kapcsolatban akkor azt jegyezték fel, hogy a közbenső födémek, a második emelet feletti és a toronyrész alatti is, acélgerendák közötti poroszsüvegboltozatosak. A zárófödém nagy részben csaposgerendás fafödém. A gerendák nagy többsége jó állapotban volt, a korhadtakat meg kellett erősíteni. A bérlő a saját költségén létesítette a galériát, amit a bérleti jogviszony megszűnésekor vissza kellett állítania. (Forrás: Budapest Főváros Levéltára)

1988 júniusában a Népszabadság írta, hogy megkezdik a palota tetőszerkezetének  rekonstrukcióját: “A kerületi  tanácsnak az az elképzelése, egyetértve a Fővárosi Tanács vezetőivel, hogy kísérletképpen a Népköztársaság úti épületek teljes felújítását nem az ingatlankezelő vállalat, hanem a tanács saját maga vagy tanácsi megbízásból külső szervezet  újítaná fel.” A már akkor külsős cég bevonásával tervezett munkákat talán a rendszerváltás sodorta magával, mindenesetre sokáig váratott még magára a kezdés. Végül az önkormányzat 2000-ben kötött szerződést egy társasággal, hogy az saját pénzén, a 87-89 számú épülettel együtt rendbe hozza a palotát. A terv az volt, hogy a födémcsere idejére kiköltöztetik a harmadik emeleti lakókat, a rekonstrukció után pedig a bérlők megvehetik a lakásokat; a kerület az ebből befolyó pénzzel, illetve legalább húszmillió forinttal hozzájárult volna a homlokzat rendbe tételéhez. (Népszabadság, 2000. április)

2002-ben újra a Népszabadság írta, hogy két éven belül végezhetnek a ház munkálataival, és hogy a milliárdos nagyságrendű felújítást vállaló cég cserébe nemcsak a tetőteret hanem a harmadik emeletet is kérte. A rendkívüli költségek az akkor már egy évtizede fennálló könnyező házigomba fertőzés miatt merültek fel, emiatt nemcsak a fedélszéket hanem a zárófödémet is ki kell cserélni. Ez a csaposgerendás szerkezet fából. A terv szerint száz négyzetméter feletti luxuslakásokat alakítottak volna ki eladásra illetve bérbeadásra, a harmadik emeleti, önkormányzati lakások bérlőinek pedig külön építettek volna egy házat a Rózsa utcában és pénzt is kaptak volna. El is kezdték a munkákat, kibontották az összes tűzfalat a padlástérben, illetve a födém elbontásával összenyitották a harmadik emeletet a padlástérrel, így a 2300 négyzetméretes tetőtér egyetlen légteret alkotott. Többek közt ez okozta a tragédiát 2014. július 15-én. A többit pedig már tudjuk. 

Ebben a galériában 2014 júliusban és 2015-ben készült képek vannak.

A cég már akkor is csődeljárás alatt állt, de az ügyleteikre részletesen nem térnék ki, itt és itt szépen felgöngyölítették a történetet. Azóta eltelt három év, az ideiglenes tető, ha nehezen is, de felkerült, hogy védje azt, ami a harmadik emeletből megmaradt. A társasház, némi önkormányzati tulajdonrésszel, magára maradt, így világörökség és egyedi védettség ide vagy oda, a lakóknak kellett kezükbe venniük a dolgok irányítását. A magyaridok.hu írta idén júliusban, hogy az idén harminc éve világörökség címet élvező Budapestnek nincs hatályos kezelési terve a világörökségi értékek megőrzésére és helyreállítására vonatkozóan, holott a budapesti világörökségi gondnokságot 2013. március elsejéig létre kellett volna hozni. (Forrás) Vajon mire várnak még? Az önkormányzat adománygyűjtő számláján összegyűlt 16ezer (!!!) Ft sem fogja a házat kihúzni a csávából és a biztosítótól sem valószínű hogy jön valami, a hírek szerint egyelőre tart a per. 

A társasház 2016 novemberében közzétett hirdetményében nyilvános pályázatot írt ki a tetőtér és a pince beépítésére. A teljes tetőtér, és a pince meghatározott részének tulajdonjogát kívánják értékesíteni. Cserébe a ház közös tulajdonú szerkezeti és építészeti, épületgépészeti részeinek építési és felújítási munkáit kérik a befektetőtől. Jelenleg a földszinttől a harmadik emeletig 92 lakás van, ebből a teljes harmadik emelet az önkormányzat és a felszámolás alatt álló cég tulajdona. (Bővebben itt.) A beadási határidő 2016 végén járt le, azóta új közös képviselőt választottak. Őt sajnos nem tudtam elérni, de a terezvaros.blogstar.hu-nak júliusban azt nyilatkozta, hogy találtak ugyan befektetőt, de volt egy felszámolás, amiből egy cég megvette a 22,5% tulajdoni hányadot és a ház nélkülük nem csinálhat semmit. A társaság tett egy ajánlatot, hogy a tetőtérért cserébe elvégzi a felújítást. Ezzel kapcsolatban még nincs döntés.

A mostani helyzet az, hogy nem fest túl jól a belseje, és a felső szinteken még jól láthatóak a pusztítás nyomai. A földszinti, az első és második emeleti lakók közül néhányan visszaköltöztek, és próbálják újra birtokba venni a lakásaikat. Víz és villany van. Azon a júliusi napon is, amikor ott jártunk, éppen költöztek illetve pakoltak, az egyik udvarban törmelék, mindenféle háztartási gépek és egyebek voltak felhalmozva. A legtöbb lakás még le van zárva, a harmadik emeleten ki sem lehet menni a folyosóra és hát a teteje, mint olyan, nem létezik. A régi tető a manzárdablakokkal, a díszekkel és a sarokkupolákkal lényegében megsemmisült, de remélem rekonstruálható, a harmadik emeleti folyosón a két udvart összekötő rész, ami annyira megtetszett azon a régi képen, szerencsére megvan, afelett nem volt tetőtér. Gyönyörű és különleges ház, csodás részletekkel, de még mindig siralmas állapotban. 

Ebben a galériában 2017 júliusi képek. 

Források: A legtöbb helyen külön jeleztem.  Az újságcikkekből a szemelvények mind innét: Arcanum. 

Ezen kívül: Hungaricana.hu,

Budapesti Lakcímjegyzék,

Adalékok a Népköztársaság útja történetéhez/ Budapesti Városszépítő Egyesület, 1988

Gábor Eszter: Andrássy út

Budapest neoreneszánsz építészete / Budapest Főváros Levéltára, 2009.

Frissítés/2017.08.30.

Olvasói levél érkezett Pater Györgytől, aki egy időben a házban lakott és beleegyezett hogy itt is közöljük levelét:

"Tisztelt Blogger, 

nagy örömmel olvastam az Indexben a szerencsétlen sorsú házról írt cikket. Egy pontatlanság volt benne, nem a Felsőerdősor utcai fronton nyitottak a lakások helyén üzleteket, hanem a Szív utcai fronton. Az OTP valóban mindig ott volt. A lakások nagy részét leválasztották a háború után. A Czettler Jenő miniszter Úr özvegye — a Juliska néni és testvére valamint a fiúk Czettler Antal történész, aki aztán Svájcba disszidált — alattunk laktak és Antal úr a fürdőszobában állandóan áriákat énekelt  -ahogy ez a filmekben is volt - nagyon jóképű gyerek volt. Farkas Mihály zeneszerző —aki az osztrák Robert Stolz barátja volt—leghíresebb műve az Iglói Diákok—remek figura, alacsony kis emberke volt, úgy hívtuk, hogy Mókus Bácsi. A felesége francia nő volt -Veronika néni, jóval fiatalabb— utolsó ott jártamkor, jó pár éve, még élt.

A háború végén a Felsőerdősori fronton a tetőtérbe csapódott egy valószínű felderítő gép - erről sem sokat hallani. A házban 1945-ben Vorosilov marsall is járt az akkor ott lakók szerint, bement az első udvarig, ott körülnézett és utána mentek tovább.

Híres lakó volt meg Honti György—hosszú  éveken át az MLSZ főtitkára, neki volt az országban először Opel Kadett autója. Rém büszke volt vele. Öngyilkos volt az én időmben is, az ún. egyes udvarban, azaz a főbejárat után következő udvar—lelte a halálát a pasas -éjjel ugrott- meghalt, nem tudtuk ki volt, ez úgy az ötvenes évek vége fele lehetett.

Rengeteg gyerek volt és nagy élet folyt a négy udvarban és az ún. homokozó részen a Körönd felé. Érdekes módon 1956-ban nagyon sokan leléptek az akkor 17 évesek közül, a világ minden irányába. 1956-ban nem volt sok esemény, a lakók szerveztek kapuőrséget, de mivel a Szovjet követség a közelben volt, így ott semmi balhé nem volt.

A Szív utcára néző kapu soha nem volt használva, nem tudom milyen okból.

A házmester a főbejárattól jobbra lakott—Simonék, rendes házaspár volt, csodálom, hogy a sok gyerektől es az állandó ricsajozástól nem kaptak idegbajt.

Sajnos a szemben lévő ház is kutya állapotban van és a Székely Bertalan freskókat már alig lehet kivenni, pedig még valamikor egyszer úgy a 70-es években kipucolták a falat es akkor ragyogó állapotban voltak a freskók, de a koszos levegő megtette a magáét. És a Kodály-házzal szembeni palota is már teljesen lerohadt állapotban van. Amúgy nem tartozik szorosan a házhoz, az OTP sarokkal szemben—a földszinti sarokhelyiségben működött sokáig Budapest egyik leghírhedtebb éjszakai bárja, a Hajnal bár, én kb 1978-ban voltam még ott—mert a köröndi szomszéd barátom—akikkel társbérletben laktunk (leválasztott négyszobás lakás)—a barátnője ott volt mixernő, amúgy ők voltak a papájával a harmadikon a legutolsó lakók. Remek hely volt, állandó balhék voltak, aztán becsukták, azóta már volt minden a helyen. Amúgy amit szintén kevesen tudnak -az is AVH-s ház volt.

Ennyit tudtam röviden meg hozzáadni—a ház volt lakói közül—ez most az ötvenes és hetvenes évek közti csoport, még a mai napig is tartják a kapcsolatot egymással.

Még egyszer gratulálok a cikkhez,

Üdvözlettel Pater György"