Az idén éppen száz éves házakba most ezen a hétvégén lehet bemenni, na nem mindegyikbe, csak azokba, amelyek részt vesznek a programban.

Én először a Palatinus házakban voltam, amelyek a Pozsonyi út - Újpesti rakpart közti tömböt foglalják el, a Margit híd pesti hídfője mellett. 

Tehát 1911. Az építésre Vidor Emil kapott megbízást, miután a Kincstár és Fővárosi Pénzalap 11 millió koronáért megvette József főhercegtől a Margitszigetet, és részben kápéban, részben pedig telkekkel fizetett, amelyek egyike a hídfőtől északra feküdt. A telek aztán a Palatinus Építő Rt. tulajdonába került (a monarchia legnagyobb építési vállalkozói közé tartozó Grünwald és Schiffer cége), amely az akkor már jó nevű, Budapest után Münchenben és Berlinben is építészetet tanult Vidort felkérte a munkára. A mester három bérpalotát tervezett a Pozsonyi út és a rakpart közti szakaszra, tágas és világos, 2-3-5 szobás polgári lakásokkal. 

Tágabb értelemben egyébként Palatinus ház volt valamennyi, a társaság által épített többi ház is, így pl. a Falk Miksa, a Honvéd, a Nádor és Alkotmány utcában lévők is, mégis erre a tömbre ragadt rá tartósan a név. 

Az épületekben központi porszívó volt, a fürdőszobákat pedig a szigetről termálvízzel látták el (!!!). Vidor a Jugendstilt alaposan kitanulmányozta Németországban, aztán hazaköltözése után 1902-ben felépítette a város első art nouveau stílusú házát (Egger villa a Városligeti fasor 24-ben), így ez a ház is sok szecessziós jelleget hord magán. Főbb ismertetőjegyei kétségkívül a saroktornyok, de belül gyönyörűek a burkolatok, a körfolyosók ablakain és ajtóin a rácsok, a lépcsőházi korlátok, a lift és az egyéb díszítőelemek. Sajnos nehéz belsőket (és mellesleg külsőket is) fotózni megfelelő apparátus nélkül, de a hangulatát és a jellegét talán ezek a képek is visszaadják:  

Egyik idegenvezetőnk: 

És kicsinek egyáltalán nem nevezhető kíváncsiskodó csapatunk egy része: 

A történetéről még annyit érdemes tudni, hogy a világháborúban megsérült, és tornyainak egy részét elvesztette, így a közép- és az északi ház saroktornyait, amelyeket aztán nem is pótoltak. Fájdalom, de nincs képem az egész tömbről, de belinkelek egy régi képet, amit érdemes megnézni. 

Az egykori több szobás polgári lakásokkal pedig az történt, ami mindenhol máshol a háború után, egy sem maradt egészben. Az ötvenes években ráadásul a partra néző oldalon lévő francia udvart is beépítették, ezzel végleg összekapcsolva a házakat. A belügyes elvtársaknak ugyanis étkezde kellett, és erre a szecessziós ház mutatkozott legmegfelelőbbnek, hisz közel volt, a fehér házból csak át kellett gyalogolni a téren:) Az egykori kajálda, aminek belsejét már többszörösen átalakították, ma üresen áll, kibelezve és hasznosításra várva.  

A tetőteret is megmutatták, ezt onnét csináltam: 

Szóval, aki akar, siessen, szedje a lábát, ma még lehet menni, egy csomó helyszínre.

Itt érdemes megnézni a programot.