Vannak helyek a városban, ahova, ha tehetem, csak úgy visszajárok, vagy szándékosan alakítom úgy, hogy arra vezessen az utam. Ezek többnyire lepusztult épületek, vagy olyan utcák, amik ötven évvel ezelőtt is ugyanúgy néztek ki, és ha nem lennének az autók, simán azt hinné az ember, hogy a hatvanas-hetvenes éveket tapossa. És bár ezeket a helyeket mindig körüllengi egy nagy adag szomorúság, az enyészet poshadt szaga, engem az időutazás mindig annyira elvarázsol, hogy egyfajta örvénybe kerülök, mint Mihály az Utas és holdvilágban. Az én örvényem kiszakít a valóságból, és elfeledtet mindent, ami éppen foglalkoztat.
Trattner-Károlyi - így hívják a házat a régi leírásokban, máshol Károlyi-Trattner, a mai pesti ember pedig talán csak átjáróházként emlegeti, ha emlegeti egyáltalán a Petőfi Sándor utcát a Városház utcával összekötő kétudvaros épületet.
A Petőfi Sándor utcáról éppen a Párisi-udvarral szemben nyílik a bejárat, a 3-as szám alatt: ódon kapu, a lábam alatt fakockák, bent a kapualjban régi lámpa. Amikor először megbabonázott, a Városház utca felőli kapun léptem be, és vadul elkezdtem fényképezni a kissé retró reklámtáblákat, ezeket itt:
S hogy kik voltak a mai üzletek elődei, ahhoz a
XVII. századig ugrunk vissza. Kalcher Márton kőművesmester ekkor tett szert a telekre és kis házat épített rá, amelyet halála után özvegye örökölt egy igencsak fájdalmas adóssággal együtt, így igyekezett hamar túladni az ingatlanon. 1717-ben Kayser János királyi sótiszt vette meg 3000 Ft-ért. Később Trattner Mátyás tulajdona lett az akkor még Úri (ma Petőfi) és Gránátos (Városház) utca közti nagy telken épült ház. Trattner fia, János Tamás udvari könyvnyomdászmester, a magyar irodalmi élet lelkes támogatója fájdalmasan korai, 34. életévében bekövetkezett halála után akkor már aggkorú apja vitte tovább a nyomdát, de pár évnél több időt ő sem kapott a sorstól. Ekkor jött a képbe Károlyi István ügyvéd, az öreg Trattner veje, aki 1828-ban átvette a stafétabotot. A nyomda jó kézbe került, az ügyvéd Széchenyi eszméinek is lelkes terjesztője lett, itt nyomtatták többek közt a
Hitel-t. Károlyi 1831-ben már mint nyomdatulajdonos adott megbízást Hild Józsefnek a ház átépítésére, ő alakítja ki a ma is látható klasszicista formát. Először a Petőfi Sándor utcai rész épül felt, ennek földszintjén működött a nyomda nyolcvan fővel és tizenöt sajtóval, de itt volt Károlyiék lakása is. 1833-tól az első emelet tizenöt szobájában a Magyar Tudós Társaság, azaz az Akadémia kapott helyet, egészen addig, amíg a Duna parton a mai palota fel nem épült.
Károlyi folyamatosan nyomon követte a nyomdatechnika fejlődését és igyekezett azonnal átvenni az újításokat, ebben a tekintetben igazi forradalmár volt. Nagyon bántotta, hogy 1848 tavaszán a 12 pont nyomtatásáról pont amiatt maradt le, mert a nagy pillanatban éppen Pozsonyban tartózkodott, így az ifjak Landererhez mentek.
|
a nagyobbik udvar, amelynek földszintjén a nyomda működött, talán éppen itt... |
A XIX. század sem volt már kegyes a házzal, először megfejelték egy emelettel, majd 1849-ben a bombázások következtében kigyulladt és részben leégett, de Hild irányításával helyreállították. 1863-ban Károlyi halálával véget ért az aranykor, örökösei négy évre rá nevetséges áron adtak túl a nyomdán. Az ingatlan következő tulajdonosa Pálfy János, aki 1867-ben átalakításokat eszközölt. Aztán feljegyeztek egy átépítést 1884-ben, 1920-ban tataroztak, 1944-ben háborús sérülések érték, az ötvenes években helyreállították. Az utolsó felújítás 1982-es, ami erősen látszik is rajta.
|
vörösmárvány kút a nagyobbik udvarban |
|
Az üzletek többsége bezárt, de a villanyszerelő nyitva! |
|
Átjáró a két udvar közt, szemben a Városház utca. Vakond. Túrás. |
A Petőfi Sándor utca felőli, egykor szebb napokat látott, négyzetes alaprajzú lépcsőházat egy itt lakó mutatta meg. Az udvar után nem lepődtem meg, hogy a kővázákban már nem nő virág és a nem túl szívderítő állapoton az sem segít, hogy a lépcsőfokok vörösmárványból vannak. Pedig a pepita kő tisztára olyan, mintha otthon lennék...
Déry Attila építészeti topográfiájában olvastam, hogy a városi legenda szerint a szomszédos Pilvaxból ajtót vágtak a márciusi ifjak számára, a nyomdából számukra leválasztott titkos helyiségbe...
Ez volt hát a reformkorban a magyar szellemi élet (egyik) központja. Ma üres üzletekkel teli, lepusztult átjáró- és lakóház, de legalább még áll, nem úgy, mint a régi pesti belváros házainak többsége. Jó lenne, ha még száz év múlva is így lenne.
Egy biztos, az örvény ott vár, bármikor menjen az ember. Próbálják ki.
Források: Déry Attila: Belváros-Lipótváros (V.kerület)
Trattner-Károlyi Istvánról még többet itt, a Gránátos utcáról és épületeiről Rexa Dezsőtől még többet itt lehet olvasni.