"Magyar szobrász többet kibír, mint a perzsaszőnyeg"
Legjobban reggel szeretem a Várbazárt, amikor biciklivel végigtekerek az egykori műtermek előtt, a buckákkal és repedésekkel teli járdán, ahol csak hébe-hóba lehet néhány véletlenül idetévedt turistával találkozni, akik tanácstalanul tekintgetnek felfelé. Nem a Várbazárra, hanem a Palotára, a felfelé vezető utat keresve. A külföldi bédekkerek nyilván nem említik, hogy a Királyi Palota alatt elterülő, szobrokkal, oszlopokkal díszített, egykor pazar, ma pedig darabjaira hulló és rohadó épületegyüttes felkerült a világ 100 legveszélyeztetettebb műemlékeinek listájára. Minden nap biccentek az oroszlánoknak, az egykor testőrszállásként működő lakóházaknak, elégedetten nyugtázom, hogy minden a helyén, a kőfejek, az oszlopok és egy nap észreveszem, hogy a műtermek felső ablakainak kereteit cicis csajok díszítik, minden műterem bejárata felett két csaj feszít. Szembesüt a nap, de rajtam a napszemüveg és ott királynőnek érzem magam, enyém az egész Bazár, hisz sehol egy lélek rajtam kívül, csak kocsik.
Az árkádsor, ahova Ybl a kezdetekkor az üzleteket álmodta, már pár évvel az átadás után, megfelelő forgalom és pesti nyüzsgés hiányában becsődölt, és hamar azzá lett, amiként én is ismertem: szobrászok műhelyeivé. Kénytelen voltam elplagizálni Csordás Lajos 2003-ban, a műtermek felszámolása után született
írásának címét, melynek magyarázata, hogy anno az üzletek kiköltözését csak részben okozta a gyér forgalom, a funkcióváltás másik oka az volt, hogy a kedvezőtlen talajviszonyok és vízelvezetés miatt hamar vizesedni kezdtek a falak, és az árkádsor üzleteiben tárolt szőnyegek könnyen megpenészedtek. Erre mondta Varga Imre, a 15-ös műterem későbbi bérlője, hogy „ebből is látszik, hogy magyar szobrász többet kibír, mint a perzsaszőnyeg”. És valóban, főleg ha arra gondolunk, hogy a műtermek rossz állaga ellenére mennyit küzdöttek néhányan azért, hogy megőrizhessék helyüket, és a Várgondnokság által, a 2000-es évek elején felkínált kisajátítási pénz ellenére minden áron maradni akartak. A végére öten tartották magukat:
Nyírő Gyula, Kampfl József, Vígh Tamás, Szathmáry Gyöngyi és Gulyás Gyula, aztán bírósági perek ide vagy oda, egy nap végleg bezárt a bazár. Azóta illegális grafittizők vették át a terepet, az üres műtermek bedeszkázott bejáratait fújták tele, ezek fedik most az itt felejtett névtáblákat, betört üvegeket. De most csak mi vagyunk, én, a Bazár és persze mindenkori segítőm, Baines kapitány.
 |
| üzenet |
A városi legenda azt tartja, hogy a művészek magától a császártól, I. Ferenc Józseftől kapták annak idején a műtermek haszonélvezeti jogát, jelképesen egy aranykoronáért cserébe, mondván, hogy az ott készült művek díszítik majd az országot, a várost (!). A köztéri szobrok mintegy egyharmada került ki innen. Az első híres bérlő – ahogy
két poszttal ezelőtt már írtam-, Stróbl Alajos volt, aki nemcsak munkahelyet, de kvártélyt is kapott a császártól az északi oldalon álló testőrházban, a 2. számúban. Őt még kb. nyolcvan művész követte. Szobrászgenerációk dolgoztak itt, s volt olyan műterem, ami mindössze csak kétszer cserélt gazdát. Itt készült az
Arany János szobor mintája (ma a Nemzeti Múzeum előtt), Ligeti Miklós
Anonymus-a (Városliget), vagy Füredi Richárd
Könyves Kálmán szobra a Hősök terén, ők mindketten Stróbl tanítványai. Füredi állítólag lakott is itt, családostul, meglehetősen szerény körülmények közt. 1947-ben itt halt meg, több napig feküdt a műtermében, mire rátaláltak.
A Várbazár-beli művészek nem hoztak létre iskolát vagy egységes stílust, a hely „csak” közös élettérként szolgált, ahol az ott alkotók könnyen tudtak találkozni, egymásnak segíteni, átugrani a szomszéd műhelybe, ha kellett valami. Egy 1936-os újságcikk így festi le az itteni életet: „A Várbazár barlangműtermeiben egész sereg kitűnő szobrászművész húzódik meg. Hatalmas, barna papírral beterített üvegajtók mögé rejtőztek, elbújtak a világ elől… Fejük fölött a királyi kert domboldala tör a magasba, a pinceszerű nagy rókalyukakat felségesen kirakták téglával, elől ellátták bőven világossággal, de hátul virul bent a mennyezeten a penész, terjeng a doh, a fák és a növények gyökerei áttörtek a téglaboltozaton, s az esős évszakokban bőséges függönyeső öntözi a művészek hajlékát… Akárhogy fűtenek, a hegyben vájt üregben didereg az ember.”
 |
| mai állapotok a bal oldali árkádsor egyik műtermében |
 |
| egy másik műterem belseje a jobb oldali soron |
Műtermet kapni itt szinte csak kihalásos alapon lehetett, Stróblé hétszer cserélt gazdát, a mestert előbb Fadrusz János, majd Ligeti Miklós követte. A leghosszabb ideig, hetvenhat évig (!) Bem apó szobrának alkotója, Istók János dolgozott itt 1896-tól 1972-ig. A háború alatt a műtermek hadállásokká avanzsáltak, az egyik műhelybe például egy német tank vette be magát. De vannak bizarr történetek is, mint pl. Szilágyi Nagy Istváné, aki 1954-ben itt lett öngyilkos, a saját torkába szúrt kard által, felesége pedig később ugyanott halt meg gázmérgezésben. Valami lehet a 20-as számú műterem aurájával.
Gulyás Gyula pártfogója és mestere, Vilt Tibor műtermét örökölte meg. Itt alkotta tíz év alatt a
Marilyn Monroe-ról készült sorozatát, amelynek egyik darabjával volt szerencsém öt évig szemezni az előző irodánkban. Gulyás hosszú pereskedés után végül kiköltözött és azóta sajnos meg is halt, de a Várgondnokság még mindig vár. És az Önkormányzat is vár. Évek óta megy a huzavona, és a „nincs pénz” és a nem megfelelőnek minősített hasznosítási tervek okán nem történik semmi. Mi meg aggódunk a falakért. Ki tudja, mi lesz az oroszlánokkal, a cicis csajokkal és a gloriett négy évszakot mintázó alakjaival? Ki menti meg őket?
Legjobban este szeretem a Várbazárt, alkonyatnál, amikor sötéten maradnak a lakóházak ablakai. Nincsenek már gárdisták vagy önkormányzati bérlők, akik villanyt gyújtsanak bent, de a gloriett előtt az oroszlánok ugyanolyan magabiztosan őrzik a régi bejáratot, és a műtermek előtti járdán is nyugodtan lehet tekerni, senkit nem zavarok. Lassan besötétedik, csak a Lánchíd felé araszoló kocsisor lámpái világítanak. Reggel találkozunk.
Gulyás Gyuláról írás és szép képek az egykori műteremről itt. Az egyes szobrászok műveihez irány ide. A Várbazár jövőjével kapcsolatos, friss tervekről itt.
