Pár éve írtam először a szecessziós stílusban épült, Hajós utcai Szedő-házról, utoljára pedig a homlokzat rekonstrukciója után tettem fel képeket. Ezután írt Hidász Ferenc ferences szerzetes, hogy egykori rendtársa, Szedő Dénes költő, akit személyesen is ismert, itt lakott ebben a házban és nem mellesleg Szerb Antal jóbarátja volt, az író róla formázta Ervin alakját az Utas és holdvilágban. A Szedő-ház egykori építtetőjének kisebb fiáról, Mihályról van szó, aki a ferences rendbe lépésekor vette fel a Dénes nevet. A levélnek azért is örültem, mert az "Utas és holdvilág" az egyik mindenkori kedvenc regényem, először az első olaszországi utazásom előtt olvastam el, aztán még nagyon sokszor. 

Mindenekelőtt nézzük meg a helyszínt, a különleges terézvárosi lakóházat, amely 1905 és 1915 között volt a Szedő család birtokában. Azért ilyen kevés ideig, mert a háború kitörésekor a családfő, a papírkereskedő Szedő Gáspár derék hazafiként hadikölcsönbe fektette pénzét, amely elúszott. Korai, 1915-ös halála után özvegye és két fia a Pannónia utcába költözött. 

Szedő Dénes munkásságát kevesen ismerik, de a Hidász Ferenc által szerkesztett, összes műveit és leveleit, a róla szóló írásokat tartalmazó kötet méltó emléket állít neki. Költőként 1921-ben debütált a Nyugat hasábjain, egy hónappal azután, hogy az irodalmi folyóirat Szerb Antal első verseit is közölte. A Barabások néven ismert körhöz több, később ismertté vált fiatal tartozott, Szerb Antal mellett Sárközi György, Szabó Lőrinc, Juhász Vilmos és a két Szedő fiú, Mihály és László. Ahogy Szerb Antal később visszaemlékezett magukra, "kis szekta voltunk, gőgös, egymást imádó szekta, előttünk egy fantasztikus dacos Helikon". A társaság tagjainak közös vonása a fennálló valóságot tagadó, lázadó attítűd és a katolicizmus felé fordulás. De mindannyiuk közül Szedő Dénes volt a legőszintébben vallásos és legmagányosabb is. A magányra szomjazó korszakaiban Szerb Antal hozzá és testvéréhez, Szedő Lászlóhoz került legközelebb. Nem nehéz arra gondolni, hogy a könyvben lefestett, az Ulpius-házban rendszeresen találkozó társaság mintája ezekből az időkből ered.   

Szedő Dénes 1948-ban így foglalta össze addigi életútját: "Születtem 1902. június 9-én, Budapesten. Apám, Szedő Gáspár érettségizett, nagyvonalú, eredeti ízlésű ember volt, foglalkozására nézve papírkereskedő. Napsugaras gyermekkort biztosított két fiának: László bátyámnak (most karmelita szerzetespap) és Mihálynak (vagyis nekem). Korán, 1915-ben veszítettük el. 

balról: Szedő Mihály és testvére, László 1906 körül

Széplelkű Édesanyánk, elözvegyülve, elszegényedve, polgáriskolai oklevelét vette elő s hősies küzdelemmel nevelt föl. Nagy nemzeti géniuszaink s az európai kultúra szeretetét oltotta belénk. 1945 elején szentül halt meg. 

A Markó-utcai Berzsenyi gimnáziumban érettségiztem 1921-ben. Még gimnazista koromban irogatni kezdtem a „Nyugat”-ba. Juhász Vilmos, Sárközi György, Szerb Antal voltak és maradtak legjobb barátaim. Érettségi után két szemesztert hallgattam a Pesten időző pécsi egyetem orvosi fakultásán.

1924-ben léptem a Ferencrendbe Szécsényben. Gyöngyösi főiskolánkon végeztem el a teológiát, 1928-ban szenteltek pappá. Azóta öt kolostorunkban működtem váltakozva: Szécsényben 1929-30, Egerben 1931-32, Gyöngyösön 1933-34, Szécsényben 1935-36, Egerben 1937-41, Pécsett 1942-43, Budapesten mindmáig. Az első években hitoktató, később népmisszionárius, lelkigyakorlatvezető, majd klinikai lelkész voltam.

