Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Lechner 100: Veres Pálné utca 9 - a Kecskeméti-ház

2014. június 09. 22:18 - Varázsceruza


A Veres Pálné és a Nyáry Pál utca sarkán áll egy háromemeletes lakóház, az ablakok közti fülkékben magyar királyok, történelmi alakok szobraival. Senki nem gondolná, hogy Lechner Ödön tervezte, semmi különös nincs benne, amiről megismernénk a mester keze nyomát. Ő maga is, "A Ház" c. folyóiratban csak így ír fiatalon tervezett lakóházairól, köztük valószínűsíthetően erről is: "Olaszországi utazásom után visszatértem Budapestre, önállósítottam magamat s néhány házat építettem olasz reneszánsz stílusban, amelyen azonban a német iskola s a tagozatoknak bizonyos fiatalos túlzása el nem tagadható."



Lechner 1871-től Pártos Gyulával dolgozott, ismeretségük a berlini Bau-akadémián együtt töltött időkre nyúlik vissza. Hauszmann Alajos volt a harmadik diáktárs. A ház tervezésére szóló megbízást Kecskemét városától kapták 1872-ben. Az alföldi város 300.000 Ft kölcsönt kapott az építkezésre és 1874-ben vehette át az elkészült, akkor még Zöldfa és Borz utcák sarkán álló házat. A korabeli lapok többnyire elismerő szavakkal emlékeztek meg az eseményről, a Pesti Napló is csak abba kötött bele, hogy némileg túlzás tán a kapubejárat feletti két oroszlánon díszelgő S.P.Q.K. (Senatus Populusque Kecskemétiensis) felirat. Jó, hogy ezt leírták, mert legalább az emlékük megmaradt, a két oroszlán ugyanis ma már nincs a helyén. A feljegyzések szerint nem a világháborús pusztításnak estek áldozatul, hanem a hatvanas években az IKV által eszközölt felújítás során tűntek el, tehát valószínűsíthetően még lappanganak valahol... 
Forrás: Kismarty-Lechner Jenő: Lechner Ödön, 1960 körüli kép

A BFL-ben eredeti engedélyezési terveket nem találtam, Déry Attila viszont leírja, hogy a Bács-Kiskun Megyei Levéltár őrzi az eredeti tervet, Pártos és Lechner aláírásával. A házban vendégszobákat tartottak fenn kecskeméti polgárok számára és bérházként is működött, a Budapesti Czím- és Lakásjegyzék szerint 1880 körül több egyetemi tanár, ügyvéd, bíró, ügyész, miniszter és földbirtokos is lakta. A földszinten megnyílt a Kávéház a kecskeméti házhoz. Fénykorában a közelben tanuló jogászhallgatók kedvelt helye volt, később, az 1890-es években "bővült szolgáltatásainak köre" és a PestBudai Emléklapokban közölt cikk szerint külön szobára lehetett menni, ha valakinek arra támadt kedve, amint arról a korabeli lapokban közölt hirdetések árulkodnak: "minden este női zenekar (!) - reggelig nyitva - chambres separées". A lakcímjegyzék 1890-ben még sorolja a helyet, a "Kávéházak zenészeti előadásokkal" között. 

Klösz György fotója

De Kecskemét városa túlad az ingatlanon, valószínűleg a szolidan csordogáló bevétel miatt, és 1911-ben már a Katolikus Főiskolai Internátus készíttet terveket a ház átalakítására. Ők azonban nem maradnak sokáig, 1914-ben Matlekovits Sándor háztulajdonos, nyugalmazott államtitkár rendelt meg átalakításokat illetve toldalék építkezést, amelynek köszönhetően további lakásokat alakítottak ki bérbeadás céljából. A háziúr az első szinten lakott, erről egy pazar nagypolgári lakás tervrajza árulkodik, amely lényegében az egész első szintet elfoglalta, könyvtárral, szalonnal és biliárdszobával. 1930-ban a tervtári dokumentumok szerint újabb tulajdonos van, Toldi Szabó Lászlóné úrnő, de más források a Magyar Jelzálog Hitelbankot is említik. 

Ismeretlen fényképész fotója 1933-ból. FSZEK Budapest Gyűjtemény. Tükörben a villamos. A sarkon kaptafa és sámfa készítő boltja.

Feliratmaradvány a Nyáry Pál utcai sarkon.
A II. világháborúban a házat bombatalálat éri, ekkor pusztul el az udvari szárny egy része. Ezt később sosem állították teljesen helyre, s az egykori szép belső udvar a mai napig is emiatt ilyen foghíjas: 


Átfogó felújítást-átalakítást 1968-70 között kap, ekkor helyreállítják a lebombázott udvar egy részét, födémeket és tetőszerkezetet is cserélnek. A magánlakásokon kívül több cég irodája is működik az épületben, az utcáról nyíló üzletek már nem működnek.


A fülkékben ülő szobrok szépen átvészelték a huszadik századot, nincs feljegyzés arról, hogy eredetileg vajon milyen gondolattól vezérelve kerültek oda és mért pont azok, akik. Gondolom, hogy az eredeti megrendelő kérésére, de az is lehet, hogy az akkor még útkereső, fiatal Lechner így fejezte ki a magyar nemzeti múlthoz való szoros kötődését, ahogy Bakonyi-Kubinszky monográfiája írja. A szobrász személye sem egyértelmű, a fenti monográfia Marchenke Vilmost tartja az alkotójuknak, Déry szerint Hentsch Ignác műhelyében Lotz Károly vázlatai után készültek, sóskúti mészkőből. A kiállított alakok Hunyadi János, Árpád fejedelem, Töhötöm, Koháry István az első emeleten, a másodikon Hunyadi Mátyás, Lél, Örs és Katona József, a legfelső szint fülkéibe pedig I. Rákóczi György, Ond, Szabolcs és Huba került, feliratokkal ellátva.


Száz évvel ezelőtt, 1914. június 10-én halt meg a mester, akit barátai és ismerősei csak Papszinak hívtak (ahogy Ödön fia is nevezte), és aki Szinyei-Mersével osztozott a Japán Kávéház művészasztalának "törzsfőnöki" címén, bár ketten nagyon sok mindenben különböztek. Lechner volt a bohém, akinek "ujjai mindig piszkosak voltak a puha ceruzától", aki "gyakran kipillantott az ablakon, nehogy elmulasszon egy arra elhaladó szép kislányt" és aki "bármilyen 20-22 éves zöldfülűnek bemutatkozott, rögtön a legbarátságosabb beszédbe elegyedett vele és néha éjfélig magyarázgatta az újoncnak a magyar formanyelv alapelveit". De ő volt az is, aki túl az Iparművészeti Múzeum, a Postatakarékpénztár és a Földtani Intézet tervén, saját magáról azt írta, hogy "Amit eddig csináltam, az korántsem befejezett művészi készség. Ellenkezőleg, mindegyik művem egy-egy kísérlet, összességében is csak egy dadogás, egy ABC ahhoz a formanyelvhez, amelyen egy későbbi utód, egy ihletett művész a képzőművészet ódáit, himnuszait megteremteni van hivatva. De ehhez nem egy ember, nem kettő szükséges, hanem egész nemzedék együttes működése."
Ravatalát a Műcsarnokban állították fel, "a gyászmenet az Andrássy út, Körút és Rákóczi út vonalán haladt a járdákon tolongó gyászolók tízezreinek sorfala között a Kerepesi úti temetőbe. Temetése idején a főváros valamennyi építőmunkása 5 percig tartó munkabeszüntetéssel adózott a nagy építőmester emlékének."



Források: 
Bakonyi Tibor-Kubinszky Mihály: Lechner Ödön
Kismarty-Lechner Jenő: Lechner Ödön (1961)
Déry Attila: Adalékok az ún. Kecskeméti ház történetéhez (Műemlékvédemi szemle, 1991)
Tarr László: Kecskemét, a pesti háziúr (PestBudai Emléklapok)


Ez a bejegyzés Lechner Ödön halálának 100. évfordulóján jelent meg, a Budapest bloggerek virtuális asztaltársasága tagjainak kezdeményezésére. Az évfordulóra több Lechnerrel és tanítványaival kapcsolatos bejegyzés született, amiket az Urbanista Blog gyűjtött össze és innét elérhetőek. 


Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr67463540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.