Kívülről semmi különös, modern lakóház a Szerb utca - Fejér György utca sarkán. Évekig jártam el mellette, amikor még a szomszéd épületben volt az olasz tanszék. De akkoriban még nem mászkáltam be nyitott kapukon, így nem tudtam, hogy milyen klassz lépcsőházat és előteret rejt a nem túl feltűnő modern külső.

A terveket Miskolczy László építész készítette 1937-ben, a Korbuly testvérek megbízásából. A tervtári dokumentumok egy részén Korbuly-bérházként van feltüntetve. A megrendelők részéről három aláírás: Korbuly Jánosné szül. Korbuly Mária, Bókay Árpádné Korbuly Lili és Korbuly László. Sem a Miskolczy, sem a Korbuly név nem volt ismerős, keresgélni kezdtem. 

A tervtári anyagok elárulták, hogy a harmincas évek első felében a telek még a Nemzeti Zenede tulajdonában volt. Az 1872-es kataszteri térkép egy keskeny, hosszú belső udvarral rendelkező épületet ábrázol ezen a helyen, ami nem csak a mostani ház helyét foglalta el, hanem a mai Fejér György utcának körülbelül a felét, a 10-es számú épületig.  

A Zenede központi épülete nem itt volt, hanem a Semmelweis utcában, viszont itt működött egy ideig a konzi, valószínűleg abban az épületben, ami lentebb, sorban a második régi képen látható. Szemben, az utca másik oldalán az Egyetem épülete állt. A szomszédban, a Szerb utca 21-23 szám alatti, volt klarissza kolostor épülete a Magyar Királyi Zálogházé, később pedig a Kincstáré lett, ma Rektori Hivatal. A Fejér György utca akkor még nem létezett, csak a harmincas évek második felében, a ház építése előtt nyitották meg. Klösz György 1898 körül a környező épületeket örökítette meg, amikor a mai Állam- és Jogtudományi Kar sarki épülete még nem áll:

 A ház közvetlen szomszédjában: az Egyetem tér és a Szerb utca sarka, az Egyetem átépítése idején. Klösz György képe. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A Nemzeti Zenede 1928-ban az akkor igénybe vehető rendkívüli adókedvezmények kihasználásával egy új, modern iskolát kívánt a telken felépíteni, amelyben a hangversenytermen és tantermeken kívül bérlakások is lettek volna, a nagyobb jövedelmezőség végett. De a szomszédos, sarki épületet akkor elfoglaló Közgazdaságtudományi Kar is épp bővíteni készült iskoláját és ajánlatot tett a telek megvásárlására, amelybe a Zenede feltételekkel ugyan, de beleegyezett. A pénzen felül bizonyos Bástya utcai telkek megszerzését kérték cserébe, de az ügylet valamiért meghiúsult. 

A Közgazdaságtudományi Kar egykori Szerb utcai épülete az 1920-30-as években. Balról a harmadik, egyszintes épület állt a mai modern ház helyén. (Forrás: Fodor Ferenc: Teleki Pál. Bp., 2001. 53. sz. kép, innen). 

Napjainkban. A ház Szerb utcai oldalát az utcavonalnál beljebb húzták, így a sarki épület miatt csak az ötödik emelet látszik.

Az új zeneiskola végül nem épült fel. A Zenede tulajdonában lévő régi épületet a harmincas évek elején lebonthatták, mert 1934-ből fennmaradt egy engedélyezési terv, amelyből az derült ki, hogy ha rövid ideig is, de akkor éppen tenisz és jégpályák üzemeltek a helyén. Sajnos ezekről nem találtam képet vagy bővebb leírást. A telek akkori bérlője, a Belvárosi tenisz és jégpálya kért engedélyt férfi és női wc építésére a meglévő iroda és melegedő mellé. 1936-38-ban megnyitották a Fejér György utcát. A Zenede egykori, kb. a fél utcát elfoglaló telkét öt kisebbre osztották és felépültek a ma is látható modern házak, köztük a miénk. Egy mini Újlipótváros a Belváros szívében. A kötelező egységes főpárkány magasságot 26,5 méterben szabták meg (4 emelet).

Régen a Zenede telke egészen a 10-es számú házig, a jobb oldali sárga épületig tartott.  Bal szélen a zöld ház volt a Korbuly testvéreké. 

Kanyarodjunk vissza a Korbuly testvérekhez, akik a házat építtették. Róluk először a youtube-on talált dokumentumfilmből tudtam meg többet, aztán megkerestem őket levélben. A filmben a Szerb utcai házról nem esik szó, Miskolczy László építész neve viszont feltűnt pár kocka erejéig egy budai villával kapcsolatban, hála a temérdek családi filmfelvételnek. Korbuly János a húszas évek végén kezdte el a népes család ünnep- és hétköznapjait 16 mm-es filmre rögzíteni, de bepillantást nyerhetünk a csepeli Weiss Manfréd gyár életébe is, illetve családi utazások és bolondozások, motorok, autók tűnnek fel a többnyire fekete-fehér kockákon. Olyan az egész, mint egy Fortepan képekből összerakott mozi, ami egy család életén keresztül végigrepít a huszadik századon. Az örmény származású család történetét a leszármazottak Korbuly József MÁV főfelügyelőig vezetik vissza, akit munkájából adódóan mindig más állomásra vezényeltek, és mindenhol született egy gyermeke, egy feleségtől. A Korbulyok nagyon erősek voltak műszaki vonalon, ahogy ők mondják „a családban az autó volt a szerelem”. Szinte az összes fiú gépészmérnökként dolgozott, a lányok pedig sorra mérnököket választottak férjnek. Korbuly József leghíresebb gyermeke Károly volt, aki a csepeli Weiss Manfréd gyár fénykorában vezérigazgatóként dolgozott. De vele egy időben ugyanez a gyár adott munkát fivérének, Korbuly Jánosnak is. Ő volt a háztulajdonos Mária férje, főmérnökként motorok, katonai járművek, terepjárók tervezését irányította. Érdekes momentum, hogy párjául húsz évvel idősebb fivére lányát, Máriát választotta, akibe szerelmes lett és külön kormányzói engedéllyel vette feleségül.

A ház egyik tulajdonosa, Korbuly Jánosné Korbuly Mária. A fotót a Korbuly család bocsátotta rendelkezésemre.

Korbuly János és Korbuly Mária (innen)

Liliről, a másik testvérről külön nem esik szó a filmben, de a levéltári dokumentumokon Bókay Árpádné Korbuly Erzsébetként szerepel, mert akkor még nem lehetett Lilinek keresztelni, de a családban és a környezetében mindenki Lilinek hívta. Az ő férje Bókay Árpád villamosmérnök volt. A harmadik testvér, Korbuly László viszont többször is feltűnik: Korbuly Károly fia a repülőgépek tervezésére specializálódott. A Weiss Manfréd gyárhoz tartozó Dunai Repülőgépgyár igazgatójaként dolgozott. Korbuly Jánossal ők voltak azok, akik 1944 őszén a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek főmérnökeiként sikerrel szálltak szembe a német katonai vezetésnek azzal a döntésével, hogy a gyári erőtelepet felrobbantsák. 1946 végén, amikor a gyárat államosították, Korbuly János közreműködését kérték az üzemek helyreállításához és a termelés újraindításához, de csak a kezdeti időkben tartottak rá igényt, amint elvégezte munkáját, „kivezették” a gyárból.

Miskolczy László az általa tervezett Kékes Szálló előtt. A képet az építész lánya, Pásztory Eszter bocsátotta rendelkezésemre.

Mint ahogy azt Korbuly János unokájától és dédunokájától megtudtam, a nagyszülők pezsgő társasági életet éltek és az építész Miskolczy László is a baráti kör tagja volt. A testvérek közül senki nem lakott a Szerb utcai házban, a bérházat befektetésnek szánták, de még tíz évig sem volt a birtokukban, a háború után, az államosításkor elvették tőlük. 

