Vörösmarty tér, Karácsonyi vásár. A Gerbeaud-házat sosem láttam még ilyen szépnek. Nappali fényekben is szép persze, de leginkább úgy gondolok rá, mint az épület, amely uralja a Vörösmarty teret, jó értelemben. Aznap este, ahogy sült kolbászok, forralt borok és kürtös kalácsok több helyről áradó, gőzölgő illatfelhőjében ott álltam bábeli hangzavarban, zéró ünnepi hangulattal, éhesen és igazából csak átutazóban a kisföldalatti felé, muszáj volt megállni. Na jó, hát persze, nincs olyan ház, amelynek a fényfestés, pláne a Nagybetűs Ünnep előtt ne állna jól. Nem olyan jó, mint a fényvillamos, de majdnem. És miatta még elkésni is ér, egy keveset. A következőkben bemutatott képeket (Hörömpő cirkusz! Világszám! jeligére) egy kézzel készítettem, mivel közben a másikkal a mobiltelefont kellett tartani és fontos és halaszthatatlan kérdésekről tárgyalni. 

A ház története ott kezdődött, amikor a Harmincad hivatal kitelepült e helyről. Ekkor a telket négy részre osztották, és a Vörösmarty tér felőli része felesben Eisele Antal szabó és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kezébe került. 1859-ben Eisele Gottgeb Antalt, a bank pedig Hild Józsefet kérte fel építészeti tervek elkészítésére. A felek később megegyeztek abban, hogy mindkét ház Hild monumentális, korinthoszi oszlopokkal és szobrokkal díszített klasszicizáló homlokzatával készül el. 

De arról sem, hogy Gerbeaud elődje, Kugler Antal először a József nádor téren nyitott cukrászdát, 1847-ben. Fia, Henrik 1870-ben átköltöztette az üzletet ide, az akkor még Színház-térre, és olyan habos csokoládés kávét és mignont árult, mint senki a városban. Így lett, hogy a mignon, az ő mesteréről, csak kuglerként vonult be a köztudatba és József Attila költészetébe. A svájci Gerbeaud Emil egy cukorvirágokkal díszített karamell vázával égette be magát a cukrásztörténelembe,  ekkor 1885-öt írtunk. Leszármazottak híján Kugler szívesen adta át neki üzletét. Gerbeaud a méltónál is méltóbb utódnak bizonyult, nevét mindenki ismeri a városban, és ha ez még nem lenne elég, a macskanyelv, a csokoládés drazsé és ó, a konyakos meggy is őmiatta van ezen a világon. 

Gerbeaud tehát így került birtokon belül, 1892-ben megvette a szabó házát, majd eladott hatmillió tonnányi konyakos meggyet és macskanyelvet és 1910-ben a bank háza is övé lett, tehát a képen látható fényfestett ház így tokkal-vonóval megvolt már neki. 1912-ben a három emeletre egy negyedik szint szecessziós stílusban rendel, Fellner Sándor tervei alapján. És ha azt hisszük, megállt itt, tévedünk, mert 1914-ben a Lyka örökösök (a bőrös) házrészét is megvette, a Dorottya utca 3-ban. A huszadik század másik nagy, mindent átfogó felúíjtására még kb 80 évet kellett várni, a rendszerváltás után "érkezett" német tulajdonos ugyanis 1995-ben újíttatta fel az egészet nagyon tisztességesen.

A képen jól látni a négy házra tagolódó telket a belső udvarokkal.

Örülök a fényfestésnek. Annyira szem előtt van ez a ház, hogy sosem jutott volna eszembe utánanézni, kellett az inspiráció. És nem lenne teljes a poszt a régi ház képe nélkül. A huszadik század első évei, ormótlan üvegketrec helyett baloldalon a Haas-palotával, aminek vesztét egy világháborús bombatalálat okozta. A Gerbeaud-ház bal oldali részében még a bank, de jobbra lent a napernyő fölött olvasható Kugler Henrik Gerbeaud neve, a kisföldalatti lekerekített tetejű, világszép csarnokai mellett. És a negyedik szint még sehol, helyette szobrok.