Kazinczy utca 51.

2017. március 14. 07:39 - Varázsceruza

Fodor Gyula épületei

Karcsú, háromemeletes épület, ívelt, magas oromzattal a bulinegyedben, nem messze a Király utcától. A pár éve barackszínűre mázolt kőporos homlokzaton az építész többi épületéről már ismerős tábla, rajta nagy betűkkel Fodor Gyula neve. Kívülről felújítottnak tűnik, és részben az is, de az az érzésem, inkább csak felületi kezelést kapott, azt sem igazán szépen. A homlokzati díszeket helyreállították, az ablakkeretek is a régiek. Az elhanyagolt, de még eredeti, bedeszkázott földszinti portál egy nem működő üzlethelyiséget takar és szinte sikít egy rendes bérlőért.

Akkor és most: a két FF kép a Fortepanról, Makovecz Benjamintól a 80-as évekből, mellettük az én 2015-ös színes fotóim.

Az ablakpárkány alatti részt pókokat ábrázoló dombormű díszíti. A pók a ház belsejében is visszaköszön majd...

A bejárat bal oldalon nyílik, a pár éve felszerelt sötétzöld vaskapu mögött a másik, díszesebb és viharvertebb eredeti kapun át. Amikor 2013-ban az első képeket csináltam, még tele volt firkálva a fal és szemetelve a falmélyedés, azóta sokkal jobb lett a helyzet. A régi vaskapun alig kivehetően megtaláltam a lakatosmester, Schneider József nevét. Ő készítette az Alsó erdősor utcai és az egyik Falk Miksa utcai ház kapuját is - szintén Fodor tervei-, ha ezek kapcsán nem emlékeztem volna rá, a vezetéknevét valószínűleg nem tudtam volna összerakni. Részben domborított lemezekkel készült és feltehetően több eleme hiányzik. Másfél éve jártam bent, akkor a kapualjban hámló vakolatú falak és igazi, régi pesti bérházhoz illő félhomály fogadott. A napokban bekukucskáltam, remélve hogy talán történt valami előrelépés, de a helyzet változatlan. Ha a vesztibülön áthalad az ember, a lépcsőház és az udvar már egész kellemesen világos, bár a barackszín után legalább olyan meglepő a hupikék, amit a belső udvarra néző falakra választottak. A Király utcából így lehet beazonosítani a játszótér mögött kikandikáló udvart.

A legnagyobb attrakciót a földszinti színes ólomüveg ablakok jelentik. Írásos feljegyzések nincsenek róla, de feltételezhetően Róth Miksa műhelyében készültek, hiszen Fodor Gyulával több lakóházon dolgoztak együtt. Itt a Kazinczy utcai házban óriási, hálója közepén terpeszkedő pókot ábrázolnak és gyanítom hogy már nem eredeti, hanem pótlás, mert kisebb csoda kellett volna ahhoz, hogy ezen a helyen túléljék a huszadik századot. A ház 1944-ben csillagos ház volt, ráadásul pont a gettó határán állt. A 51-es és az 53-as számú épület között húzódott a kerítés és itt volt a gettó egyik bejárata is. A nyolcvanas években az "Adalékok a Belső Erzsébetváros történetéhez" c. kiadvány önkéntese feljegyezte, hogy a ház körfolyosója alá van dúcolva és a homlokzat nagyon megrongálódott, majd részletesen leírta az udvart és a ház egyéb részeit, de a díszes és gyönyörű ólomüveg ablakokról egy szót sem ejtett, tehát akkor valószínűleg a régiek már nem, a pótlás pedig még nem volt meg.

Ottjártamkor úgy tűnt, hogy az előteret nagyon régen mázolták ki utoljára, sőt, talán sosem, és a lépcsőházban felfelé haladva is lehetett még találkozni eredeti festéssel. Egy újsághírből kiderült, hogy 1994-ben leszakadt a lépcső a földszinten, de szerencsére nem halt meg senki, „csak” tűz keletkezett, ahogyan a lépcső három, hulladékkal teli konténerre zuhant, amelyek azonnal kigyulladtak (Népszava, 1994). A kapualjat azért sajnálom, mert az egyik leglátványosabb része Fodor házainak, és itt is, bár kevés természetes fényt kap és egyáltalán nem tágas, azért a félhomályban felsejlik a szokásos és elmaradhatatlan dombormű a puttókkal - feltételezhetően Ney Simon munkája-, az összetöredezett falicsempe színe a kedvenc kékem és a padlólap is klassz, de a kormos, félig csupasz falak és a gyér világítás nem marasztalják az embert. Tényleg felüdülés, amikor az udvarra vezető szélfogó feletti ablakon észreveszem a színes pókot, ráadásul itt semmi baljós jelet nem látok benne, inkább csak gyönyörködöm.