Mindezek során közvetlen kapcsolatba kerültem a magyar nép minden rétegével. Megismertem s megszerettem őket közös emberi sorsukban, a szenvedésben. Ők tanítottak meg igazán papnak lenni, vagyis a „megalázottak és megszomorítottak” sorsát viselni, sorsán könnyíteni a puszta jóság és szépség fegyvereivel. "

Szedő Dénes (Mihály)

Az önéletrajz 1948 májusában készült, amikor a Külügyminisztérium Szedő Dénest kinevezte párizsi magyar lelkésznek. Közben a kommunista hatalomátvétel miatt a kiutazás meghiúsult. Későbbi önéletrajzában így folytatta történetét: "Kicsinyekkel foglalkozván, apró verseket írogattam nekik, népi dallamokra. Ezekre figyelt föl Kodály. Csaknem 30 évet töltöttem kolostorban, míg egy 1950-ben kelt rendelkezés szélnek nem eresztett. Műfordításból próbáltam megélni. Legfőbb pártfogóm Weöres Sándor volt ebben – ég áldja meg érte." De nemcsak Kodály Zoltánnal és Weörös Sándorral ápolt jó kapcsolatot, említhetnénk Borsos Miklós szobrászt, Pilinszky Jánost, Illyés Gyulát, Németh Lászlót is, akik élete bizonyos korszakaiban rövidebb-hosszabb ideig mellette voltak. 1950-ben rendtársaival együtt Kecskemétre internálták, a fővárosba csak több állomásos vidéki kitérő után 1969-ben tudott visszatérni. A pasaréti kolostor mellett lakott egy ház cselédszobájában, műfordításokból, az Irodalmi Alap szerény segélyeiből és baráti támogatásokból élt. Fordítói munkássága elképesztően gazdag, a klasszikus költőóriások, Dante, Petrarca, Walter von der Vogelweide művei mellett francia, német olasz és kínai verseket, köztük Li Taj-pót is fordította magyarra. 1981-ben Szent Ferenc írásaival egy kötetben jelent meg néhány írása – Facimbalom címen – könyv alakban. A regénybeli Mihály "Assisibe jövet abban reménykedett, hogy itt talán megtalálja Ervint. Hiszen ifjúkorukban, amikor Ervin volt a hegemón, elolvastak mindent, amit Assisi nagy szentjéről el lehetett olvasni. Ervin bizonyára ferencrendi szerzetes lett." (1)  Szedő Dénes pont olyan volt, ahogy Szerb Antal Ervint, azaz Pater Severinust ábrázolta a gubbiói kolostorban: végtelenül szerény, visszahúzódó, aki "egész életével meg akart játszani egy szerepet... s ez a szerep befelé egyre mélyült." Testvére, Szedő László Szeverin, később karmelita szerzetes, szóban és írásban is megerősítette, hogy az Utas és holdvilágban hitelesek Szerb Antal leírásai öccséről, Dénesről. "Ő volt a legintelligensebb az intelligens és a beképzelt fiúk közt... Ervin nagyon szép volt, elefántcsont arcával, magas homlokával, izzó szemével. És áradt belőle a különösség, a dac, a lázadás. És amellett kedves és finom..." (2)

Kiránduláson - Eger, 1940

Szedő Dénes 1983-ban halt meg. A ferencesek Margit körúti templomának kriptájában nyugszik, abban a templomban, ahol 1922-ben az izraelitáról áttért a katolikus hitre és rátalált saját Útjára. 

A kép 1976-ban készült, Kákonyi István szobrászművész bal felől, Szedő Dénes jobb felől. A fényképet Kákonyi Konstantina, kalocsai iskolanővér, festőművész készítette és Hidász Ferenc bocsátotta rendelkezésemre. 

Forrás: Szedő Dénes összes művei

(szerkesztette Hidász Ferenc, Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Budapest, 2018)

(1) és (2) idézet Szerb Antal Utas és holdvilág c. regényéből

A Szedő fivérekről és Szedő Dénesről készült archív fotók is ebből a könyvből származnak.