Szeretem a Ferenciek terét, minden nap itt szállok le a metróról és gyönyörű épületek között várok a buszra. Régen is szerettem, amikor még Felszab volt, mert itt mentem át minden nap a bölcsészkarra, tele volt emberekkel, ott volt a Jégbüfé, a Kígyó utcában a Mézes Mackó... A tér másik oldalán pedig a "galambos" szobornál a találkahely. Szóval fontos hely ez.
Egyszer télen már szürkült, amikor a Haris közben járva arra gondoltam, lerövidítem az utat a Ferenciek terére, és átvágok a Kígyó udvar átjáróján, ami ugye a Párisiba vezet. A kapu még nyitva volt, igaz, csak úgy, mintha véletlenül nyitva felejtették volna, de sietnem kellett, és kis hezitálás után beléptem. Hát, ezt az átjárót estefele csak bátraknak és mindenre elszántaknak ajánlom. Az mondjuk még nem annyira zavaró, hogy nem jár arra senki, sőt, bizonyos helyzetekben még jó is lehet, de miközben már félúton voltam, halálra rémültem a gondolattól, hogy mi van, ha a célkapumat esetleg pont bezárják és én ott ragadok egyedül bent, a passzázsban. Hajléktalanokon kívül ugyanis nem jár erre a kutya sem, télen, szürkületkor pedig pláne nem, s közben átvillant az agyamon, hogy ebben az elvarázsolt kastélyban tutira nincs vétel sem:) Torkomban dobogott a szívem, mire a kihalt folyosón át kiértem a Kígyó utcai kapuhoz, ami persze nyitva volt. Igaz, hogy mindig olybá tűnik, mintha nem húznák fel teljesen a rácsot, csak úgy félig, mintha ezzel is azt akarnák jelezni, hogy nyitva van, de már nem sokáig, vagy: nyitva van, de úgysincs bent semmi, inkább menj körbe.
A Párisi udvar folytatásaként a hetvenes években átadott Kígyó udvar bejárata nappal:
A hihetetlenül gyönyörű Párisi udvar az üvegkupolával:
Villeroy és Boch:
Egykori portásfülkék, vezetékes telefonnal:
Kaleidoszkóp sötétben :
és világosban:
A története úgy kezdődik, hogy a palota helyén egykor a Brudern üzletház állt, a város első üzletközpontja. A mai épületet 1909-11-ben emelték a Belvárosi Takarékpénztárnak, Schmahl Henrik tervei alapján, az arab-mór-gót stílusok különös, de nagyon tetszetős egyvelegében. Ha igaz, akkor Schmahl kőművesből képezte magát végzettség nélküli építésszé (még nem késő, mindenki bármikor elkezdheti!!!), pályája kezdetén Ybl Miklós mellett dolgozott, többek közt az Operaház építésvezetőjeként. Később a pesti eklektika jeles képviselőjévé vált, s olyan házak kerültek ki a keze alól, mint a mai Uránia mozinak helyet adó egykori Hotel Excelsior a Rákóczi úton, valamint több körúti és belvárosi bérház.
Az ötemeletes épületben régen takarékpénztár működött, a felső szinteken pedig elegáns lakások voltak. '48-ban a takarékpénztár rt ingatlanvagyona is ment a levesbe, '59-ben az Uvaterv újította fel és a bank helyére beköltözött az IBUSZ. A lakásokat pedig, mint máshol is, felszabdalták és önkormányzati tulajdonba vették.
A nyolcvanas években a passzázsban lévő üzletek árultak szőnyeget, hologramot, útikönyvet, a tér sarkán, az IBUSZ mellett pedig volt itt ruhaüzlet is. Most viszont Coffeeheaven van, de a Jégbüfé mellett senki se fecsérelje rá idejét, kár kihagyni a Jégbüfé pogácsáit és tejszínhabos kávéját, még ha leülni nem is lehet. Ma már az IBUSZ sincs, átköltözött a tér másik felére, egy jóval szolidabb helyre.
Bezártak a boltok:
Neonreklám még van, táska nincs:
A Fortepan hatvanas években készült fotóján több dolog is szemet szúr: az egyik, hogy a ház bal oldala le van csupaszítva, ott, ahol a Felszabadulás tér tábla is van, a másik, hogy már van Jégbüfé, igaz két effel:) És ha minden igaz, idén hatvan éves!
De itt volt régen, a passzázsban a legendás Piccolo bár is, amelynek korunkbéli, azonos nevű utódintézménye, fájdalom, de még mindig szerepel az amerikai nagykövetség lehúzós helyeket tartalmazó feketelistáján, "to avoid" címszó alatt. Ciki, de már rég nem működik, és aranykorát is nyilván a hetvenes években élte. A kilencvenes években így nézett ki:
Az épület homlokzata barna és zöldes Zsolnay kerámiával borított, a pilléreken méhecskék másznak felfelé (nemhiába takarékpénztár). A belső tereket Róth Miksa üvegablakai díszítik, ezek sajna kevéssé láthatóak. A kedvenceim pedig a harmadik és negyedik emeleti ablaksor között, díszített mezőkből előrebukó kerámia mellszobrok:
Az utolsó hírek szerint 2010 októberében az önkormányzat eladta a házat az SCD Groupnak, aki vele együtt gyorsan betette a kosárba a déli Klotild palotát és egy másik ingatlant is. A ház mostanra a sarki kávézó, a Jégbüfé és egy cipőbolt kivételével teljesen kiürült, a lakókat nyilván kipaterolták, a passzázsból nyíló lépcsőházak ajtaján lakat van. Az utcafronton, a buszmegállóra néző hajdani sportüzlet üvegportálját betörték, éjjel alvásra használják a rászorulók, mint ahogy a passzázsban bizonyos sarkokat is. Az egésznek attól van semmihez sem hasonlítható hangulata, hogy ott van a város közepén, karnyújtásnyira tőle dübörögnek az autók, a szépségétől elakad az ember lélegzete, de kong az ürességtől és este a boltok kivételével egy ablak sem világít.
A rácsok mögül persze még így is meg lehet csodálni szépségét, főleg ha van egy vaku az embernél:
Bízom benne, hogy nem szálloda lesz, arra már úgyis ott van a Buddha bar a Klotildban, mert akkor az történik vele is, mint a Gresham átjáróval, hogy pont mi, városlakók nem élvezhetjük. Kérdés persze, hogy a plázák által elsorvasztott belvárosi kiskereskedelmet hogy lehet feléleszteni, és maradhat-e az, ami régen volt, de erre a környékre tényleg nem lehet azt mondani, hogy kiesik a forgalomból, mert ez tuti hely, tele turistákkal, akik a Váczi utcáról jövet-menet sétálnak el mellette, úgy, hogy észre sem veszik mit rejt a rács. És ha a Váczi utcában bírnak vásárolni, akkor itt is bírhatnának, nem?
A Jégbüfé meg, arra ne is gondoljunk, mi lesz, ha bezár a gofriablak. Az nem lehet.
