Az Ó utca 6-ra Tibor, az egyik olvasóm hívta fel a figyelmemet, amikor feltettem a Klotild-palota kapujának képét, rajta a Forreider és Schiller műhely kovácsoltvas napraforgóival. Ezt írta: "Emlékeim szerint az Ó utca 6-ban, a gangok korlátján is napraforgó van. A második emeleten laktam, emlékszem az egyik még forgott is, azt játszottam, hogy a ház egy hajó és az a kormány... tekergettem jobbra balra, rengeteg szigetet felfedeztem így...Nagyon szép ház, nekem az egyik legszebb, mert ott töltöttem a gyermekkorom nagy részét. A legenda szerint bordélyház volt régen. Nekem az annyira tetszett, hogy reggel 6-tól este 10-ig nyitva volt a kapu és nem csak az ószeresek és a köszörűsök jártak be az udvarra, hanem a gyerekek is az utcából. De volt, hogy a ház előtt, az utca közepén tollasoztunk. Nem csak a kapu volt nyitva, hanem jó idő esetén a konyhák ajtajai is, szinte a gangon éltek a családok, nem zárkóztak be, csak télen." Ezt a két képet ő küldte, ilyen volt 2001-ben az udvar:

mostani kép

A ház pár nap múlva, reggel munkába menet nyitott ajtóval várt, így csináltam egy pár képet. Nem számítottam arra, amit bent várt: valószínűleg a tetőtér beépítéséért cserébe az utolsó négyzetcentiig felújították, minden tiszta és hihetetlenül szép volt, a korlátokon és a gang merevítőin ott figyeltek a napraforgók. Az udvar az árkádos oszlopok és a lodzsák miatt kicsit Jahn József házaira emlékeztetett, a korsóból vizet öntő lány szobra pedig komolyan meglepett. A frissen felújított, hatalmas udvar a kecses szoborral valahogy egyáltalán nem passzolt ahhoz az Ó utcához, ami az én fejemben volt, még pár évvel ezelőttről. Pedig az utóbbi időben egyre több ház újult meg itt és a Lázár utcában is. A szobor Tiborék idejében nem volt a házban, talán a ház régi tervei vagy képek alapján rekonstruálták. 

Sokszor jártam itt az elmúlt 1-2 évben, de csak akkor tudtam meg, hogy a ház elmúlt száz éves, sőt, 2012-ben részt vett a Budapest100-on, amikor az első látogatás után rákerestem. Először "fiatalabbnak" gondoltam. Bár nem ez a Révész Sámuel-Kollár József építészpáros legismertebb épülete, hanem a remek pozíció miatt talán a Deák téri  Modern és Breitner üzlet és bérház, de érdemes a Régiposta utca sarkán, a Meki fölötti, szecessziós homlokzatot jobban szemügyre venni, minden részlete és dísze izgalmas és emlékeztet is az előzőre. Minden szintet más, stilizált emberi és állati fejek illetve egész alakok díszítenek. A homlokzat egészén az erőteljes függőleges tagolás, a geometrizáló formák és az épületdíszek, pl. az óriási atlaszok miatt leginkább a német Jugendstil hatása érződik. A Révész-Kollár páros 1900-tól dolgozott együtt az első világháború kitöréséig, ez idő alatt vagy százötven (!) ház tervét készítették el. Ez a négyemeletes lakó- és üzletház 1912-14-ben épült fel Lähne Henrik építési vállalkozó megbízásából, a mellette lévő, Lechner Ödön-féle színes Thonet-ház akkor már állt, a telek a Thonet testvéreké volt. Bent a kedvenc, hexagonokat mintázó járólapom ebből a korszakból, eredeti liftszekrény a melléklépcsőn, és egy nagyon fotogén főlépcsőház, aminek egy részén még megvan a mára erősen kifakult gumiszőnyeg borítás és csodás a lépcsőkorlát. A szőnyeg szerintem nem az építéskor, hanem később, talán a harmincas években került oda. Az ötvenes évekig, amíg nem államosították, itt működött Ferda Manyi (Ráday Mihály édesanyja) legendás divatszalonja, a sarki üzletben pedig a Stühmer egyik édességboltja, erről a Fortepan fotó is tanúskodik. A harmadik emeleti lakásokat 1931-ben panzióvá alakították át. Az épületnek van bejárata a Váci utca és az Aranykéz utca felől is, pont egymással szemben, a kettőt egy üvegtetővel borított folyosó köti össze, ahonnét az udvarra is ki lehet menni. A ház igencsak mozgalmas történetéről itt lehet bővebben olvasni. A képek 2012-13-ban készültek, annyira klassz a belseje, hogy minden egyes alkalommal, amikor ott jártam, csináltam fotót. 

Fotó: Fortepan

 

 

Hadd kezdjem azzal, hogy köszönöm minden kedves olvasómnak a kommenteket, a lájkokat és az érdeklődést, hiszen nélkületek ez a blog már valószínűleg nem létezne. Néha el sem hiszem, hogy már három és fél évvel ezelőtt kezdődött, és a mélypontok ellenére most is tart. Idén 44 bejegyzés született, számra talán kevesebb, mint tavaly, de ráfordított időben biztosan nem éreztem annak. Már az év elején teljes erőbedobással készültünk a Budapest100-ra, ami végül is az év legklasszabb és legmozgalmasabb két napja volt, és ebbe beletartozik a 2 napot megelőző időszak is, sőt! Ehhez kapcsolódott a Gerő és Győry lakatosműhely munkáinak felkutatására buzdító, segélykérő bejegyzés is, amire érkeztek is tippek-ötletek és ami segített elhinni, hogy nincs lehetetlen, és ha egyedül nem megy, néha kell és nagyon megéri segítséget kérni. A keresés tulajdonképpen azóta sem fejeződött be, szóval, ha bárki lát ilyet, legyen szíves mindenképpen írjon a kep.ter.blog@gmail.com-ra, bár az év második felében kevesebbet tudtam foglalkozni vele. Az egyik legjobb élmény ezzel kapcsolatban az, amikor Gerő Mór Amerikában élő unokájával állunk a Hajós utca 25 kapuja előtt, vizsgáljuk a nagypapa által gyártott kapu vörösréz betéteit, majd bent a házban megmásszuk a cselédlépcsőt. Folytattam a Fodor Gyulával kapcsolatos kutatást is a Tervtárban újabb épületek után, és sikerült megnézni és lefotózni néhány eddig nem látott házát. Remélem hogy 2015 elhozza azt a lehetőséget is, hogy ezeket valamilyen, rendszerezett formában megmutassam, a blogon és/vagy esetleg egy séta keretében, ezt majd meglátjuk. Ezúton is köszönöm Stephane segítségét, akitől egy csomó információt és fényképet kaptam és ő vezetett el a boglári villához  is. Mázli, hogy Boglártól nem messze nyaraltunk, így többször is alkalmam adódott az elhagyott kertben nyomokat keresni.

Idén áprilisban ünnepeltük Ybl Miklós születésének 200. évfordulóját, amellyel kapcsolatban nem volt kérdés, hogy az Andrássy úti házról fogok írni, amit ugyan Ybl tanítványának, Unger Emilnek tulajdonítanak, de mivel minden nap oda járok dolgozni, viszonylag könnyű volt a képanyag összegyűjtése. Június 10-én, Lechner Ödön halálának 100. évfordulójára egy korai épületéről írtam, de nem sokkal később jártam az Iparművészetiben és fantasztikus élmény volt látni a kupolát egykor díszítő lanternát az udvarban. Mindezek azt is hozták, hogy visszafordíthatatlanul megszerettem, és rajongója lettem a Mesternek. A Földtani Intézet csak azután jött, azok a képek még mindig mappában vannak.

A nyár végén és ősszel, amíg az időjárás engedte, rengeteget sétáltam Terézvárosban, a körút mindkét oldalán, erről is született néhány poszt (lásd itt, itt, itt és itt), megunhatatlan környék.

A legjobb szervezett városi sétákat idén is, mint ahogy tavaly is, a Miénk a házzal tettem. Sosem felejtem el azt, amikor felmásztunk a déli Klotild-palota tornyába, de felejthetetlen a Kígyó utcai, Kozma Lajos által tervezett fogorvosi rendelőben tett látogatás is és a decemberi esőben és részben sötétben a Klösz György nyomában tett túra (köszi, Balázs!). December közepén két fiatal párizsi városfotósnak tudtam megmutatni néhány kedvenc házamat, sajnos már csak munka után, sötétben, de így is fantasztikus élmény volt, főleg azért, mert a Dessewffy utca egyik siralmasan lepusztult, de nekem így is világszép udvarán azt mondták, náluk már ilyen hangulatú belsőket nem lehet látni, mert ott minden olyan tiszta és nett, úgyhogy nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy Budapesten élhetek.

Mindenkinek köszönöm, hogy olvas, követ és lájkol, házakat ajánl megnézésre, levelet ír vagy kérdez, külön köszönöm Stephane-nak a segítségét, Joannak a kedvességét és a barátságot, Verának a sok közös sétát, a családomnak pedig a támogatást, a biztatást, és az új fényképezőgépet (!) mert nélkületek ez ....

2014 utolsó bejegyzését egy idén készült, de eddig mappában heverő, be nem mutatott képsorral zárnám, ami egyben előretekintést is ad, régóta készülök pl az Anker-palotáról írni, és annyi minden másról, merthogy kimeríthetetlen forrás ez a város. Ezekkel a képekkel kívánok mindenkinek nagyon boldog Új Évet, sok klassz városi és vidéki sétával, élménnyel és kösz a halakat!

