Régen csak alkalomszerűen, egy-egy séta után csináltam ilyet, de év elején úgy döntöttem, hogy a rengeteg, többnyire mobillal készült képből, ami aztán általában feledésbe merül, heti rendszerességgel felteszek egy válogatást némi magyarázattal, hogy dokumentáljam a napok/hetek iszkolását és a látottakat.
Lovag utca
Bajcsy köz
A hétvégén Budapest100 volt és bár közel sem jártam be mindegyik házat, azért a két nap alatt annyit mentünk, hogy jó kis izomlázam lett. Nagyon elfáradtam, de teljesen kikapcsolt és két napig egyáltalán nem gondoltam a munkára vagy a problémákra. Leginkább persze a fényképezőgéppel kattogtattam, de a mai napig sem sikerült az összeset feldolgozni. Néhány kép ezekből:
Valaki épített egy bunkert az udvarra. Szent István körút.
Ha tetszett a bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.
Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom (ellenkező esetben azt külön jelzem).
Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk
KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges.