Ha fényekről van szó, majdnem minden jöhet, még az enyhén giccses is. Talán mert úgy kell a fény, mint a levegő. Ezért lehetett, hogy a hideg és a rövid nappalok ellenére szerettem a decembert, és mivel minden nap keresztülmegyek legalább kétszer a Belvároson, nem maradtam ki sem…

Szeretem a régi képeket, a karácsonyfa körül álldogáló-üldögélő, szépen felöltözött embereket. Jó nézni, hogy az Ünnepre a férfiak öltöny-nyakkendőt vettek, hogy megadták a módját. Nem olyan szép szabályosak  a fák, inkább suták, de bámulatosan állnak rajtuk a…

Vörösmarty tér, Karácsonyi vásár. A Gerbeaud-házat sosem láttam még ilyen szépnek. Nappali fényekben is szép persze, de leginkább úgy gondolok rá, mint az épület, amely uralja a Vörösmarty teret, jó értelemben. Aznap este, ahogy sült kolbászok, forralt borok és…

Vannak helyek a városban, ahova, ha tehetem, csak úgy visszajárok, vagy szándékosan alakítom úgy, hogy arra vezessen az utam. Ezek többnyire lepusztult épületek, vagy olyan utcák, amik ötven évvel ezelőtt is ugyanúgy néztek ki, és ha nem lennének az autók, simán azt hinné az…

Diákok. Tüntetés. Az Erzsébet híd felé tartó 178-as visszafordul a Rácz-fürdőnél. Leszállunk. Gyalog megyek, át a hídon. Sarkvidéki szél fúj, néha az az érzésem, hogy sapkástul elviszi a fejem. Aztán elfogy a menet és egy darabig nem jön semmi. Emberek is alig, nemhogy…

Többször hangot adtam már a Fortepan iránti rajongásomnak, ez a mostani poszt is ezt bizonyítja. Kismillió képet letöltöttem már, miközben épületekhez kerestem régi anyagot, vagy egyszerűen csak az "ez kell nekem" felkiáltással. Így landolt egy csomó fotó, többek közt…

Pásztor-lépcsőtavasszal majd ilyen leszElőször csak a ma reggeli fotókat tettem fel, aztán mégis kiegészítettem néhány régebbi képpel. Fák, napfény, csend. Tabán. Szeretem.

A tegnapi nap nem volt különösebben emlékezetes, tíz év, de két hónap múlva sem emlékeznék rá. Volt benne városban rohangálás, aztán rohangálás, unalmas várakozás, még egy kis rohangálás, aztán a végén áramszünet a Krisztina körúton, ami a munkaidő vége…

Nehéz visszaidézni mikor, melyik pillanatban született a lépcsőház mániám. Egyszer csak volt, hűségesen kísért mindenhova és amióta velem van, megváltoztak a dolgok. Gyakrabban kések el, szinte mindig hordom magammal a fényképezőgépem, előre gyártott mondatokon gondolkodom,…

 Nem szeretem az ilyen fajtájú graffitit, valaki viszont nagyon szeretheti ezt a sorozatot …(?)  És a pesti oldal is kapott: