Wesselényi utca 13.

2015. december 13. 21:53 - Varázsceruza

Wesselényi-Kazinczy utca sarok, halvány rózsaszínre vakolt, pávákkal és más szecessziós motívumokkal díszített homlokzat, a kapu domborított lemezből. Napos, októberi hétvége volt, amikor nyitva találtam. Gyalog mentem fel az ötödikre, így végig gyönyörködtem a napfényben fürdő lépcsőház szép rácsában, és a gangról kilesve rájöttem, hogy a ház közvetlenül a Karaván udvarra néz, ami tele van különböző street food bódékkal. Így hiába néz belső udvarra, ez az oldal sem csendes, de a felső szintről belátni a hetedik kerület jó nagy szeletét. Szemben előttünk a Dohány, balra a Kazinczy utca házai. A másik irányban a Dohány utcai zsinagóga kupolái mögött a Gellért-hegy a Citadellával, majd kicsit balra fordulva egy óriási kémény vágja félbe a kilátást. Valaki azt írta, a mikvéé, ami tényleg itt van a szomszédban, de nem tudom biztosan hogy tényleg így van-e. És tetők, tűzfalak, kémények, egy ismerős város ismeretlen arca.

A házat (beczkói) Bíró Gyula műépítész tervezte, akiről kis kutatás után kiderült, hogy jól menő ingatlanvállalkozást is vezetett édesapjával, Bíró Károllyal és kormányfőtanácsosként is jegyzik. Szép jövedelemre tett szert telkek megvásárlásával, bérházak tervezésével, felépítésével és értékesítésével. Itt a Wesselényi utca 13. szám esetében is ez történt. De a krónikákban az is fennmaradt róla, hogy adakozni is szeretett, hol a szülei aranylakodalma, hol pedig édesanyja elhunyta alkalmából ajándékozott kisebb-nagyobb összegeket a főváros szegényeinek. Ezt a telket 1908-ban vehette, az építési engedély az év júliusában kelt, majd 1909. november 10-én kaptak pecsétet a hivataloktól a használatbavételre. A ház eredeti tervei nincsenek meg, csak a felvonóé és üzletportáloké, innét tudni, hogy többek közt egy szűcsmesternek is volt itt boltja. De Bíró Gyula hamar talál vevőt, a jómódú Déry (azelőtt Deutsch) Károly ügyvéd személyében. És a történet innét érdekes. Ha csak a Címjegyzéket nézzük, a száraz adatok annyit mondanak, hogy Déryék 1911-ig még a Lipót körút 15-ben, a rá következő évben már itt laknak és ők a ház tulajdonosai. Ez 1916-ban is így van, majd jóval később, amikor megint van erről dokumentáció, 1928-ban már Horn M. Izsák és társai nevén van a ház. A feleség, az addigra megözvegyült Déry Károlyné viszont még akkor is itt lakik. Déry Károlyné, született Rosenberg Ernesztina, gazdag osztrák család sarja, az író Déry Tibor édesanyja. A Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával című kiadványban, a levelekben többször is megemlítik a házat, mint a Déry család mozgalmas életének színterét.

Déry Tibor szülei, Déry Károly ügyvéd és Rosenberg Ernestine. Forrás: Europeana/Petőfi Irodalmi Múzeum

1911-ben a fiatal Déryt szülei a svájci St. Gallenbe küldik kereskedelmi akadémiára, hogy nyelvtudását gyarapítsa és idővel majd alkalmassá váljon nagybátyja jól menő fafeldolgozói vállalkozását vezetni. „Tibuli” Mamuskának, Mamulinak hol pedig Mamucsikámnak szóló soraiból azonban elég hamar kiderül, hogy a vállalatvezetői feladatok helyett egészen másfelé kalandoznak gondolatai. Egyszer például aggódva kérleli anyját, hogy írjon egy lapot a „Nyugat"-nak, "amiben megkéred a kiadóhivatalt, hogy az e hónap elsején megjelent számot azonnal küldjék el, mivel felszólításom ellenére mostanáig még nem kaptam meg.” De az is kiderül, hogy a szülőknek problémát okoz a Wesselényi utcai bérházuk egyik lakásába bérlőt találni és ez igen kedvezőtlenül érinti a családi büdzsét.

Rosenberg Hermann - a mama öccse - fakitermelő vállalatának magja a szlavóniai Nasice környékén elterülő erdőgazdaság volt. A svájci iskola után a gyár galócási részlegébe küldik terepgyakorlatra a 19 éves Tibort, aki a számlakönyvek és a pénzügy rejtelmei helyett szívesebben gyönyörködik a román parasztlányokban és a kártyázás is lényegesen jobban leköti, mint bármi más. De eltart még egy pár évig, amíg végleg hátat tud fordítani a család által ráerőszakolt munkának. 1915 tavaszán a mama a vállalat bécsi irodájába címezi a következő, a háború alatti viszontagságaikról szóló levelét: „Drága Tibor! Dacára annak, hogy ma halálosan rosszul érzem magam (görcsök etc.), mégis írok Neked gyorsan pár sort, hogy legyen híred felőlünk. Egyúttal nagyon szeretnélek megkérni, valamivel részletesebb légy a beszámolóidban. Az ember sóvárogva várja őket, és aztán pár futó sort kap. Nagyon örülök neki, hogy a szobáddal olyan elégedett vagy, de kíváncsi lennék, mibe kerül. Ha semmi nem jön közbe, magam is hamarosan látni fogom. … Szegény Papa oly szívesen velem jönne, ez azonban túlságosan megdrágítaná a dolgot. Nekünk pedig nagyon kell takarékoskodnunk. A kávéház bérlője súlyos beteg, nem fizet, a borbély szintén nem', éppoly kevéssé még egy pár másik; úgyhogy a két nagy lakást jóval olcsóbban voltunk kénytelenek kiadni, írtam is. És akkor még a drágulás… disznóól van itt. Hogy a hadi helyzettől milyen hangulatban vagyunk, azt képzelheted. Talán még nem is tudod, hogy megint 35 magyar falut és kisvárost szálltak meg az oroszok s hogy Kassán a miniszterelnök bevonásával nagy tanácskozást tartott a német és osztrák-magyar vezérkar, hogy úgy döntöttek, lemondanak a Kárpátokról, az oroszokat beengedik, hogy azután megverjék őket - ha megy.”

Balról jobbra: Déry Georgi (Tibor testvére), Déry Tibor édesanyja és a jobb szélen Déry Tibor.

1917-re Déry Tibort már teljes egészében lefoglalja legnagyobb szenvedélye, az irodalom, az év februárjában megjelenik a Nyugatban a Lia című kisregénye, egy kamasz álmainak szókimondó története. Az 1918-as év nemcsak a háború befejezése miatt sorsfordító, a Déry családban is fontos események történnek. Tibor kiköltözik a Wesselényi utcai lakásból. Időközben kapcsolatba kerül a kommunista párttal és a munkásmozgalom felé fordul. Marx műveit olvassa, az igazságos társadalmi berendezkedés eszményi rendjén gondolkozik, elkezdi átértékelni és más szemmel nézni saját társadalmi osztályuk jólétét, „ez idő tájt már egyre nehezebben viseltem el, hogy származás szerint a polgársághoz tartozom, nyújtott lábbal, behunyt szemmel igyekeztem kifutni a köreiből”. A vállalatvezetői karrier azon a ponton esik végleg kútba, amikor a gyár munkásait felbujtva sztrájkot szervez saját nagybátyja ellen. Hermann bácsi válaszul eltávolítja a gyárból. Apja ugyanabban az évben elesik, kórházba kerül és egészségi állapota azután rohamosan hanyatlik, többek közt ez is oka a későbbi tragédiának.

Déry üdvözölte a háború befejezését, a polgári forradalmat, a köztársaság kikiáltását és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását. A család életében épp a Tanácsköztársaság Déry által is vágyott kikiáltása hozza meg a tragikus fordulatot. Apja, Déry Károly ügyvédi pályája addigra már amúgy is leáldozóban van, a baleset félig nyomorékká tette, ráadásul abbéli álmai, hogy a házból befolyó jövedelem biztosítja majd a család jövőjét, a kommünnel és a ház államosításával gyorsan szertefoszlanak. Az akkor hetvenhat éves ember búcsúlevelet ír Tibor fiának, melyben megkéri, hogy gondoskodjon ezután a családról. „... A jelenlegi súlyos és szomorú viszonyokat általában, - és különösen az én balesetemből kifolyólag reám nézve tűrhetetlenné vált helyzetet tovább viselni nem vagyok képes, és ennek következtében Tereád nagy feladat vár”. Ezután „hajnalban felkelt, lábzsámolyát az ablakhoz vitte, ráállt, majd csíptetőjét és mankóit eldobva, hasmánt felhúzódzkodott a párkányra és kicsúszott az ablakon”, az öt emeletnyi magasból. De Tibor nemhogy a családot, saját magát sem képes eltartani, akkortájt alig ír, tombol a kártyaszenvedélye és uzsorásoknak próbálja - sikerrel - a Wesselényi utcai bérházban lévő örökrészét eladni és arra kölcsönt felvenni. Az örökség elherdálása után őt is foglalkoztatja az öngyilkosság gondolata, de végül inkább külföldre menekül, akkori feleségével meg sem állnak Bécsig.

