Pár hétre látogatható lett egy száznegyven éves, Múzeum körúti ház egyik lakása. Hívhatnánk lakáskiállításnak, hiszen a kiállítási tárgy tulajdonképpen maga a lakás, de sokkal több annál, hiszen a hosszabb-rövidebb ideig itt élők valamilyen módon mind a lakásban hagyták kezük nyomát. Vésést az ablaküvegen 1891-ből, képek helyét a falon, kandallóból átépített kályhát vagy éppen megmozdíthatatlan bútorokat. Az egykor itt élők anyagi helyzetén és ízlésvilágán túl családi és történelmi események, politikai rendszerek lenyomatát, emlékeit is magán hordozza.
Ahogy a kiállítás közösségi oldalán írták, „Egy Múzeum körúti nagypolgári lakás hetven éves korszakának lezárása ez a helyhez tartozó tárgyakat és emlékeket feldolgozó kiállítás. Az Ember-család három generációja által lakott, és különböző célokra használt tér 2010 és 2013 között egy lakásszalon tevékenységeinek is otthont adott. A tárgyak és a műtárgyak, amelyek Asbóth Magdolna (1913-2011) matriarcha féltve őrzött tulajdonai, és egyben státusszimbólumok, dekoráció és emlékek voltak, keverednek kortárs művekkel. Így az értelmezésnek újabb rétegei és olvasatai kerülnek rájuk. A jelenleg üresen álló lakás tereiben a múlt és a jelen egymás mellé kevert darabkái tűnnek fel, azonban a lakás alapvető adottságai, beosztása, tereinek jellege és meghatározó volta is hasonlóan hangsúlyossá válik.”
A helyszín a 19-es szám, az egyik a két, Ybl Miklós által Roth Zsigmond üveges számára a Múzeum körútra tervezett bérházak közül és mint ilyen, az egyetlen még ma is álló, hiszen a másikat rég lebontották. A megrendelő, a híres Róth Miksa üvegművész édesapja, valószínűleg sosem lakott itt, mert tudni lehet, hogy 1876-ban, két évvel a ház felépítése után anyagi helyzetének megromlása miatt pont ettől az ingatlantól szabadult meg és adta el Vermes Gábor szabadkai földbirtokosnak, aki a fővárosban több ingatlant is birtokolt. (forrás)
Múzeum körút 19. Róth Zsigmond bérháza (Ybl Miklós, 1874.), Brázay Kálmán fűszerüzletével. A felvétel 1880-1890 között készült. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.002
Évtizedekkel később, 1943-ban ide költözött Dr. Ember Károly nőgyógyász a családjával. Az első emeleti, a körútra három szobával néző hatalmas bérlakást vették birtokba és a családfő itt fogadta a betegeit is. Felesége, Asbóth Magdolna közel hetven évig lakott benne, eleinte a családdal, később, a válása után társbérlőkkel, majd gyermekeivel és második férjével, élete vége felé pedig egyedül is. Halála után unokája, Ember Sári fotóművész költözött ide és barátaival osztoztak a hatalmas téren. Művészeti és kulturális témájú Szalon-esteket tartottak, olvasókör és lakásétterem is működött benne. Ez az időszak nagyjából, a lakók kisebb cserélődése mellett négy évig tartott, majd a család az eladás mellett döntött. A mostani kiállítással szeretnének elbúcsúzni a lakástól, mielőtt átadják a teret az új bérlőnek.
Forrás: Fortepan. Ember Károly képe feleségéről, Asbóth Magdolnáról.1940-es évek.
