Krisztián Sándor domborműve |
Ezt az első látásra három, jobban megnézve négy házból álló csoportot (Naphegy utca 15, 17, 19, 21) Németh László műépítész tervezte. A 21. számú ház táblája szerint "épült 1914 évben", az utolsó pillanatban, még mielőtt elkezdődött volna a gazdasági recesszió. Az első világháború alatt néhány kiemelkedő épület (mint pl. az Adria Biztosító Palotája az Erzsébet téren) és kevés lakóház kivételével alig folyt építkezés. Az ipari termelés csökkenésével elapadtak az építőanyag források, és még a békekötés után is évekig tartott, amíg a dolgok visszatértek a rendes kerékvágásba.
A házaknak a Naphegy utcával párhuzamos Lisznyai utcáról is van bejáratuk, a lépcsőházakat pedig a telek közepére, a két utcai traktus közé tette az építész. Németh Lászlóról csak annyit sikerült összegugliznom, hogy az akkori Attila körúton és a Ráday utcában is épített bérházakat.
Naphegy utca 17, 19, 21 |
a Lisznyai utca 18 bejárata (a Naphegy utca felől a 21. szám) |
Forrás: Budapest Főváros Levéltára |
A Lisznyai utcai front |
dombormű Sárkányölő Szent Györggyel |
Naphegy u. 17. |
A Várból a Naphegy utca (balról fent a rózsaszín épület a 21, aztán a 19, 17 és a 15 a tetőablakokkal) |
Frissítés, 2016. április 12-én:
2016. április elején levelet kaptam az építtetők egyik leszármazottjától, aki a Németh családról és az építészről is első kézből szolgált érdekes információkkal. Kiderül belőle, hogy igazam volt-e, amikor azt írtam: "Nem kellene messzemenő következtetést levonni az építő és az építtető vezetéknevének egyezéséből, de az 1937-es papírok szerint az irodájuk is ugyanott volt, még akár rokonok is lehettek", szóval át is adom neki a szót:
Radványi Péter vagyok, a Németh család egyik ma élő leszármazottja. A Németh fivérek (Béla, Benő és László) anyai nagymamám nagybátyjai voltak. Az építész, Németh László is családtag volt. Öten voltak testvérek, a legidősebb dr. Németh Béla ügyvéd, utána következett Dr. Németh Benő, aki szintén ügyvéd volt, a fiúk közül a legfiatalabb Németh László volt, az építőmester. Volt két leánytestvérük, Németh Nóra (akinek neve az egyik Naphegy utcai ház építtetőjeként felmerült az Ön által írt anyagban) és Németh Amália, aki az én anyai nagymamámnak volt az édesanyja. Nagymamám, édesanyám és én egyébként a Lánchíd utca 23. szám alatt éltünk a 90-es évek végéig. Ez a ház szintén a Németh testvérek tulajdona volt. A fivérek közül Dr. Németh Béla halt meg először, és az ötvenes évek elején Dr. Németh Benő és Németh László Bécsbe költözött. Bécsben a Belvedere Palota melletti Prinz Eugén strassén szintén volt négy nagy bérházuk. Tehát nem Svájcban éltek, miután elhagyták az országot.(...) "
Két nagyon klassz képet is küldött, "az elsőn balról Dr. Németh Benő, míg jobboldalon Németh László látható. Édesanyám, Radványi Zoltánné áll középen. Ez a kép Bécsben készült, a hatvanas évek elején, amikor a két élő Németh testvér már az osztrák fővárosba költözött."
"A másik kép igazi kuriózum. Becslésem szerint 1910 és 1920 között készülhetett. A képen anyai nagymamám édesapja, Dr. Benedek György villamosmérnök látható Austro Daimler típusú gépkocsija volánja mögött, míg utasként hátul az akkor még fiatal Dr. Németh Béla és Dr. Németh Benő ügyvédek ülnek. További érdekessége a képnek, hogy a gépkocsi a tíz első magyarországi magántulajdonú automobil egyike volt."
Ezúton is köszönöm Radványi Péternek a levelet és a fotókat. Olyan adalékok ezek, amiket képtelenség lenne bárhol a nyomára bukkanni. Sok esetben még az is gondot okoz, hogy a száz vagy akár hetven évvel ezelőtt épült házak építészeiről képet találjon az ember, a lakókról pedig szinte lehetetlen, csak családtagoktól lehet, úgyhogy ezért külön boldogság ilyen levelet kapni. Péter a készülő könyvéhez amúgy egy zsák fotó feldolgozása előtt áll, bízom benne, hogy kerülnek még elő érdekes képek...
Ha tetszett a bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.
Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom (ellenkező esetben azt külön jelzem). Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges.