Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Képes napló 2016/22. hét

2016. június 12. 13:42 - Varázsceruza

Újpest, szombat délután

Régen csak alkalomszerűen, egy-egy séta után csináltam ilyet, de év elején úgy döntöttem, hogy a rengeteg, többnyire mobillal készült képből, ami aztán általában feledésbe merül, heti rendszerességgel felteszek egy válogatást némi magyarázattal, hogy dokumentáljam a napok/hetek iszkolását és a látottakat.

Szárnyas férfialakot ábrázoló dombormű Újpesten, a Károlyi István utca és a Venetianer utca sarkán. A két utca névadójának története szorosan összefonódik. A terület egykor Károlyi István fóti földbirtokos tulajdona volt, 1830 körül kezdték parcellázni, majd beépíteni. Az 1838-as pesti árvíz után sokan költöztek a magasabban fekvő, Pesten kívüli településre. A gróf 1841-ben megalapította Újpestet és az ide települőknek szabad kereskedelmet és ipart biztosított, sok zsidó származású lakost, valamint gyárosokat és mesterembereket is idetelepített. Később Újpest első bírájának választották. A területet kezdetekben maga Károlyi említette "zsidó gyarmat"-ként és Újpest életében, fejlődésében nagy szerepet játszott játszott az általa betelepített zsidó lakosság. 1839-ben telket ajándékozott a zsinagóga építésére. Újpest alapítójának emléktábláját a 46-os szám alatt találjuk. A kisebb keresztutca Venetianer Lajos egykori íróról kapta a nevét, aki a neológ zsinagóga rabbijaként tevékenykedett 1896-tól egészen élete végéig. Venetianer neve nem csak Újpesten, hanem országszerte ismert volt, élete folyamán sokat publikált, fő műve az élete utolsó évében megjelent, hatalmas adatbázissal bíró "A magyar zsidóság története" című tanulmánykötet.

p1760480b.jpgGE (?) monogramja és egy évszám, 1927. Az angyal bal lábánál festőpaletta, jobb lábánál a színházi maszk utalhat az egykori tulajdonosra.

p1760476b.jpg

p1760483b.jpgmegfakult felirat

p1760470b.jpg

Ilyen régi táblák is vannak még, mint például Hajdu Pál esztergályos mesteré...

p1760487b.jpg

p1760488b.jpg

p1760492b.jpg

p1760495b.jpg

... és régen itt, a Károlyi István utcában volt a "Borozó a két Dórához" is, de a helyét ma már egy dohánybolt foglalja el, a térképen viszont még látszik a régi tábla. Vajon ki volt a két Dóra?

kepernyokep_2016-06-04_20-53-06.jpg

p1760519b.jpg

Az utca egyik oldalán már új lakóházak állnak, a páros oldalt viszont még ilyen földszintes, rozzant házak foglalják el. A hosszan benyúló udvarokon kis kerteket tartanak fenn a lakók, fákkal és virágokkal, de nagyon szerény körülmények között.  

p1760500b.jpg

p1760514b.jpg

p1760513b.jpg

20160604_153552b.jpg

p1760510b.jpg

Az egyik utcasarkon két fiatal fiú időzött éppen a sarki bolt előtt, majd amikor odaértem, megkérdezték, hogy vajon mit fényképeztem az egyikük nagyapjának régi házánál, mi van ott fényképezésre való? Úgy tűnt, értették, hogy a régi házak szerelmese vagyok, kérdeztem a két Dórát, de nem tudtak róla, aztán egyikük búcsúzóul büszkén pózolt egyet a kamerának. Amúgy a lomtalanítás miatt nagyobb mozgás volt a környéken, mint ami rendesen van, de ezt csak gondolom, mert ritkán járok arra.  

p1760520b.jpg

p1760526b.jpg

p1760536b.jpg

p1760539b.jpgFelemás ház.

A Károlyi István utca környékére még mindig a kisvárosias hangulat jellemző, bizonyos sarkoktól kaposvári részletek villantak be, de vannak meglepetések is, mint például ez a jobb sorsra érdemes szecessziós épület. A régi elemi iskola, később Bay Zoltán Szakközépiskola épülete a Lőrinc utca 40-42-es szám alatt 1902-ben épült, Baumgarten Sándor és Herczegh Zsigmond tervei alapján. Évek óta próbálják bérbeadni, azzal, hogy oktatási intézmény számára lenne legmegfelelőbb, de úgy látszik eddig még senki nem látott benne elég fantáziát vagy inkább nem rendelkezett kellő anyagi forrásokkal ahhoz, hogy az eléggé leromlott belsőt (képek itt!) használatra alkalmas állapotba hozza. Hihetetlen, de már nyolc éve bezárták. Jó lenne ha megmenekülne, a benti képeken még látszik hogy az ajtók hasonlítanak az Iparművészetiben lévőkre, csodásak...

20160604_155631b.jpg

p1760541b.jpg

p1760547b.jpg

p1760551b.jpgSérülés az Újpesti Főposta egyik kapuján. 

vésések a posta épületének tégláin

p1760562b.jpg

Az utcának a Szent István térhez közeli végében, és a mostani piac mellett építkeznek: új piac, vásárcsarnok és kulturális rendezvényközpont épül.

p1760468b.jpg

p1350839b.jpg

Egy pár éve voltam a Szent István tér melletti szecessziós házban, akkor csináltam képeket a csodás, napraforgómintás lépcsőkorlátról. A bal oldali ház az a lenti képen, oldalán tábla árulja el, hogy a védett épületet 1908-ban tervezte Zák Alajos.

p1350832b.jpg

p1460365b_1.jpg

p1460367b_1.jpgAz Apolló-ház az első háromemeletes lakóház volt az Árpád úton. Nevét a földszintjén 1912-ben megnyílt Apolló moziról kapta.

Újpestet 1950-ben csatolták Budapesthez. 

Újpest történetéről: innen, innen és innen.

 

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.

Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom, ellenkező esetben azt külön jelzem. 

Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk

KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges. 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr678800384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szépjuhászné 2016.06.14. 11:22:35

Kár, hogy az Árpád utat tönkretették a sok, gusztustalan új házzal.

DirkDiggler 2017.03.15. 00:11:05

@szépjuhászné: Egyetértek, ritka igénytelen házak sorban (tisztelet a 1-2 kivételnek)
süti beállítások módosítása