Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Pozsonyi út 73-75, egykor és most

2014. március 03. 19:47 - Varázsceruza

Fotó: FORTEPAN. Pozsonyi út 73-75.

Fotó: Kerületünk hajdan és ma



Hild Károly 1853-ban Kolba Sámuel részére tervezte a fenti látható klasszicista villát. A hetvenes évekig állt, akkor panel épült a helyén, és lehet hogy nem pont ez, amit a 73-as számmal legugliztam, de lévén hogy egyformák ezek a toronyházak, nincs is jelentősége. Kb. 2 percre vagyunk a Szent István parktól.

"A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1927-re készítette el Újlipótváros rendezési tervét, a teljes beépítést azonban a második világháború megakasztotta. Így csak gondolatban születhetett meg a Csanády utca - Szent István park torkolatánál álló két felhőkarcoló, és a Pozsonyi út 57 utáni, valamint a páros oldalon a Pozsonyi úti református templom utáni terület beépítése is. A Dráva utcáig terjedő Újlipótvárost az üres, elhanyagolt telkek, raktártelepek, fa lerakatok jellemezték egészen az 1960-70-es évekig. Ekkor egy újabb területrendezés eredményeként felépült az Alumíniumpari Tröszt székháza, a Hélia Hotel, illetve panel épületek (lakóházak, iskolák, óvodák). Ennek az újabb kori városrendezésnek esett áldozatul a Hild Károly tervezte, egyemeletes klasszicista villa is és az alábbi képen a Dunával párhuzamosan futó kéménysor jelölte házsor is. 


Ez utóbbi a távolban látható gézkészülék gyár dolgozóinak volt a lakótelepe. A sorház előtt kanyargó sínpárokon az egykori 15-ös villamos közlekedett. Sok helyi - vagy ezen a vonalon utazó - emlékezetében máig aktívan én az "élmény", amikor a református templomot elhagyva az utasok megszeppenve zötyögtek tovább a 15-ös vonalán... Az elegáns Pozsonyi út egy "senkiföldje" hangulatú területben folytatódott, ahol előszeretettel tanyáztak a városi csibészek, meglehetősen rossz emléket hagyva maguk után." (A fenti leírást a Miénk a ház FB oldaláról vettem kölcsön, engedéllyel.)


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr557463570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.