Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Képes napló 2016/3. hét

2016. január 30. 19:41 - Varázsceruza

Eddig csak alkalomszerűen, egy-egy séta után csináltam ilyet, de most úgy döntöttem, hogy a rengeteg, többnyire mobillal készült képből, ami aztán általában feledésbe merül, heti rendszerességgel felteszek egy válogatást némi magyarázattal, hogy dokumentáljam a napok/hetek iszkolását és a látottakat. Néha van olyan, hogy 1-2 napig nincs új kép és a tél sem segít, mert hamar sötétedik, de lesz ez még jobb...

20160120_085608b.jpg

20160120_085642b.jpg

20160121_090209b.jpg

20160120_085755b.jpg

Véletlenül tévedtünk be egyik este ebbe a duplaudvaros Király utcai házba (lásd lent). Most, kb két héttel később, a húsz évvel ezelőtti képeket nézegetve rájöttem, hogy valószínűleg ugyanezt az udvart fotóztam le akkor is,  fekete-fehér filmre, analóg géppel. Akkor próbálkoztam először fekete-fehérrel, és utoljára is, mert egytől egyig olyan rosszak lettek, hogy elment tőle a kedvem  és nem sokra rá a géppel (egy Yashica volt) is történt valami, így az analóg fotókarrierem nagyjából akkor ért véget. 1996. október 6-a volt. A korlát rácsát jól be lehet azonosítani.

20160120_214644b.jpg

regi_kepekb_4_b.jpg
20160120_214957b.jpg

20160120_214830b.jpg
regikepekc_10_b.jpg

20160120_214945b.jpg

20150401_085820b.jpg

A fenti megint egy régebbi fotó, 2015. áprilisban készült a Bajcsy-közben. Próbáltam kitalálni akkor, hogy mikori lehet a hirdetmény, de nem jutottam sokra. A többször olvasható "összeírás" miatt első körben a negyvenes évekre asszociáltam, de most, majdnem egy évvel később lekerült róla 1-2 réteg (lásd a következő képet, ami friss) és egyértelműen olvasható hogy 1973, de így is 43 éves...

20160121_085626b.jpg

20160121_085640b.jpg

20160121_085650b.jpg

20160122_090334b.jpgBajcsy-köz, üvegen át

20160122_232558b.jpgDob utca

20160121_070634b.jpg

20160124_074059b.jpg

20160121_090010b.jpg

Az Operaház ajtói és befagyott tócsái után a Király utcai ház jön esti fényekkel, majd a plakátlelet a nyúlfarknyi Bajcsy-közből. Végül megint a szokásos helyszínek, Vizafogó, a Dalszínház utca reggel és amit lehet, hogy csak én látok már a képen, a szikrázó napsütésben megcsillanó hópelyhek.

 

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.

Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom (ellenkező esetben azt külön jelzem). Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges.

E-mailt a kep.ter.blog@gmail.com címre küldhetsz.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr518335690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.