Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Budapest 100, a kulisszák mögött

2014. május 04. 19:44 - Varázsceruza

Lassan egy hete, hogy vége a Budapest100-nak. Azóta sokan írtak már róla, látogatók és több önkéntes is, és talán le is csengett azóta a téma. Nekem mégis fontos volt, hogy leírjam a saját emlékeimet, mert önkéntesként annyi minden történt velem az ünnep kapcsán, ami sokszor egy év alatt sem és annyira meghatározta az elmúlt 2-3 hónapot, hogy kiszorított szinte minden mást. Amolyan naplóféleség lesz sok személyes szállal és néha Oscar gálákat idéző köszönő mondatokkal. Aki régóta olvassa a blogot, tudja, hogy a városjárás és a látottak dokumentálása egyelőre csak hobbi, napközben 9-től 5-ig dolgozom, így az alábbi történések nagy része is munka után, este zajlott, meg persze a hétvégéken.
Január-február körül, még az elején Gáborral, a Marek József utca 31 egyik lakójával és jó barátommal kitaláltuk, hogy milyen jó lenne, ha részt venne a ház az idei Budapest100-on. Tarthatnánk egy megemlékezést a Gerő és Győry kovácsműhelyről, ami száz évvel ezelőtt a házban működött, és a mostani lakók is összeismerkedhetnének.


Fotókiállítást terveztünk, a műhely által egykor gyártott kapuk, fémportálok, kovácsoltvas korlátok képeiből, amiket akkor már gyűjtöttem. A Gerő és Győry műhely munkái nincsenek dokumentálva, nem tudjuk pontosan hova és kinek dolgoztak, így február elején írtam is egy posztot ennek kapcsán, gyűjtésre buzdítva az olvasókat. Remek ötleteket és képeket kaptam Bálint Imrétől és Bolla Zolitól, amit ezúton is köszönök. Aztán ahogy haladtunk előre, néhány lakó elbizonytalanodott és aggodalmát fejezte ki az ünnepen való részvétel miatt. A félelem mindig az, hogy jó-e az, ha kinyitják a kaput és két napra idegeneket engednek a házba. Ekkor Gábor körlevélben lakógyűlést hívott össze. Abban bíztunk, hogy majd ketten, jó benyomást keltve megnyugtatjuk a kétkedőket és semmi sem állhat utunkba. Nagyon nem így történt, a meghirdetett időpontban ketten álltunk a sötét udvaron, senki nem jött, csak negyed órával később, amikor már indultunk felfelé, esett be egy fiatal lány. Gábor ezután elkedvetlenedett és abban maradtunk, hogy a rend kedvéért várjuk meg a hivatalos lakógyűlést, ahol majd kitérnek az ünnepen való részvételre. Ezzel persze csak az volt a baj, hogy április elejére esett, és addigra simán lecsúszik a ház a Budapest100 leporellójában való megjelenésről és már késő lesz készülni is.
Én félretettem magamban a dolgot, ami azért sem volt nehéz, mert a Zichy utca 30-ban viszont ezerrel elindultak az események. Ide a ház tervezője, Fodor Gyula iránti érdeklődésem vonzott. Az itteni kapcsolatot Diana határozta meg, a házban lakó építész, és szintén építész férje, István. Diana jelentkezett a Budapest100 felhívására, majd lelkesen elkezdett programot szervezni és lényegében össze is hozott mindent, ami a házban a két nap alatt történt. Lett operaénekes (az egyik lakó, Magyari Eszter, az Operaház tagja), 


kiállítottuk Brigitte Berdefy (közvetve egy másik lakó) remek festményeit, 


sőt végül, az utolsó pillanatban az egyik házban lakó képző- és iparművész még a lakását is kinyitotta. Volt könyv és legóvásár, lépcsőfutás. 


