1996 októberében, R. barátommal elindultunk a városba, elsősorban azért, hogy megörökítsük a régi reklámtáblákat, neonokat, amikkel akkor még tele volt a város. Előtte vettem egy fekete-fehér filmet, amiről azt gondoltam, hogy majd milyen jó lesz, mert a fekete-fehér az olyan "művészi", aztán amikor elhoztam a képeket a Fotexből, nagyon elkedvetlenedtem, mert szinte kivétel nélkül életlenek lettek. Nem is azért szkenneltem be egy párat, mert annyira jók. Szeretem, hogy mindig vannak a városnak olyan szegletei, amelyek hosszú évtizedekig nem változnak, pl. ott van a kép a rakpartról az MTA-val, vagy a Mai Manó Ház. Így fekete-fehérben nem látni, hogy azóta felújították és az sem ordít, hogy a Greshamban akkor még magánlakások is voltak. Negatív példa lehetne a Dessewffy utcai ház, a Vonalozó intézet felirattal. Gyakran járok arra, és a felújítás azóta is elkerülte. Rácsodálkoztam a Nemzeti Bank előtt parkoló Ikarus hadseregre, a babajavítóra, vagy a Szabadság tér sarkán álló lepattant épületre a fodrászüzlet táblával. Ez utóbbi helyén ma butikhotel áll. Az ilyenek miatt érdemes időről időre lefényképezni, hogy mi zajlik körülöttünk, mert ez sem volt olyan régen, és mégis milyen más. Vagyis de, nagyon is régen volt, akkor még megvolt a Mignon eszpresszó a Deák térnél, volt Patyolat, Mértékszabóság a Nagymező utcában...
|
Hol volt még akkor a Four Seasons... |
|
Bogár a Lánchídon. |
|
Ikarusok a Nemzeti Bank előtt, a Szabadság téren. És Magyar Demokrata Fórum. |
|
A Csányi és a Király utca sarkán álló Pekáry-házat azóta felújították. |
|
Nagymező utca, Mai Manó Ház. |
|
Otthonkában beszélgető nénik egy gangon. |
|
Modern fodrász a Szabadság tér és az Október 6 utca sarkán. |
|
Nagymező utca és Zichy utca sarok... |
|
Károly körút, bódésor. |
|
Prímőr áruk, Wartburg. |
|
Kazinczy utca, a Király és a Dob utca közti szakasz. |
|
Talán a Nagymező utca. |
Dessewffy utca. Vonalozó Intézet és Üzleti Könyvgyár. 1907-ben Singer Adolf mérnök építtette a házat, könyvkötő műhelye az alagsorban volt:
|
A Lánchíd budai hídfője, azóta ezt a házat is felújították. |
... és a Gozsdu-udvart is szerettem még, sejtelmes volt és titkokkal teli.
Azóta sem vettem fekete-fehér filmet, és a Yashicát sem használom már, pedig néha jó lenne.
Szeretettel ajánlom e bejegyzést drága cimborámnak, K.R.nek.
Ha tetszett a bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.
Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom, ellenkező esetben azt külön jelzem.
Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk
KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges.