Öt éve, nagyjából két hónappal a blog indulása után írtam először erről az épületről, még euforikus állapotban az élménytől, hogy egyáltalán bejutottam, miután sikerült elintéznem, hogy más helyett kézbesítsek valamit. Máig emlékszem az első találkozásra a lépcsőházzal, de azután is, ahányszor ott voltam, mindig ugyanazt az eufóriát éreztem.
A mostani poszt apropóját az adja, hogy végre megnéztem a házban forgatott filmet 1971-ből, amit a Miénk a ház-as Maczó Balázs már évekkel ezelőtt ajánlott (link a bejegyzés végén). És volt még más is, 2013-ban írt a ház egyik kedves lakója, hogy olvasta a bejegyzést és szívesen megmutatja a lakásukat. Emlékszem, hogy megcsodáltuk a kilincseket, a teraszt, Magaziner Lajos nevét a redőnygurtni rögzítője alatt, átmentünk a 40-es számú épület kék gumiszőnyeges lépcsőházából egy sötét folyosón át a 38-asba, hogy egy másik, pont olyan színű, csak más alakú lépcsőházban találjuk magunkat, kinéztünk a tetőre, és bár nem először és nem másodszor voltam ott, de még mindig csak ámultam és bámultam. Most az akkor készült fotókat a Tér és forma 1937-es kiadásában, a házról megjelent leírásokkal és képekkel egészítettem ki.
A cikk "az Alföldi Czukorgyár Rt és a Magyar Rabbethege és Giesecke Magtenyésztő Rt bérházcsoportja a Lipótvárosi parkban" címmel jelent meg és nemcsak az épületről szóló részletes leírás miatt érdekes, hanem mert felsorolja az építkezés összes alvállalkozóját és beszállítóját. A Pozsonyi út és a park sarkán álló épülettömbből a 38-40-es számú készült a cukorgyár részére. A Pozsonyi út 42. szám alatti, a magtenyésztő vállalat megbízásából épült ház alaprajza H betűt formáz, egyik belső udvarával kapcsolódik a 38-40-eshez és azzal egy egységet képez. A park felőli oldalon a kávéházat is magában foglaló, öt plusz tetőemeletes, vasbetonvázas, a Pozsonyi útról összesen három bejárattal és ugyanannyi lépcsőházzal rendelkező, nagyméretű sarokbérház a Hofstätter Béla - Domány Ferenc építészpáros munkája, 1935-36-ban épült fel.
Mivel a környéken "a főváros lakosságának az a rétege keresett lakást, amely tulajdonképpen villalakásba szeretett volna menni, de hivatása a város ezen kerületéhez kötötte", az építtetők és az építészek is arra törekedtek, hogy a lakások a kor minden követelményét kielégítsék. "A dunaparti jó levegő és a szép kilátás, valamint az itt kialakult korszerű lakásépítési mód pótolja a villalakás közvetlen kertjét és egyéb előnyeit." A házak előtérének, a vesztibülnek a kialakítására különös gondot fordítottak, a fő szempont az áttekinthetőség és a könnyű tájékozódás volt. Ezt részben a letisztult és modernista dizájnnal, részben a bejárati ajtók nagy üvegfelületén át beáramló fénnyel, részben pedig a tágas térrel érték el. A falakat a tiszta és világos benyomást keltő márványburkolat, a márványpadlót és a lépcsőfokokat pedig a speciálisan perforált Emergé gumiszőnyegekkel borították, lásd a fenti képeket. A háromból két lépcsőházban kék, a harmadikban szürke a színe.
Annak idején sokat méltatták a névjegyzékkel összekötött hangosbeszélőt és a házitelefont is. "A vesztibülből jövő hangot felvevő mikrofon és a lakásbeli hangot továbbító hangszóró egy készülékké volt összeépítve és a vesztibül márványburkolatába süllyesztve a lakók névtáblája mellett foglalt helyet." Ezeket Szommer Miklós műszaki és elektrotechnikai vállalata szállította.
Forrás: Tér és forma, 1937. A 38-as sz. ház vestibülje.
Garas Dezső a filmben az akkor már valószínűleg nem működő hangosbeszélő előtt.
Ma már nem látja el funkcióját és nem lehet rajta felcsengetni a lakásokba, de felújítva legalább díszítőelemként szolgál.
A lépcsőházakból emeletenként öt lakás nyílt, a többségük két vagy három szoba hallos, néhány négy szoba hallos és készültek garzonlakások is. A lakók még nagyobb kényelmét szolgálva lépcsőházanként két lift működött, egy gyors és egy lassabb járású. Külön hangsúlyt fektettek a tetőkertre, ami a "zöld sávot" a ház tetején biztosítva számos előnnyel bírt a földön lévővel szemben: por- és zajmentes és gyönyörű kilátást biztosít. Megvalósítását Beke Erzsébetre bízták. A luxusbérház lakóinak itt is speciális kényeztetés járt: a sziklakertek mellett zuhanyzókat és öltözőket is létesítettek, természetesen ezeknek mára már nem sok nyoma maradt.