„Valahol felfoghatatlan, ahogyan a helyek sűríteni tudják az eltelt évtizedeket és a hozzájuk fűződő történetek bőségét, mit jelenthet pusztán az, hogy közös tereket használunk az előttünk élőkkel. Vajon mi változik, ha tudunk is ezekről vagy ha csak érezzük, úgy használva egy öreg lakást, hogy nem kaptuk meg hozzá az értelmezési kulcsot? Milyen jeleket hagynak maguk mögött az előző használók, és miről árulkodnak maguk a terek – az alaprajz megoldásai, az ablakok arányai, a megmaradt építészeti díszítőelemek? Ha pedig vannak fogódzóink a múlthoz, akkor mit érzünk belőle utólag, hogyan tudjuk átélni ezeket a történeteket, majd együtt élni velük?” (Juhász Anna)
A nagyjából kiürített lakásban elhelyezett installációk és képek három kortárs művésztől származnak, Ember Sári fotói és agyagtárgyai, Keresztes Zsófi és Bruno Baptistelli installációi illetve képei egészítik ki a lakásnak eredetileg is részét illetve berendezését képező, a nagymama által használt bútorokat, festményeket és díszeket. Minden kiállított tárgy és kép reflektál valamire, ami régen ott volt, vagy kapcsolatos a lakókkal, illetve azoknak a lakáshoz, városhoz való viszonyával. Most a falon látható a kidobásra ítélt, de a papa által megmentett, a ház régi kapuját díszítő kovácsoltvas rács, a homlokzatról levált stukkódarab, vagy a néma riasztó, és megvan a nagymama által gépelt jegyzék is, ami a 2009. március 13-án a lakásból tolvajok által ellopott tárgyakat sorolja 2,5 oldalon keresztül. Beszédes az is, hogy ez utóbbi, főleg ékszerekből és dísztárgyakból álló listán a „minden kedves emlékem” alcímet maga az írója tette zárójelbe.
Bruno Baptistelli installációja az egyik utcai szobában. Az építkezések során használt kordon arra reflektál, hogy külföldiként ideérkezve Bruno úgy érezte, nálunk állandóan felújítanak vagy építkeznek.
„Az átalakítások, változások nyomon követése, a megmaradt berendezés eredetének fejbentartása mind véget érnek valahol. A nevek, amelyek egy-egy szekrényhez vagy szőnyeghez kapcsolódnak, egy idő után már nem mondanak semmit. Még ha oda is állítjuk a nagymamát, aki körbevezet minket a lakáson - az egyik hallban valóban látható egy ilyen felvétel-, egy idő után ezek a tárgyak is elvándorolnak majd, eredeti közegükből kiszakadva más lesz a jelentésük, vagy eltűnnek...” (Juhász Anna)
Nem lehet pontosan tudni, hogy a majdnem másfél évszázad alatt hányan éltek hosszabb-rövidebb ideig a falak közt, a kiállítás ismertetőjén 1943-tól kezdődően sorolják fel a neveket, ezen nagyjából ötven embert számoltam, aki lakott, rendelt vagy alkotott itt. Nyilván ez az ingatlan nagy méretének is köszönhető, a beosztást lásd az alábbi, eredeti alaprajzon:
Forrás: Ybl épületsorok az Unger-háztól a Kálvin térig. Jobb oldalt a lépcsőház, a kép bal oldalán lévő helyiségek néznek a Kiskörútra és középen három hall. Az U betű másik végében az udvarra néző konyha.
Eleinte nem értettem, mért akar megválni valaki egy, a családja által által hetven éven át használt hatalmas, többféleképpen is átalakítható és használható lakástól, ami a város közepén, ráadásul egy Ybl Miklós által tervezett épületben áll, ahol a belépőket szobor és sgraffitókkal díszített udvar fogadja. A lodzsán díszes ólomüveg ablakok, a konyhából egy mesébe illő, régi csigalépcső vezet le a félemeletre, ahol az udvarra néző alacsony szobában egykor a cselédek laktak, a fürdő falait pedig a mai napig az eredeti csempe díszíti, szóval, úgy ahogy van, egy időkapszula. Először arra gondoltam, ide a régi, még használható értékeket megőrző és nyilván teljes műszaki felújítás kell, és ha rajtam múlna, nem változtatnék a falakon. De míg az alaprajzi elrendezés biztosan ideális volt egykor, a százötven évvel ezelőtti nagypolgári család életére szabva, ebben a formában, a mai viszonyok között nem működik, nem tudja jól szolgálni a bent lakókat, inkább ők szolgálták a lakást, ahogy Ember Sári mondta a látogatásunkkor.
Az U alakú lakóház egyik szárában kapott elhelyezést a lépcsőház, amelyből közvetlenül nyíltak a lakások. A színes ólomüvegekkel díszített udvari homlokzati loggián át lehetett megközelíteni a másik szárban elhelyezett cselédszobát és konyhát. Ybl kerülte a függőfolyosó használatát, mert a loggiával elegáns reneszánsz udvart alkothatott, amivel kapcsolatban az volt az érzésem, és kicsit félve írom ezt, de a mai viszonyok közt ez is „csak” egy önmagának vagy legalábbis keveseknek szép udvar. A sgrafittók és a díszkút ma is megvannak, de lényegében csak akkor lehet gyönyörködni benne, ha az ember a zárt loggia ablakát kinyitja, és a nyakát nyújtogatva kitekint vagy ha az alacsony belmagasságú egykori cselédszobában összegörnyedve az ablakba telepszik. Az egész szintet elfoglaló lakás két traktusos, a zajos körútra néző egykori lakószobák mögött az udvar felé lényegében még egy sor, alapterületre pontosan ugyanakkora helyiség foglal helyet (régen mint előszoba, váróterem és orvosi rendelő működtek), amelyekben a mai kiürített állapotban csak a beüvegezett folyosó és az utcai szobák közt rekedt, ablaktalan átjárókat látunk, amik maximum a tárgyak tárolására alkalmasak.
