Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Képes napló 2016/17. hét

2016. május 10. 21:50 - Varázsceruza

Régen csak alkalomszerűen, egy-egy séta után csináltam ilyet, de év elején úgy döntöttem, hogy a rengeteg, többnyire mobillal készült képből, ami aztán általában feledésbe merül, heti rendszerességgel felteszek egy válogatást némi magyarázattal, hogy dokumentáljam a napok/hetek iszkolását és a látottakat.

Üdítő színfolt az Arany János utcai metró kijárata, illetve Podmaniczky Frigyes szobra mellett. A szellőzőket a hírek szerint egy párt festette színesre. 

20160427_090053b.jpg

20160428_090117b.jpgEz a reggel a színekről szólt, pedig pont szürke volt az ég.

20160429_125353b.jpg

Nagymező utca, klasszicizáló ház kapualjában:

20160429_133548b.jpg

20160429_133715b.jpg

20160429_133653b.jpg

20160429_125324b.jpg

20160428_183052b.jpg

p1760092b.jpg

Nagymező utca, tábla az egykori Terézvárosi Telefonközpont belsejében, az építésben és a kivitelezésben közreműködő iparosok, alvállalkozók nevével. A Merkúr-palotaként újjászületett épületben ma irodaház működik.

p1760090b.jpg

Hajós utca 32, a Szedő-ház virágai. A pályakezdő Málnai Béla és Román Miklós terve ma nincs túl jó állapotban, viszont még így is az egyik legklasszabb belsőt rejti a környéken. Lásd a régi posztot, sok képpel.

p1760085b.jpg

p1760100b.jpg

p1760103b.jpg

20160426_142550b.jpgKádár utca

p1760106b.jpg

Fél nap szabadságot sikerült kivennem és úgy alakult, hogy ezt lényegében Újlipótvárosban töltöttem.

p1760131b.jpg

A Kresz Géza utcában ezen a ponton megállt az idő:

p1760120b.jpg

És megint a gyengéim, a téglák:

p1760135b.jpg

p1760137b.jpgMarika üzenete.

p1760141b.jpghatjegyű telefonszám!

p1760143b.jpg"Hülye aki olvassa"

p1760127b.jpg

p1760118b.jpg

p1760147b.jpg

p1760130b.jpg

p1760255b.jpg

p1760263b.jpgA Pannónia utcában még rengeteg ilyen tábla van.

p1760257b.jpg

p1760250b.jpg

Csanády utca és Kresz Géza utca sarka,  Kellerman László terve 1941-ből. Ezen a kapun be is léptem. További fotókat az art decos lépcsőházról az új képekkel kiegészített régebbi bejegyzésben lehet megnézni. 

p1760244b_1.jpg

p1760242b.jpg

p1760156b.jpg

p1760181b.jpg

output_liw1xy.gif

p1760224b.jpg

p1760160b.jpg

p1760229b.jpg

20160426_150532b.jpg

p1760252b.jpg

20160426_151544b.jpg

A fél nap szabadságnak köszönhetően egy kevés levéltárazás is volt végre. 

p1760264b.jpg

p1760269b.jpg

 

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.

Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom (ellenkező esetben azt külön jelzem).

Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk

KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr318693130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.