Miskolczy László 1937-es tervein a pincében a kazánház, vasaló, szárító, mosókonyha, salak- és széntároló mellé garázst is terveztek, ez utóbbi az alagsor egy negyedét foglalja el. A garázsból aztán később szerviz lett, ami problémákat is generált például 1947-ben, amikor a szomszédos Hittudományi kar dékánja panaszos levelet írt az alagsorban elhelyezett autójavító műhely működésével kapcsolatban, miszerint „Az üzem munkáját jóformán teljes egészében az utcán végzi. Az ezzel járó kalapálás és a motorok járatásából eredő zaj szinte lehetetlenné teszi a hittudománykari előadások tartását, de idegőrlővé teszi a quaestúrában dolgozó tisztviselők felelősségteljes munkáját is.” 

A bejáratot Miskolczy a Szerb utcai oldalra helyezte, tőle balra több kisebb, jobbra egy nagyobb üzlet, illetve a garázsba vezető lejtő volt. Az ötemeletes házban szintenként két darab három szoba-hallos és két garzonlakás kapott helyet. A garzonlakások a lakószobán kívül csak egy fürdőből és egy előszobából álltak. A lift a háromszög alaprajzú lépcsőház egyik szárának középen helyezkedik el, tőle jobbra és balra is három ajtó van, mert a lift mellett mindkét irányban egy-egy garzon volt, a másik két bejárat közül az egyiket a tulajdonos használta, a másikat a személyzet. Ez a bejárat a gazdasági előtérbe nyílt, a cseléd ezen keresztül jutott be a konyhába, onnét pedig a saját kisméretű szobájába. De a módosított terveken az is látszik, hogy a negyedik emelet alaprajzát valamikor újratervezték és talán egy panzió részére rajzoltak meg egy hosszú folyosóról nyíló hat kisebb helyiséget. A tetőemeleten a viceházmester lakása volt a Szerb utcai magastetős részen, a Fejér György utcai oldalon a rajz még „nem járható lapostetőt” ábrázol. A lépcsőház és a belső tér elegáns és magával ragadó, sokáig tébláboltam bent és gyönyörködtem a látványban. Az előcsarnok padlóját és a falakat márvánnyal borították, az oszlop borítása és a nyílások kerete fekete márványból készült. Megvan a régi lakónévjegyzék és ahogy a terveken, szintenként négy lakást mutat, bár ma már több van, mert például beépítették a tetőteret a Szerb utcai oldalon. Az előcsarnok világítását a mennyezetbe süllyesztett kerek világítótestek adták. Csodás a háromszög alakban felfelé tekergő lépcsősor, és remekül mutatnak benne a kerek világítótestek, bár egy részük az évtizedek alatt kissé átalakult, igaz hogy a képeket még két éve csináltam.... A lépcsőház a lépcsőfordulóban félkörívesen kialakított üvegfalon keresztül kap fényt, a nyitható ablakok a mai Rektori Hivatal udvarára és a Kecskeméti utcai házakra néznek.

Kint az utcán, a Szerb utcai oldalon emléktáblát helyeztek el. 1939-ben Püski Sándor az egyetemek közelsége miatt nyitotta meg itt üzletét, és kezdett el könyvkiadással foglalkozni. Ez volt a Magyar Élet Könyvkiadó, amely főként a népi írók műveit jelentette meg, de szívesen adták ki elsőkötetes szerzők alkotásait is. Ma már tudjuk, hogy milyen messzire vezetett innét az útja. Az első évben 80 ezer könyvet tudtak eladni. Ezekből az időkből maradt fenn az alábbi kép:

Forrás: Püski Kiadó

... és a mellette lévő söröző a későbbi időkből, innét.

A Korbuly családnak több ingatlanja is volt, a harmincas években valamennyit Miskolczy László tervezte. A családi albumból fantasztikusan klassz képek kerültek elő a régi időkből, ezekre és Miskolczy további munkáira egy másik bejegyzésben még visszatérünk. 

Források:

Budapest Főváros Levéltára/Tervtár, Hungaricana, illetve azok, amiket belinkeltem a szövegben.

Ferkai András: Pest építészete a két világháború között

A poszt megírását nagyban segítette, hogy a Korbuly család (Korbuly Andrea és Korbuly Ádám) és az építész lánya, Pásztory Eszter képeket küldött és válaszolt a kérdéseimre. Nekik ezúton is köszönök mindent.

A térképrészlet innen.

A "város legszebb modern lépcsőházai" sorozat többi bejegyzése itt olvasható:

Pozsonyi út 38-42., Szalay utca 5.