Rengeteg kérdés kavargott bennem, amikor eljöttünk. Meddig csak díszlet egy lakás, és honnét lesz élettér, mitől tudom a saját arcomra formálni, jó-e nekem ha a megörökölt, elődeim által használt, neadjisten fabrikált tárgyak vesznek körül és mikor kell nemet mondani, meghozni a nagy döntést, elköszönni, lezárni? Az egyik énem, aki a fővárosba költözés után tizensok alkalommal költözött, dobozolt be, pakolt ki, és sajnálta, amikor az egykor a család minden tagjának otthont adó nagyszülői házat a fiatalok csontig átalakították, szóval ez az énem talán sosem fogja megérteni, hogy tudnak mások megválni egy ilyen lakástól, hiszen a sok változás után, bármi áron is az állandóságot keressük. A másik, aki évekkel ezelőtt arra is rájött, hogy tulajdonképpen majdnem mindegy hol lakunk, mert persze közhely, de igaz, hogy a megújulás képességét nem a környezetünkben, hanem magunkban kell keresni és hogy a tárgyak sokszor inkább gúzsba kötnek, mint előremozdítanak, ráadásul ahogy jöttek, úgy mennek. Szóval ez az énem megértett mindent. Mert hát tényleg, „a gyűrűk mennek, az ujjak maradnak.”
A kiállítás február 27-ig látható, csütörtökön és pénteken 1 és 6 óra között, a finisszázs szombaton lesz. Szerintem kihagyhatatlan, mert az egyben maradt lakás ebben az állapotában tényleg egy csoda, de közben az installáció és eleve a létrejöttének okán nagyon megmozgat, nekem rengeteg ötletet is adott és megnyugvást is a múltban átélt dolgok miatt. És azért a végére még ideírom, mert nem bírtam ki, hogy ne nyomozzak egy kicsit, bár szándékosan nem a háztörténetre akartam kihegyezni ezt a posztot, szóval a Múzeum körúti szélső szobában az üvegbe vésett egyik név Engel Margité. Engelék az 1880-as évektől lakhattak itt, minden bizonnyal ők bérelték akkor a lakást. Engel Jónás földbirtokosnak öt gyermeke született feleségétől, Klein Franciskától, egyikük volt Margit. A papát 1895-ben elmebetegnek nyilvánították és attól az évtől fia, Lajos gondozásába és kezelésébe kerültek a családi birtokok. Hogy Margittal mi lett, talán már csak a leszármazottak tudják vagy feledésbe merült régesrég…
"résztvevők: Bruno Baptistelli / Ember Károly / Ember Sándor / Ember Sári / Farkas Zoltán / Feszty Masa / Hakkel Márton & Valcz Péter / Iványi-Grünwald Béla / Keresztes Zsófi, & Zana Krisztián / Lotz Károly / Uhlaczky József / Vágó Gábor / Vidovszky Béla.
rendezés: Bruno Baptistelli / Ember Sári
A Molnár Ani Galériával együttműködésben.
megtekinthető: 2016.02.04.-02.27. cs-p 13-18, szo 14-19" (részlet a prospektusból)
A Facebook eseményhez ide kattints/ For the Facebook event click here.
További képek:
Források:
A kiállítás nyomtatott ismertetője, innét vannak a Juhász Annától idézett részek is.
Ybl-épületsorok az Unger-háztól a Kálvin térig (Szerk.Hídvégi Violetta-Marótzy Katalin, Budapest Főváros Levéltára, 2014)
Budapesti Cím- és Lakásjegyzék
Az archív képek a Fortepanról, Ember Károly képeiből.
A közeli képeket ezúton is köszönöm Lucának, az ötletet pedig Gábornak.
itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.
Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom (ellenkező esetben azt külön jelzem). Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges.
E-mailt a kep.ter.blog@gmail.com címre küldhetsz.