A tervtárban sajnos nem találtam a házról eredeti terveket, így átrágtam magam egy csomó találaton az Arcanumban és megtudtam hogy meglehetősen sokszor cserélt gazdát. Fodor Gyula 1907 novemberében vásárolta meg a telket, nyilvánvalóan befektetési célból, hogy bérházat építsen rajta. Ez volt az első épület, amelyet nem megrendelésre épített, hanem saját cégének, akkor még a Fodor és társá-nak a tulajdonában állt. A cég tagjai ő maga és felesége, Schirmbrandt Anna, egy építőmester leánya voltak.

A még korábbi időkre visszatekintve, az 1838-as árvíz pusztítását megörökítő térképen az itt álló házat feketével ábrázolják, így valószínűleg elpusztult. Még ebben az évben Zitterbarth János özvegye, Teréz tervezett ide lakóépületet bizonyos Weszely részére. Zitterbarth neve a szomszédos, nemrégiben felújított egyemeletes házon -lásd még a fenti kép jobb oldalán- is szerepel tervezőként. Az 1872-es térképen látszik, hogy az akkor még Kreuzgasse, azaz Kereszt utcában ezen a helyen egy U alakú, középen hosszúkás, keskeny udvart bezáró épület állt. 1879-ben kapta az utca a Kazinczy nevet. A tizenkilencedik század végén Löwinger Dávid volt a ház tulajdonosa. A Fodor és társa cég 1907-ben a Löwinger testvérektől vásárolta meg az ingatlant, 36000 koronáért cserébe. Három év múlva több mint ötször akkora áron adták el az új háromemeletes házzal együtt a Krausz Salamon és Krausz József párosnak (Bp Hírlap, 1910 május). 1908 augusztusára lehetett kész a ház, mert az akkori hirdetésekben ez állt : „Új bérházban a legmodernebb nagy 4 szobás (2 ablakos), belépővel, télikert, előszoba stb-vel bíró lakások kiadók. Ugyanott egy 4 helyiségből álló felülvilágítós műterem, műipari célokra is alkalmas, augusztus hó 1-re kiadók” (Bp Hírlap, 1908 június). Itt jegyzem meg, hogy több helyen is azt írják (pl. itt), Fodor Gyula itt tartott fenn műtermet egy pár évig, de én ennek nem találtam nyomát. A ház valóban a cég tulajdonában állt, de Fodor építészirodája nem ide volt bejelentve és már a kezdetekkor is bérlőt kerestek a harmadikon lévő műterembe. A Budapesti Czím és Lakásjegyzék szerint 1909-ben több kereskedő (Fischer Dávid fakereskedő, Streicher Henrik, Weinstein Hermann) lakott itt, rajtuk kívül volt itt ékszerész (Deutsch Alfréd), szatócs, ügynök, végrehajtó és segédjegyző, valamint itt bérelt üzlethelyiséget Schlesinger Jakab Salamon vendéglős és a Wieselmann és társa, üvegcsiszoló, tükröző és rézkeretező üzletük részére. A jegyzék pár évvel később sorol még rabbit, ügyvédet és gyárigazgatót is.

Forrás: Pesti Hírlap, 1908 október

Schlesinger ortodox kóser vendéglőt üzemeltetett és ezzel a szöveggel hirdette magát: „Általános elismert kitűnő ételek és italok. Csinosan berendezett, és villanyvilágítással ellátott vendégszobák. Fürdők a házban. Legkiválóbb és legelőzékenyebb kiszolgálás.” (lásd a fenti képet). Ő néhány év múlva átköltöztette üzletét a Lázár utcába. A Király utca belső szakasza, egészen a Terézvárosi templomig, a tizenkilencedik század végére a zsidónegyed központjává vált. A környéken, Erzsébetvárosban nagyszámú ortodox zsidó család élt, a házból könnyűszerrel, gyalog eljutottak a zsinagógába. 1936-ig még állt az Orczy-ház a Király utca és a Károly körút sarkán, a pesti zsidóság legfontosabb és első számú találkozó- és lakóhelye, kávé- és imaházzal, üzletekkel. A hatalmas épületnek a Károly körútra merőleges szárnyában volt a „nagy” zsinagóga az ortodox zsidók részére, 1913-ra pedig felépült számukra a Kazinczy utcai zsinagóga a Löffler fivérek tervei alapján, két perc járásra a háztól.

Forrás: Pesti Hírlap, 1912 november

A ház legfelső szintjén álló nagy, szép világos, két szoba, előszoba és kamrából álló műteremben (Pesti Hírlap, 1911 július) lakhatott talán Tátray Lajos festőművész (forrás), majd Glantz Jakab, festőművész, fényképész, a bécsi Kozel udvari fotográfus volt munkatársa (Pesti Hírlap, 1912 november) aki házhoz is ment, hogy művészi felvételeket készítsen. Az első világháború alatt az üzlethelyiségek többször is gazdát cseréltek. 1917-ben került még a ház többször a hírekbe, „árucsempészés a Kazinczy utcából Galíciába” címmel. Az akkori újságok részletesen beszámoltak a rendőrség akciójáról, amelynek során a nyomozók megjelentek az épület egyik első emeleti, háromszobás lakásában, megállapították hogy tényleg sok galíciai fordult meg benne, és az egyik szobában meg is találtak egy rakat csempészárut, köztük 360 pár harisnyát, 28 öltönyt, 31 kötött kabátot, 38 nagy doboz cérnát, 2200 darab, a csempészek által töltött cigarettát. A négy galíciai menekültet bevitték a főkapitányságra, ahol őrizetbe vették őket.

1918-ban újra gazdát cserélt a ház, akkor 260 ezer koronáért vette meg Dombai Sándor. A húszas években megjelent hirdetésekből az derül ki, hogy gobelinkészítő műhely, lámpaernyő-készítő és lakásberendezésekkel kereskedő is van a házban, és sokáig működik a cipőfelsőrész-készítő műhely is a félemeleten. Több cipős vállalkozás neve felbukkan ezen a címen, köztük a legmenőbbnek talán az ország legfontosabb embere által is elismert Lord Cipőgyár tűnik, „specialitásai a «Lord» férfi- és a «Lady» női cipőmárka. A cég csak elsőrendű bel- és külföldi cégekkel van összeköttetésben, őfőméltósága a kormányzó úr legnagyobb elismerését fejezte ki a jelenlévő cég főtulajdonosának a cipők megnyerő szépségéért, és hogy a vállalat külföldre is exportál." (1928 április, Újság). A Színházi élet 1921-ben „a házmesterék Évikéje” címen Kréna Évi üzenetét közli, aki a Kazinczy utca 51-ből írt nekik. „A kártya elmeséli, hogy a házmesterlakások szíve még most is, éppen úgy, mint ötven év előtt és száz év múlva a színházért dobog. Erről beszél a Kréna Évike újévi kártyája, amelyet a maga naiv kedvességében elteszünk a színházi romantika dokumentumai közé. Évike nyugodt lehet, Várkonyi megkapja az újévi jókívánságot, ami pedig Henny Portent illeti, mi is csókoltatjuk. Talán akad valami jó lélek, aki a redakció csókját az Évike csókjával együtt átadja neki.„

1926-ban az egyik lakásban egy háztartási alkalmazott lett öngyilkos, felvágta az ereit és kinyitotta a gázcsapot. Ugyanebben az évben megint új tulajdonosok jöttek, Schubert Arnoldné, Löbl Elza, jól szituált és a korabeli újságokban gyakran szereplő gyógyszerész neje (férjének a Fortunához címzett üzlete a Dob utca és a Csengery utca sarkán a mai napig is patikaként működik) és Goldstein Ignác, de ők is csak négy évig voltak birtokon belül. Tőlük vásárolta meg a 112 négyszögölön épült háromemeletes bérházat 155 ezer pengőért Findler Frigyes vésnök (Pesti Napló, 1930 február), aki később Felhős Frigyesre magyarosított. Több helyen megemlítik, hogy Felhős üzlete és műhelye itt volt. A Csillagos házak oldalán találtam egy megemlékezést, talán pont róla szól és megerősítheti ezt, de ennek ellentmond, hogy a címjegyzék és a telefonkönyv szerint a „kézi és gépvésések tömeg- és reklámcikkek részére” tevékenységet végző mester a Király utca 10-ben, majd a 14-ben várta a kuncsaftokat.