Már a leskelődőn bekukkantva is az volt az érzésem, ezt az udvart már láttam valahol. És tényleg, a Budapest Gyűjteményben talált archív fotó címadataiból kiderült, hogy Jahn József tervezte, mint a blogon már bemutatott Eötvös utcai, vagy a Hajós utca 13-15 szám alatti egykori bérházakat. Talán kevésbé részletgazdag és szerényebb kivitelű, mint a másik kettő, de ehhez képest a Hajós utcai egy óriási épület, kétszer akkora udvarral és dupla annyi ornamenssel. Ellenben itt is megvan az, ami Jahnra annyira jellemző, és amiről mindegyik házát megismerni, az utcával párhuzamos traktusokban, az udvar felől árkádokkal és oszlopokkal kialakított, boltozott lodzsák, kőbábos korláttal és ezeket az egyik oldalon összekötő függőfolyosó kovácsoltvas korláttal. A Budapesti Czím- és Lakásjegyzékben 1890-ben még Jahn nevén a telek, a rá következő évben már Mendl István és neje, Wagner Anna birtokolja, mint ahogy több kerületben több telket is, de itt az utca túloldalán is van nekik még egy akkoriban, a 16-os szám. Jómódú család lévén a lakhelyük valószínűleg az Andrássy út 31, az összes helyszín közül a legreprezentatívabb. Mendl István, a levéltári papírokon mint magánzó vagy mint birtokos, a pápai Szent Gergely-rend és a III. osztályú, nemesi címmel járó Vaskoronarend lovagja, igazgatósági tagja egy csomó részvénytársaságnak, (pl. Első Magyar Részvény Serfőzde (Dreher), a Schlick féle Vasöntöde és Gépgyár Rt, az Erste Ungarische Actien Bierbrauerei cég), választmányi tagja az Első Magyar Biztosító Társaságnak, és még lehetne sorolni... Jó viszonyt ápolhatott a nemrégen bemutatott Andrássy út 43 tulajdonosával, Brüll Miksával, egy sor közös ügylet szerepel kettejük nevével. Először felesége, majd Mendl halt meg 1906-ban, így került az épület a Pekáry testvérek birtokába és a jegyzék szerint maradt is még sokáig, (1928-ig biztosan, s írom ezt így, mert a jegyzék csak idáig van digitalizálva). De mindezek száraz kartotékadatnak tűnhetnek, a lényeg az, hogy a ház majdnem 125 évvel ezelőtt épült és látszólag ma is remek állapotban van, kivéve apróbb szépséghibákat és persze a lépcsőt (!). Jahn nem az újító szelleméről ismerszik meg, de az eddig látott házai nekem a századfordulós város historizáló stílusának nagyon szép példái.

Jahn József épületeinek -nem teljes- listája lásd itt, a bejegyzés végén.

A sarokkupoláját vesztett ház a Hotel Gellért melletti sarkon, amiről eredeti terveket nem őriz a levéltár, így nem tudom ki tervezte és mikor, de ha mondanom kéne valamit, akkor az 1890-es évek legvége lenne, már nem teljesen eklektikus, de még nem is teljesen szecessziós -bár nekem inkább ez utóbbit juttatja eszembe, igaz, hajlamos vagyok mindenben azt látni, ami tetszik-, a lépcsőfordulókban a kövezeten valami szokásos ikv-s barmolás nyomaival, és persze le is van pusztulva meg időnként vakolatdarabok potyognak le, pl. arra a második emeleti erkélyre, ahonnét a képeket csináltam a halételek felirattal. Azt hiszem szívesen laknék itt, mondjuk nem a Bartók Béla út forgalma és a megmozdíthatatlan súlyú redőnyök miatt, amit egyedül nem, csak ketten, nekifeszülve lehet felhúzni, hanem az egykori polgári miliő, az udvar, a gang, a mart üvegek, az óriási belmagasság és a kovácsoltvas korlát kacskaringós virágai miatt. És az is hihetetlen, hogy még mindig működik a Szeged Étterem.

Szabados Ildikó küldött egy pár linket és képet a ház múltjával, főleg a Szeged Étterem helyén egykor működő Gellért Kávéházzal kapcsolatban. Ezek alapján még én is tovább kerestem, így jött össze az alábbi kiegészítés.

A tizennyolcadik század végén, amikor még csak a Gellért Gyógyfürdő elődje, a Sárosfürdő létezett, állt egy földszintes, nádtetős épület nagyjából a tér közepén, a Sinel vendéglő, amelyet tulajdonosáról, Sinel Rezsőről neveztek el.

A Sárosfürdő a vendéglővel együtt akkor tűnt el, amikor 1894-ben a főváros hozzáfogott a Ferenc József híd építéséhez, majd a tér rendezéséhez és a Gellért rakpart kiépítéséhez. Az új híd tengelyébe eső, többnyire földszintes épületeket elbontották és ez várt a Duna-parton a Rudas fürdőig húzódó viskókra is, mert "a híd budai fejének környéke nem volt addig rendezettnek tekinthető, amíg a Duna partján piszkos házhelymaradványok sorozata húzódott fel egy félkilóméternyire a Rudasfürdőig." Az építési munkákat az FKT (Fővárosi Közmunkák Tanácsa) és a Főváros vegyes bizottsága felügyelte.

A palotáról és Ybl Miklós munkásságáról bővebben itt., a Degenfeld családról itt.

Felhasznált irodalom: Ybl Ervin: Ybl Miklós

A saját fotók 2013-ban készültek.