Úgy terveztük, hogy lesz házbemutató séta, Dianáék vezetésével, pincétől a padlásig címmel hirdettük meg a programban. Amikor először ott voltam és körbejártuk a házat, felmentünk a tetőre és megbeszéltük, hogy ide lehetőleg nem engedünk fel vendégeket, mert nincs korlát és mi van, ha valaki nem tud magára kellően vigyázni. 

a padlás lájtosabb része

Nem mellesleg pedig amúgy sem egy fáklyás menet a kijutás, nem annyira a felfelé vezető vaslétra, hanem a csövek és mindenféle gerendák miatt, amik behálózzák a padlást. A megbeszéltekből aztán semmi sem lett, az ünnepen a padláson állandóan sorban álltak az emberek, hogy a csöveken és gerendákon átpréselve magukat kijussanak a tetőre és István lényegében két napig őket felügyelte. Ez persze nem lett volna baj, ha nem lettek volna néha valóban meredek helyzetek, illetve ha a szombat délutánra meghirdetett házbemutató kellős közepén nem pont Istvánnak kellett volna körbevezetni a népet. De a civil szervezésnek valahol persze pont ez adja a báját, hogy semmi sem úgy történik, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és talán ez nem is baj, valószínűleg én is csak azért voltam kissé ideges az átmeneti programzavar miatt, mert 3-kor nekem kellett Fodor Gyuláról mesélnem, és jobban izgultam, mint kellett volna. Az előadásra eljött Fodor Gyula leszármazottja, Stephane, akivel már pár hónapja leveleztem és neki köszönhetem, hogy egy csomó életrajzi információt helyre tudtunk rakni, és sok mást is, de erről majd máskor. Az előadás után két másik közeli Fodor ház látogatását ütemeztük be, ezek a Hajós utca 25. és a Nagymező utca 8. 


Hetekkel az ünnep előtt történt még, hogy első körben felhívtam a Nagymező utca 8. közös képviselőjét a házba való bejutás miatt, majd írtam egy emailt, de nem jött válasz. Aztán kiderült, hogy Diana a saját házuk miatt kapcsolatban van velük, így ő vette kezelésbe az ügyet és lett is válasz: szeretettel várnak minket a házukban. A Hajós utca 25-nél kb. ugyanez a forgatókönyv zajlott, én ugráltam egy sort, felhívtam a közös képviselőt, elmeséltem hogy milyen szép programot szervezünk és ők szépen elhajtottak, azzal, hogy nem szeretnek idegeneket engedni a házba. Ekkor jött megint Diana, aki véletlenül éppen akkor járt a Hajós utca 25-nél, amikor a ház felújításában nagy szerepet játszó úr beengedte és így gyorsan le is zsírozta vele, hogy beengedjenek minket ide is. Nem akartam hinni a fülemnek, de muszáj volt, tényleg mindent elintézett. Ráadásul Gonda úr, a kontakt, a házban történt felújításról is tudott mesélni, ami nagyon érdekes, mert műemlék ház, olyan belsővel, hogy sírva fakad az ember a szépségétől. Itt el kell mondanom, hogy ez az a ház, amit Fodor munkái kapcsán muszáj látni, mert szerintem etalon, így ezzel lett kerek az én előadásom is. Kb. negyvenen jöttek velünk a két házba, ami nagyon szép szám és mindenki nyitott és érdeklődő volt. Jó visszagondolni arra a délutánra. 


A Nagymező utca 8-ban először a lakóházat néztük meg. Az itteni kontakt Ágnes volt, aki szombat délután sajnos nem tudott otthon lenni, de 2 nappal azelőtt körbevezetett és megmutatott mindent, olyan nyitottsággal és lelkesedéssel, hogy egyszerűen imádtam. Elmesélte például, hogy a házban lakik egy kilencven éves bácsi, régen a Tivoli mozigépésze, aki a második világháborúban a saját lakásába mentette ki a mozi vetítőgépét nehogy baja essék, aztán a veszély elmúltával visszavitte a helyére. Óriási a ház, rengeteg lakóval és színes üvegablakokkal. 


Mázlink volt, mert amikor csütörtök reggel terepszemlét tartottunk, éppen pakoltak lent az egykori mozinál, a Thália Színház költöztette ki régi kamaraszínházának cuccait. A mozi jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában van, és felújított előcsarnokkal üresen áll, nem látogatható. Bekéretőztünk és mivel én először voltam a belsejében, teljesen odavoltam. Így néz ki ma az egykori mozi pompás előcsarnoka, ahol a középső pilléren régen szökőkút is volt:



A sétán ide persze nem tudtunk bemenni, az egykori Ernst Múzeumba -most Capa Központ- viszont igen, a lépcső tetejéig engedtek minket, ahol a Rippl Rónai és a Falus Elek-féle színes üvegablakok vannak, ott búcsúztunk el. 



Így utólag megérte minden, a séta előtt 5 nappal rám törő pánikroham, hogy vajon miről fogok beszélni, amit némileg enyhített az az egy nap (ez volt Húsvét hétfő), amit a mondandóm összeszedésével, leírásával  illetve a rendelkezésre álló, az elmúlt 1-2 évben összegyűjtött, kikutatott információk és anyagok rendszerezésével töltöttem. Jól jött a rengeteg, Fodor háznál tett látogatás, a levéltárban töltött idő és a kismillió fotó is. Csütörtök este próbaelőadást tartottam a két legzordabb kritikusomnak, és bár ezt korántsem éreztem annyira simának, összességében nagyon tanulságos volt, az biztos, hogy nélkülük szombaton nem sikerült volna úgy, ahogy... E helyen is nagyon nagy köszönet Palinak és Robinak :) És a képek nyomtatását külön köszi!
Az esemény előtti napon már nemigen tudtam az előadásra készülni, egy csomó elintéznivaló volt, úgyhogy aznapra szabadságot kértem. Remek időzítéssel zuhogó esőben vettem meg a Zichy 30-ba a kartonokat, ezekre ragasztottuk szombat reggel Diáék lakásában a földön a képeket. Hál'isten a ház 1914-es lakónévjegyzéke már 2 héttel azelőtt készen volt, és a mai napig ez a legnagyobb büszkeségem, mert ez valami hihetetlenül baró lett (szerintem) és van Fodor vonatkozása is, mert egy másik Fodor házban, a Falk Miksa utca 13-ban lévő mintájára készült, valós, a Lakcímjegyzék-ből kibányászott adatok alapján. Az elkészítésében nyújtott segítséget ezúton is köszönöm Marcsinak.


Még a kartonok vásárlása előtt Tomival, önkéntestársammal az Astoria Szállóban találkoztunk. Ez volt a harmadik helyszín, ahol segédkeztem. Az anyaggyűjtésen, a tervek levéltári áttanulmányozásán addigra már szerencsére rég túl voltam, de a séta útvonalát csak akkor, az utolsó napon véglegesítettük. A sétákat, az összeset, napi 5 darabot egymás után Tomi tartotta hősiesen.

kedvencem, a melléklépcső
Vártunk egy darabig a hallban a megfelelő kulcsokra, hogy a pincét is meg lehessen közelíteni viszonylag egyszerűen, 20-22 fős csoporttal. Az Astoriában annyit voltam az elmúlt 1-2 hónapban, hogy a végén már tényleg olyan volt bemenni, mintha haza mennék, részben a hely miatt is, és részben az itt dolgozók kedvessége miatt. Zsazsa, a marketing vezető, Ágnes, Noémi, Laci és a többiek mind nagyon lelkesek voltak és velünk együtt izgatottan készültek a hétvégére. Olyanok ők, mint egy nagy család, nekem legalábbis mindig olybá tűnt, amikor bent voltam a szállodában és mázlisták is, mert a város egyik legrégibb szállodájában tölthetik a mindennapjaikat. 


Korábban a tetőn is voltunk, de a programba itt sem tettük bele a tetőjárást a látogatók testi biztonságának megőrzése végett, pedig a szomszéd kék csempés, lakatlan, jelenleg eladás alatt lévő ház belsejét csak innét lehet igazán jól látni: 

belső udvar
Itt az előre regisztráltakon felül érkezők kezelése volt csak kérdés, izgulni is csak emiatt izgultunk, nyilván nem akartunk senkit elküldeni, de azt sem lehetett vállalni, hogy egy amúgy működő szállodában korlátlan számú látogatóból álló tömeg masírozzon, így muszáj volt meghúzni a határt és regisztrációhoz kötni a jelentkezést. A regisztráció finomságaiból szerencsére kimaradtam, ez Tomi nyakába zúdult. A beérkező emailekről Tomi elmondása és a fiókba való betekintés alapján csak annyit, hogy percek alatt betelt az összes hely, tehát nagyjából az kapott pozitív visszaigazolást, aki megírta az emailt, majd április 15-én déli 12-kor, amikortól érvényesnek számított a jelentkezés, ott ült a gép előtt és ahogy az óra mutatója elütötte a delet, abban a pillanatban, se előbb, se később, lenyomta a küldés gombot. Rengeteg macera volt az idő előtt beérkező e-mailekkel is. Tominak hála, a séták végül nagyon klasszul mentek, az első kettőn ott voltam és aztán úgy alakult, hogy pont az utolsóra értem oda vasárnap délután, mintegy lezárásképpen. A kiállítás is jó lett, ezt Zsazsáék a pincéből felhozott régi használati tárgyakból, vázákból, poharakból állították össze és Tomi rakta össze a tablókat. Régi vendégkönyvek is voltak, bennük olyan vendégekkel, mint pl. B. Matilda (szül. 1893 Ipolykeszi), argentin "htb" foglalkozású lakos Buenos Airesből, aki nyilván egy hazánkfia, aki 1960-as hazatérésekor itt szállt meg az Astoriában... 


Nagyon örülök, hogy minden ilyen jól sikerült.
A végén pedig visszakanyarodnék a Marek József utca 31-hez, ami március közepe felé egy nagyon szép, de füstbe ment tervek tűnt, de csak addig, amíg április 14-én hétfőn este nem kaptam egy sms-t Gábortól. Csak ennyi állt benne "GYŐZTÜNK!". A lakógyűlés volt aznap, így az üzenet csak egyet jelenthetett, utólag bevallom, nem tudtam hogy sírjak-e vagy nevessek, amikor elolvastam. Akkor már úgy éreztem, az a mennyiségű feladat, ami szervezésben és az anyagok összeállításával kapcsolatban még hátra van a másik két helyszínen, lassan maga alá temet és a közben felgyűlt munkahelyi stressz miatt is ez már nem fog beleférni. De akkor már vitt a lendület előre. A leporelló addigra készen lett nélkülük és mivel a lakók úgyis regisztrációhoz kötötték a látogatást, viszonylag könnyű dolgunk volt, két időpontot hirdettünk meg vasárnap délelőttre, amikor 20-25 főnek megmutattuk a házat. Gábor vállalta, hogy az addig a Gerő és Győry munkákról összegyűjtött képeket kinyomtatja és megcsinálta a tablókat is, a ház régi terveivel, fotókkal és a régebben összegyűjtött anyagokkal. 

A ház első terveit a Komor Marcell-Jakab Dezső páros készítette.
A Gerő család tagjai, vagyis a leszármazottak által írt levelekből össze kellett még szedni és letisztázni azt az információt, ami a családra vonatkozott. Az egykori kovácsmesternek, Gerő Mórnak két fia volt, az egyik New York államba, a másik Sydneybe emigrált. A leszármazottak most egytől egyig külföldön élnek és csak angolul beszélnek, érthető módon viszonylag kevés emlékük van, ráadásul egy kicsit mindenki máshogy emlékszik a háború előtti dolgokra. Az mindenképpen fontos volt, hogy a tőlük származó infók valahogy beépüljenek a ház történetéről szóló mesébe. Így, hogy Gábor minden kiállítási anyagot összerendezett, nekem csak a háztörténeti bemutatóra kellett készülnöm, ami szinte az utolsó pillanatra maradt, de talán ezt nem lehetett észrevenni. 


A két csoport nagyon érdeklődő volt, itt is megvolt a pincétől a padlásig séta, némi Békés Pál idézet a Csikágó-ból és hozzá gyönyörűen sütött a nap. A ház maga egy kiállítóterem a régi kapuval, a korlátokkal és a vascsillárral. A kovácsműhelyből mára lényegében csak egy ajtó maradt, ami az alagsorban, lezárva áll, amúgy részben orvosi rendelő foglalja el a helyét. A legjobb hír itt is az, hogy a lakók előző napon, szombaton tartottak egy összejövetelt a százéves évforduló alkalmából, ami nagyon jól sikerült. Megismerkedtek, és ezután már talán nem idegenként, hanem szomszédként néznek  majd egymásra, úgyhogy ha csak ennyit ért el a rendezvény, az már nagy dolog. Persze ebben Gábornak van oroszlánrésze, akinek a Budapest100-on való részvétel először megfordult a fejében. 



Munka mellett nem kis vállalás egy ilyen rendezvény szervezésében részt venni, de mindenképpen érdemes, mert a rengeteg idő és energia befektetés ellenére olyan sokat és olyan speciális élményt ad, amit semmivel nem lehet összehasonlítani. Az ünnep két napját egyfajta euforikus hangulat lengi át, bármelyik házba lép az ember, és akár látogatóval, lakóval vagy szervezővel beszél, erre a két napra valahogy mindenki egy nagy családdá válik, a város pedig egy nagy szomszédsággá, ahol idegenek invitálnak lakásukba és kínálnak meg pogácsával. Apróbb malőrök persze mindenhol előfordulnak, de ezektől lesz az, ami: civil, nagyvárosi ünnep, ami rólunk, városlakókról szól. A Zichy utcában például 10 órakor, a kapunyitáskor még egyetlen tablót sem sikerült kiraknunk... 

ez már a délutáni állapot és itt sajnos a postaládák nem látszanak, pedig azokat is díszítettük az egykori lakók és a házban lévő üzletek hirdetéseivel...
... annyi idő elment előtte a ragasztgatással és a házdíszek kihelyezésével, és ugyanitt akadtak rövid időre pincébe zárt látogatók is, de remélem, hogy azóta mindenki szerencsésen kijutott és ma már mindenki csak a szépre emlékezik. Mert az bőven volt, és remélhetőleg át lehet vinni belőle valamit a hétköznapokba. A nagy tanulság idén is az volt, ami tavaly: lelkes emberek kellenek, egy házban elég néha egy, aki elindítja a folyamatot, amit persze ketten-hárman-sokan ezerszer könnyebb végigvinni, de a pozitív hozzáállás ragadós, és előbb-utóbb még a leghidegebb közegben is lesznek csatlakozók, legalábbis muszáj hinnünk benne. Ez idén is így volt és reméljük még sokszor így lesz. Találkozunk jövőre!


Erdős Gábornak és Bálint Imrének köszönöm a képeket! 

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.


10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr87463554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holdgyöngy 2014.05.04. 20:14:18

S legyen jövőre is ilyen sikeres. Jó volt olvasni.Irigylem akik ott lehettek.

Ilona Rády 2014.05.05. 14:34:47

Nagyon érdekes volt, köszönjük!

Névtelen 2014.05.05. 20:02:53

hú, a Tivoli belső díszes pillére!!! nagyon komoly!

z

Catflower 2014.05.05. 21:39:25

Köszönöm. Ha tudsz, jövőre gyere mindenképpen!

Júlia Ránki 2014.05.06. 00:14:25

Anita, ez óriási! Nagy köszönet érte. Jövőre találkozunk, az biztos: nélküled nem lenne igazi a Budapest100. Juli

Emese Nemesné Sólyom 2014.05.06. 18:27:37

Gratula, kedves barátném! Ez nem semmi!!! Kár, hogy nekem csak a képek és az irományod jutottak, bár így is élvezetes volt! Mesi

Catflower 2014.05.06. 20:03:30

De kár, de kár hogy nem tudtál jönni, az utolsó héten akartam írni, hogy lesz és gyertek, de már ilyenre nem jutott energia, sajnálom most már nagyon!

Catflower 2014.05.06. 20:06:25

olyan jóóóóóóóóóóóóó volt, hogy csak na! jövőre, veletek, ugyanitt :)

Attila Herédi 2014.05.10. 23:06:19

Sajnos, terveimmel ellentétben én sem jutottam el a Fodor-házba :(
Elég későn indultunk neki a városnak szombat délután, úgyhogy csak a XII. kerületi helyszínek fértek bele (Csaba u., Greguss, Királyhágó)... Talán majd jövőre! (Az írásod mindenesetre tetszett, tényleg érdekes lett volna élőben is)

Catflower 2014.05.11. 13:28:50

Kár, tényleg jó volt! De remélem jövőre is lesz Fodor ház, vagy ha nem, majd találunk;)