A lakások nyugalmát kettős, légréteggel megszakított hangszigetelő falakkal biztosították, de vízszintes irányban is volt hasonló védelem, amely megakadályozta, hogy a zaj és a rázkódás a födémen keresztül továbbterjedjen. Ezt és a nedvesség illetve az épület hőszigetelését Dr. Helvey Tivadar cége készítette. A lakások alaprajza nem tette lehetővé, hogy minden mellékhelyiség ablakot kapjon. Ezeknek a szellőzését nem világítóudvarokkal, hanem a tetőn elhelyezett közös szellőzőgépekkel oldották meg. A gépet egy gombnyomással lehetett üzembe helyezni és néhány perc után, ahogy a levegő kicserélődött a helyiségben, magától leállt. A lépcsőházzal határos fürdőszobák egy tejüveggel ellátott, kör alakú ablakot kaptak, amit kinyitni nem lehetett, csak némi fényforrásként szolgált. Az épület fűtését egy hét kazánból álló telep biztosította. A dunaparti, Pozsonyi úti és a belső udvarokra néző helyiségek az időjárásnak megfelelően különböző hőfokú fűtővízzel voltak fűthetők, az ablaktalan fürdőszobákat és a hallokat viszont átmeneti időben a többi helyiségtől függetlenül is lehetett fűteni.
A lakószobák nagyobbak voltak a szokásosnál, a tervezők ugyanis arra törekedtek, hogy az adott kereteken belül levegősnek lehessen őket érezni és igyekeztek biztosítani az egyes helyiségek közötti sima közlekedést. A szigorú építési szabályzat miatt, ami a traktus mélységet 13 méterben szabályozta, itt sem tudták elkerülni a sokat kritizált, ablaktalan hallok beiktatását. A sötétebb, udvarra néző szobákkal szemben azért részesítették mégis előnyben a hallt, mert úgy gondolták, hogy a világos, nagy ablakokkal az utcára néző szoba és a hall közt elhelyezett, mennyezetig érő, végig üvegezett ajtókon át annyival több és kedvezőbb fény áramlik be, hogy végső soron jobban járnak vele a lakók, mint egy udvarra néző lakószobával. Ezzel kapcsolatban maguk a tervezők írták, hogy nem tudnak valóban modern, minden lakó igényét kielégítő lakásokat tervezni, mert a fenti szabály miatt kénytelenek beiktatni a hallt. Így például ha egy két szoba hallos lakásba gyermekes család költözik, elkerülhetetlen, hogy vagy a gyerekeknek vagy a szülőknek nem jut külön szoba. A probléma megoldásaként a családi ház alaprajzának alkalmazását javasolták, amelyben egy nagyobb nappali mellé kisebb fülkeszerű szobákat lehet kialakítani, így mindenkinek biztosítva lenne a megfelelő és kellően megvilágított élettér. Ők maguk is nehezményezték, hogy hiába az épületek új, a kornak megfelelően modern és letisztult külseje, az alaprajzukat tekintve az újlipótvárosi lakások többsége azért még nem modern. Külön cselédszobákat alakítottak ki az épület hatodik emeletén, a szokásosnál több illetve különnemű személyzet számára. A mellékhelyiségek viszont nem voltak nagyobbak a szükségesnél, mert igyekeztek minden elemet beépíteni. A garzonlakásokba nem terveztek külön konyhát, helyette az előszobában, egy kombinált szekrénybe építették be a tűzhelyet és a mosogatót.
A nyílászárókra annyi kilincs kellett, hogy "nem jelentett külön anyagi megterhelést egy új kilincs-typus megtervezése, mely krómnikkelből készült és lekerekített formáival a használatban jól bevált", a művészi kovácsoltvas munkáiról már jól ismert Jungfer Gyula cégétől. A redőnyöket Magaziner Lajos szállította.
1944-ben a Pozsonyi út 40 és a 42-es számú épület is egyike volt a csillagos házaknak. Érdemes elolvasni a visszaemlékezést, mely szerint a ház svájci védettséget élvezett, és az akkor még gyermekkorú írója egy ötödik emeleti, tágas lakásban kapott helyet családtagjaival az ablak alatt elhelyezett matracokon.
A film nagy része a lépcsőházban játszódik, és nekem úgy tűnt, hogy a lakásbelsőkben forgatott jelenetek egy részét is itt vették fel. A szereposztás parádés, a főszerepet alakító remek Stanislaw Mikulski ugyan lengyel, de amúgy mindenki más magyar, Garas Dezső az egyik rendőr és Major Tamás a házmester, aki a filmben tyúkot nevel a földszinti házmesterlakásban és kuktában főzi a húslevest. Majorék amúgy az életben is itt éltek, pont ebben a lépcsőházban, de gondolom egy sokkal kellemesebb, emeleti lakásban. Többször megjelenik a színen Kiss Manyi, Kállai Ferenc, Feleki Kamill, Márkus László, szóval csupa nagyágyú, és Huszti Péter, a táncosnő szerepébe bújt Galambos Erzsi és a félig meddig önmagát alakító Koós János.
A gyilkos a házban van (rendezte Bán Róbert, fényképezte Zsombolyai János - 1971), itt tudjátok megnézni.
Forrás:
Tér és Forma, 1937.
Ferkai András: Pest építészete a két világháború között.
Ezúton és ennyi idő elteltével is köszönöm Annának a meghívást.
Ha tetszett a bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.
Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom (ellenkező esetben azt külön jelzem). Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges.
E-mailt a kep.ter.blog@gmail.com címre küldhetsz.