A Wesselényi utcai bérház még sokszor feltűnik az „Ítélet nincs” című, visszaemlékezéseit tartalmazó művében. „Az 1919-es kommün alatt, apám öngyilkossága után hazaköltöztem anyámhoz, a Wesselényi utcába, de bútorozott szobámat a rózsadombi Veronika utcában megtartottam”, vagy ”kilépek a Wesselényi utcai ház kapuján, balra az első bolt a trafik (ha jól emlékszem, a mai napig az!), megveszem az Érdekes Újságot”. A több éves emigrációból való hazatérése után is gyakran használja anyja lakását. Még első feleségével házas, amikor 1928-ban titkos szerelmi viszonyba keveredik a Hadik-páholyban megismert Böhm Arankával, Karinthy Frigyes különlegesen szép és igencsak heves vérmérsékletű feleségével. A három éven át, kisebb-nagyobb megszakításokkal tartó viszonyról a bujkálás ellenére lényegében mindenki tudott, beleértve mindkettejük házastársait is. Az egyik szakításuk idején Déry ide, anyja lakásába járkál fel pásztorórára egy fiatal, ismert újságírónővel, de az oly elégtelennek bizonyul, hogy inkább idő előtt kibékül Arankával, csak hogy megszabaduljon elviselhetetlen szerelmétől. De Karinthy is megfordul a házban, arra számítva, hogy in flagranti éri a párt. Erről így ír Déry, aki szerencséjére éppen egyedül tartózkodik a lakásban: „eddig még nem járt nálam, a Hadik páholyon kívül nem is érintkeztünk egymással. Tanút is hozott magával. Egy félvállról, de annál hangosabban odavetett magyarázattal, kurta lábán szinte futva áthaladt a hosszú előszobán, benyitott a számára ismeretlen ebédlőbe, jobbra-balra cserkészve valamennyi ismeretlen szobába, ’szép nagy lakás’ kiáltással a konyhába, a cselédszobába is, háta mögött a restelkedő tanúval.” Majd Déry kinyitotta neki az utolsó, kulcsra zárt szobát, ami anyjáé volt. „Belemarkolt anyám megvetett ágyába, kíváncsiságot tettetve, de leplezetlen öngúnnyal: - Ez aztán a pehelypaplan! Dicséretére legyen mondva, egyébként is férfias nyíltan játszott, a házkutatás után úgyszólván le sem ült, elment, vitte magával a tanút is.”

A második világháború alatt minden bizonnyal már a mama sem lakik a Wesselényi utcában. A gettó területén álló ház is egyike a közel kétezer, sárga csillaggal megjelölt épületnek, amelyeket a zsidók kényszerlakhelyéül jelöltek ki 1944. június 21-től. De ők nem itt, hanem Déry visszaemlékezései alapján felváltva egy Árpád utcai csillagos házban és a rokonok Nádor utcai lakásában húzzák meg magukat és élik túl a Holocaustot. A mama kilencvenhat éves korában halt meg, de halálhírét csak fél évvel később tudta meg az akkor bebörtönzött Déry, valamikor 1958-ban.

Déry Károlyné, az író édesanyja, a ház egykori tulajdonosa.

A ház remek állapotban van, a homlokzat szecessziós motívumai visszaköszönnek a lépcsőház rácsán. Egy 1963-ból fennmaradt, a Tervtárban fellelhető műleírásból tudni lehet, hogy a homlokzat felújításával együtt az udvari keramitburkolatot betonra cserélték és a függőfolyosók mozaikburkolatának felét is mással helyettesítették. A gangról elbontott kék csempékkel a kísérőlábazatot pótolták. Száz éve, még a mostani liftház előtti időkben biztosan gyönyörű volt az előcsarnok a kék csempeborítással és az üvegbetétes szélfogókkal. Nekem most is tetszik, de a felújítás dacára inkább csak részleteiben érdemes fotózni, a kukák, kapcsolószekrények, vezetéktakarások, postaládák és egyéb vackok miatt. A domborított lemezekkel borított kaput Hochmann József lakatosmester készítette, aki szerencsére belevéste nevét az anyagba. És végül, lehet, hogy csak nekem kerülte el a figyelmemet, de nem láttam emléktáblát, ami az íróra emlékezne.