A Budapest100-ról kellene most írni, míg friss az élmény, és míg fizikai fájdalmat érez az ember lába a két nap mászkálás-álldogálás után. Le is fogom írni a Balassi B. 25-öt, meg a túrákat a Miénk a ház!-zal (mert hogy ezeken kívül jóformán sehol nem voltam), ezt megfogadtam. A Balassi, ahol önkéntesként szombaton majdnem egész nap és vasárnap délután jelen voltam, teljesen a szívemhez nőtt, nagyon jó fej emberekkel találkoztam és tényleg klassz volt látni, hogy mennyien imádják a házakat, végigolvassák a ház történetéről szóló leírást és nekiállnak böngészni a régi, lefotózott majd kinyomtatott tervrajzokat, amiket szerintem csak nagyítóval lehetett elolvasni, és amelyek miatt most utólagos elnézést kérek mindenkitől. Leírom, de nem most, ahhoz kicsit több idő kell. A mai rövid posztban egy olyan épület jön, ahova viszonylag gyakran járok, de először ma éreztem azt, hogy ezt meg kéne írni, de nem úgy, ahogy eddig. Nem jártam utána a háznak, nem tudom ki tervezte és azt sem mikor épült fel. De most nem is ezen van a lényeg. Valójában eddig mindig azt gondoltam, hogy ez olyan semmi különös lépcsőház, vagy ötszáz ilyen van Budapesten, szép ugyan a kovácsoltvas korlát a lépcsőházban és a gangon, de mégsem különleges vagy észbontó. És mégis, a semmi különös házakban is vannak olyan részletek, vagy inkább pillanatok, amelyek néha mindent megváltoztatnak és valahogy átlényegül az egész, a rút kiskacsából a megfelelő fényben vagy szögből előbújik a báj. Szóval azt próbálom ezzel ilyen sután elmondani, hogy annyi ilyen van körülöttünk, először semmi extra, aztán ha jobban megnézzük, gyönyörű, vagy legalábbis figyelemreméltó. Ugye?
A ház az Alkotás utcában van, a hozzá hasonlóból pedig több száz szerte a városban...
Így saccra kicsit több, mint száz éves, szerintem a XX. század elején épült. Egyszer nagyon régen, még mielőtt ráhúztak egy szintet, az akkori legfelső szintre költözött egy jóbarátom. Egy ismerőstől bérelte a sarki lakást, benne valóságos múzeummal, kismillió régi, otthagyott és elfelejtett, kidobásra váró fotóval, levelekkel és retró tárgyakkal. Igazi kincsesbánya volt, a lakástakarítás fele azzal ment el, hogy ezeket olvastuk és odavoltunk... Ha jól emlékszem, a lépcsőházban akkor még lift sem volt...