A húszas években az épület a Hanna gyermekmenzának is otthont adott. Az ortodox hitközség iskoláinak növendékeit támogató egyesület célja „a zsidó jövő nemzedék életmentése és minden törekvése arra irányult, hogy a vézna, ideges, fejletlen zsidó gyermeket feltáplálja...” Céljai megvalósításához az egyesület pénzbeli vagy természetbeni adományokat gyűjtött és 1-2 fővárosi szegény ortodox gyermek nyári befogadására buzdította a vidéki családokat. Az egyik 1927 decemberi Újság adta hírül, hogy „A Hanna Gyermekvédelmi Egyesület megnyitotta a háromszor nagyobbra bővített és újjáalakított helyiségét a Kazinczy-utca 51. szám alatt. Eleinte 60, de akkor már 240 szegény gyermek kapott ízletes ebédet továbbá évenként kétszer teljes új ruhát, fehérneműt és cipőt de év közben is pótlást minden szükséges holmiból, azonkívül orvosi segélyt, szemüveget, gyógyszert, kórházi és szanatóriumi elhelyezést. 250 gyermeket nyaraltattak, saját felügyelői vállalták a gyermekek gondozását. Heiden Dóra, az egyesület elnöke kevés adminisztrációval, de annál súlyosabb személyes munkával hozta össze mindazt, ami az egyesületi helyiség újjáalakításához kellett.” Az egyesület fiatal alapítója, Heiden Dóra ugyanebben a hónapban ment feleségül egy New York-i rabbihoz. Az Újság akkor hosszasan írt róla és tevékenységéről, ezt a terjedelme ellenére idemásolom, mert így kerek a történet:

Egy leány esküvője
Értesítések mentek körül a városba, hogy Heiden Dóra szívesen látja a meghívottat Rosenberg Alex dr. newyorki rabbival történendő esküvőjén a Kazinczy-utcai zsidó templom udvarán. Eddig a dolog nem is üt el a sablontól, ilyen meghívókat a széles társadalmi ismeretségekkel bíró ember tucatjával is kap hetenként, ami azonban azon túl van, érdemes a megemlítésre, aminthogy ez a leány is, aki a newyorki rabbinak lesz a felesége, teljesen ment a mai leányok modem típusától, a bubifrizurás, rougos, kifestett arcú fiús leányoktól. Heiden Dóra ismeretlen a hálózó, zsurozó, táncoló, a jégpályán állandóan megjelenő leányok között, ellenben jól ismert minden hatóság előtt, amely a szegények ügyével foglalkozik. Ez a leány már bakfiskorában összeállóit leánytársaival és megalapította a Hanna-egyesületet. Másnap már összegyűjtött vagy kétszázötven szegény gyereket, elvezette őket abba az üzlethelyiségbe, amelyet erre a célra kibérelt és népkonyhának berendezett és megebédeltette őket. Ezt cselekszi meg talán nyolcadik éve és az egész idő alatt ő maga szerezte meg mindazt, ami kétszázötven gyermek mindennapi étkeztetéséhez szükséges. Arról sem feledkezett meg, hogy a szegény fővárosi gyermeknek jól esnék nyáron vidéken napsütésben, jó levegőn sütkérezni és ezért megszervezte az összegyűjtött gyermekei számára a maga nyaralási akcióját. S mindezek mellett nem feledkezett meg egyebekről. Különösen a kurzus első, véres esztendeiben, amikor tucatjával fogdosták össze a szerencsétlen családokat, hogy kiutasítsák őket, mert nem tudták igazolni magyar állampolgárságukat, ö volt a vigasztaló angyaluk, a patrónusuk, vitt nekik eledelt, meleg ruhát, takarót és pénzt, hogy, amikor kiteszik őket egy számukra idegen ország határán, ne álljanak tehetetlenül. Mindezt megbízás és felhatalmazás nélkül cselekedte, támogatás és segítség nélkül, aminthogy nem szerzett magának ajánlólevelet, hogy megnyíljanak előtte a börtönök, toloncház és internáló tábor ajtajai. A fiatalsága, rajongó idealizmusa volt minden fegyvere, ez nyitotta meg előtte az emberek szívét, erszényét és a fegyveres őrökkel őriztetett kapukat. Fáradhatatlan volt, semmi mással nem törődött, csakhogy az üldözötteket és szegényeket segítse és nem is tudom, helyes-e, mindezt megírnom, mert Heiden Dóra nagy elfoglaltságában, hogy nyolc éven át mindennap megszerezte kétszázötven gyermek részére a napi ebédet, biztosan elfelejtette, hogy ahhoz hatósági engedélyt kérjen, egyesületének alapszabályait a minisztériumban jóváhagyassa. Ámde most, hogy asszonysorba lép, se feledkezik meg a szegényeiről. A meghívóhoz, amelyben a Hymenhirt közli, egy táviratblankettát mellékelt azzal a kéréssel, hogy az üdvözlést vezessék arra és a blankettát tegyék levélborítékba és úgy küldjék el, a távirat költségét pedig levélbélyegekben vagy bankóban mellékeljék a Hanna-egyesület számára, amelynek továbbra is gondoskodnia kell a kétszázötven éhes gyerekről. Ez a rendkívüli ebben a meghívóban, amely kétféle érzelmeket kelt az emberben, az örömét, hogy egy példásan derék leány megéri élethivatásának felemelő örömét és a szomorúságét, hogy a pesti gyerekek páratlanul önfeláldozó, munkás és lelkes patrónusukat veszítik el, amikor majd az újdonsült férj hajóra ülteti fiatal feleségét, hogy új, a messzi távolban levő otthonába vezesse. (Ujság, 1927-12-07 / 278. szám)

A gyermekmenza később, a háború után a Kertész utca 32-be költözött át, erről fotókat is őriz a Fortepan. Az 1910-es évek elejétől itt működött a Lumen Gyertya és Szappangyár, míg 1930-ban meg nem szűnt. Találtam itt ékszerészt (Reisz Samu) és aranyművest Stern és Lusztig (1932), acélcsőbútor és vasipari üzemet is (Dán Béláé, 1939-ben). Talán ebből lett az államosítás után a Közszükségleti Fémtömegcikk Készítő és Javitó Ktsz., ami a hatvanas években vette birtokba az üzletet és a félemeletet. A Fortepanon talált, a nyolcvanas években készült képeken már látszik, hogy milyen rossz állapotban volt a homlokzat és feltehetően az egész ház. Ezt megerősíti az Adalékok leírása, mely szerint a háborús károkat sem állították helyre. A belövések helye érintetlenül maradt, ráadásul 1978-ban egy hatalmas felhőszakadás után eláztak az utcai front lakásai, a mennyezetek megrokkantak, a még meglévő homlokzati díszek tovább pusztultak. A lakásokat később helyreállították, de a homlokzathoz nem nyúlt az IKV, ez látható Makovecz Benjámin csodás fekete-fehér képein. Ráadásul egy olyan Holló utcai házból lőtte őket, amit azóta lebontottak. Ezután jött még a fentebb említett lépcső leomlás 1994-ben.

Az államosításkor a nagyobb lakásokat leválasztották. Az elsőn most kettő, a másodikon négy lakást számoltam, a harmadikon pedig a jelek szerint egyben megmaradt a műterem. Aki a leírást készítette a nyolcvanas években, feljegyezte, hogy az első emeleti utcafronti lakás előszobájába lépve egy egész falat betöltő fakeretes ablak nyílik az udvar felé, a maratott üveg nagyon szép, a felső soron tájképes üvegszemek díszítették. A szobák falán a mennyezet vonala alatt itt is díszes gipsz fríz fut körbe, hasonlót mutattam a Napóleon-udvarról (Hajós utca 25) szóló bejegyzésben. Remélhetőleg legalább a belsőkben sikerült megőrizni valamennyire ezeket az értékeket és a lakók még láthatnak valamit az egykori polgári otthonok csodás részleteiből. Ebben az épületben sok díszítőelem tűnt vagy pusztult el részben vagy teljesen, gondolok itt a világítótestekre, a régi lakónévjegyzékre, a díszes ablaküvegekre, a kapura és még hosszasan lehetne sorolni. A ház műemlék, bár ez jelen pillanatban gyakorlatilag nem sok mindent jelent. Itt és most minden a lakókon múlik.