Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Képes napló 2016/8. hét

2016. március 13. 10:04 - Varázsceruza

Régen csak alkalomszerűen, egy-egy séta után csináltam ilyet, de év elején úgy döntöttem, hogy a rengeteg, többnyire mobillal készült képből, ami aztán általában feledésbe merül, heti rendszerességgel felteszek egy válogatást némi magyarázattal, hogy dokumentáljam a napok/hetek iszkolását és a látottakat.

Február utolsó hete azzal kezdődött, hogy valamilyen vírus ledöntött a lábamról, így pár napot szobafogságban töltöttem. Képek úgy lettek mégis, hogy a hét végén, majdnem gyógyultan Kaposvárra utaztam. Szombat délután azzal indultam el otthonról, hogy sétálok egy fél órát, aztán több mint kettő lett belőle. Sütött a nap, a volt gimnáziumomnál kissé nosztalgikus hangulatba keveredtem (nem annyira a tanórák emlékétől), végigjártam azokat a házakat, amiket mindig megnézek, de ki is bővítettem a kört és találtam új kedvenceket. Amióta elmentem, tényleg sokat változott a város, kicsit más, egyszerre ismerős és ismeretlen és már nem bánom, hogy nincs nagyobb nyüzsgés. A séta kedvenc háza egyértelműen a volt osztálytársamék háza lett a gimnázium mellett (48-as Ifjúság útja, talán 7-es szám), a sárgára vakolt, modern ház, aminek egyik oldala közvetlenül az iskolai sportpályára és a parkra néz. Párszor voltam is náluk, de semmire nem emlékszem, csak arra, hogy volt egy hihetetlenül menő asztali díszük amit csodáltam és persze a tágas lakást is menőnek láttam, nagyon.

20160227_121251b.jpg

20160227_151836b.jpg

20160227_152041b.jpg

20160227_152017b.jpg

20160227_152641b.jpgMesés, növényekkel gazdagon benőtt udvara volt régen, amikor még laktak benne. És kerti törpék is.

20160227_153157b.jpg

20160227_153245b.jpg

20160227_153433b.jpg

20160227_153514b.jpg

p1750097b.jpgEz a kicsit art deco jellegű ház egy új felfedezés volt. Németh István fasor. Lásd még a frissítést a poszt végén!

20160227_154908b.jpg

20160227_154931b.jpgNémeth István fasor 14., Lamping-villa, Lamping József, 1928.

20160227_155101b.jpg

20160227_155513b.jpg

p1750087b.jpg

p1750108b.jpg

20160227_160227b.jpg

20160227_160303b.jpg

p1750132b.jpg

p1750111b.jpg

20160227_160652b.jpgEz a kollégium üresnek tűnt. Nagyon menő a bal oldali épület külső lépcsője.

p1750099b.jpg

p1750101b.jpg

p1750093b.jpg

p1750113b.jpg

p1750117b.jpgA gépészeti szakközép kollégiuma szintén üresnek tűnt. Emlékek, emlékek...

p1750130b.jpgA séta kedvenc háza, a 48-as Ifjúság útjára néző oldal...

20160227_153030b.jpg... és a csendesebb, kilátással a parkra és az iskolára.

p1750136b.jpg

20160227_162337b.jpg

20160227_162457b.jpg

20160228_155342b.jpg

20160228_155432b.jpgÉs a végén még tavasz is lesz... 

20160222_090521b.jpgVissza a fővárosba. Az egyik reggel, munka előtt megnéztem megint az Ó utcai ház udvarát.

20160222_090530b.jpg

 

Frissítés:

A kaposvári kedvenc házammal kapcsolatban az alábbit írta Lamping Tamás: "Kedves Anita, örömmel fedeztem fel volt házunkat a fotóidon. "sárga ház " nekem is gyermekkorom óta kedvencem, én is jártam gyermekkoromban ottani lakásban. Édesanyám elbeszéléséből tudom, hogy a Nemzeti Bank építtette valamikor a 30-as években ezt a lakóházat. Banki dolgozók laktak eredetileg benne. Többet sajnos nem sikerült kiderítenem."

Aztán jött még egy levél Bolla Zolitól, ami a rózsaszínre festett, art deco épületről szólt: "Nem más csinálta, mint Lamping József, aki az egyiptomi stílusú mozit. Ez a saját családi lakóháza volt. Kaposvár, Németh István fasor 14., Lamping-villa, Lamping József, 1928

Ekkor értettem meg, hogy melyik volt Tamásék háza... Ezúton is köszönöm az infókat! 

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.

Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom (ellenkező esetben azt külön jelzem). Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kep-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr118470896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása