Majdnem egy éve, hogy a piacra menet felfedeztem a Rózsafa utcai ház és a Huba utcai Kármelita Templom téglafalába vésett firkákat, egy csomó ötvenes-hatvanas évekre datált nevet. Az akkor folytatott nyomozást és kutatást itt lehet elolvasni. Leginkább a Rózsafa és a Csángó utca sarkán álló ház LECSÓ-TYUTYU-BÉBI feliratai tetszettek.
Részben persze a szép tipo miatt is, és bár tudtam, hogy valószínűleg semmilyen múltbéli, titkos politikai konspirációt nem fedeztem fel, tudni akartam, kik voltak ők. Sokszor elképzeltem, ahogy ott állnak és éppen vésnek, unalomból, csínytevésből, barátságból, vagy hogy felhívják magukra a figyelmet, a haverokét, a csajokét…
Februárban azzal végződött a Rózsafa utcai firkákról szóló bejegyzés, hogy „Jó lenne arcokat és élettörténeteket rendelni a nevek mellé, tudni, kik voltak ők, milyen volt 1953-ban, vagyis 60 éve ide járni gimibe vagy építőipariba, mi történt itt a forradalom idején, kik laktak valójában a Rózsafa utcai házban… A fal nem válaszol, de amíg állnak az épületek, a nevek kitörölhetetlenül ott maradnak. Ha olvassa ezt valaki közülük, vagy ismeri őket, írjon!”
Július közepén ismeretlen feladótól érkezett egy levél, a tárgyban „Rózsafa utcai fiúk”-kal. Nem számítottam semmi átütőre, a bejegyzés közlése óta eltelt hónapokban többen küldtek ötleteket, hogyan lehetne a régi firkálók nyomára bukkanni, de mindegyik túl időigényes volt. A nagyon komoly nyomozás valahogy nem is illett ehhez az egészhez, ide pontosan ez kellett, ami most megtörtént, a véletlen. Vagyis a sors, ami úgy vezette László kezét, hogy beírja a régi nevét a keresőbe, és az kidobja az én bejegyzésemet. Szóval ő talált rám, és ezt nevezhetjük véletlennek, de hogy mázli is, az biztos. Így szólt a levél:
„Nem tudom pontosan ki a szerzője ennek az angyalföldi gyűjtésnek, de mikor megtaláltam az interneten, nagyon meghatott. Bemutatkozhatok? Az én nevem Lecsó, azaz H. László vagyok, vagyis voltam. Most külföldön élek, itt végeztem egyetemet, mérnök lettem. A Rózsafa utca falán feltüntetett nevek nem tartoznak a "Lecsó és társai bandához", mint ahogy a blogbejegyzésben írja. Ez a csapat fiatal férfiakból állt, akik a Rózsafa utca és Csángó utca sarkán találkoztak esténként. A legtöbbje tanuló, munkás és/vagy sportoló volt. Èn például bokszoltam a Budapesti Vasasban már 1948-tól fogva, mert a Papp Laci, aki ott lakott a Fóti úton, inspirált erre minket, amikor megnyerte az első olimpiai bajnokságát. Fantasztikus, hogy ilyen sok nevet össze tudtak szedni, én már nem is emlékszem mindegyikre, csak azokra, akik a legközelebbi barátaim voltak:
Tyutyu - F. Kálmán, a Csángó utca 9-ben lakott, disszidált:
Csányi - N. Sándor, a Csángó utca 9-ben lakott, disszidált:
S.Gyula - a Csángó utca 14-ben lakott, otthon maradt - nem disszidált:
 |
| Csángó utca 14. |
Czibor L. - a Csángó utca 12-ben lakott, disszidált, Ausztriában él/élt:
Hicsi - Tóth ?, a Csángó utca 15-ben lakott, ő meg én együtt disszidáltunk, 1956. december 6-án, ő most Chilében él.
Vak - Tóth ?, a Csángó utca 15-ben lakott, a Hicsi bátyja volt, nem disszidált, már meghalt.
N. Sándor, Stiel Gyula és én együtt jártunk iskolába. Gyulával együtt bokszoltunk a Budapesti Vasasban. Tyutyu, Csányi, S. Gyula és én közeli barátok voltunk, már gyerekkortól fogva.
 |
| Lecsó a testvéreivel 1948-ban |
 |
| haverok: balról Fogarasi Öcsi, Lecsó, S. Gyula és Tyutyu (1948) |
 |
Az alsó sorban S. Gyula, Ubul, ismeretlen
A felső sorban: Ismeretlen, ismeretlen, Fice (Kiss Imre), Horváth László (1957) |
A lakásaink olyan kicsik voltak, hogy az ember nem tudott sokáig a négy fal közt maradni. Ha nem volt más dolgunk, akkor kimentünk az utcasarokra s egy félórán belül biztos, hogy többen lejöttek. Szóval az ember sohasem volt egyedül.
 |
| a Csángó utca 12. udvara |
 |
| László képe: Csángó utca a 10-es számú háztól a Váci út felé nézve |
 |
| hatvan évvel később |
 |
| László képe: a Csángó utca a Váci út felől |
Néha közösen elmentünk táncolni vagy a moziba vagy olyan cukrászdába ahol zene volt. A Duna-kert nagyon népszerű volt és a Nemzeti Cukrászda, a volt Nemzeti Színházzal szemben, egy imádott hely volt, sok sportoló járt oda és jó zene is volt."
 |
| Csángó utca-Rózsafa utca sarok, háttérben a Huba utcai templom |
 |
| Csángó utca 10 és 12 - "kicsi lakások voltak" |
 |
| udvar a Csángó utcában |
Aztán több levelet váltottunk, én kérdéseket tettem fel, ő igyekezett válaszolni. Megkérdeztem, ki találta ki, hogy bevéssék a nevüket a falba és hogy jött ez az egész. „Az úgy történt, ahogy mondják: "egy bolond százat csinál". Itt nem volt semmi szervezés. Amikor az ember 17-18 éves, akkor senki sem gondol a jövőre, az még olyan messze van, hogy az ember fel sem tudja fogni. Ki gondolta volna, hogy egyszer, 60 év után, jön egy kis hölgy, akinek tetszeni fog a mi vésésünk, akkor biztosan sokkal szebbre csináltuk volna. Én utoljára a ’90-es évek közepén voltam a sarkon (S. Gyuszit látogattam meg) s csodáltam, hogy még mindig megvannak.”
 |
| A fal, ami rabul ejtett. A Rózsafa utcai és a Huba utcai templom melletti fal tele van velük. |
A "lányok mért nem véstek?" kérdésre azt írta, hogy „a leányok sohase voltak ott a sarkon, ez nem volt szokás akkoriban. Pl. az általános iskolába, ahová én jártam a Lehel úton, ott még a fiúk meg a lányok el voltak különítve. A fiúk a Lehel utcáról mentek be az iskolába a leányok meg a Dózsa György útról. Az ebédszünetet is úgy oldották meg, hogy a két nem még véletlenül se találkozzon.”
 |
| Zolnay Mari és Balogh Imre 1959-es szerelmét még őrzi a tégla. |
Érdekelt még, hogy részt vettek-e az ’56-os utcai harcokban vagy szervezkedésben, hiszen főleg a Huba utcai templom falán többször is olvasni a dátumot és egyszer egy ismeretlen, ott az utcán azt mondta nekem, hogy a firkálók nagy része disszidált, amiből arra következtettem, hogy talán politikai okokból. „ Ebben a csapatban nem sok forradalmi hős volt. Mi messze laktunk a központtól, de én biztos harcos lettem volna, ha nem sportolok. Engem a diákok beszerveztek abba az osztagba, akik a Műegyetemtől a Bem szoborhoz masíroztak. De tréningre kellett mennem és így életben maradtam. Sokat köszönhetek a boksznak és a volt edzőmnek, Adler Zsigának. Sokat szaladgáltam a városba s többször a halál torkából menekültem meg. Az orosz tankok lőttek minden mozgó lényre, s mi futottunk, mint a bolondok. A tankok géppuskája a futók közül többet megölt. A Huba utcai iskolások, ha tényleg részt vettek a rádió épületének elfoglalásában, akkor azt valaki megszervezte az iskolában, tanár vagy diák. Akkor ezt a személyt biztos kinyírták a forradalom után. „
László 1964-ben látogatott haza először, saját szavaival: "akkor amnesztiát kaptak azok, akiket nem vádoltak gyilkossággal, vagy hasonló dolgokkal a forradalom alatt. Én az elsők között voltam, akik turistaként visszamentek, ez olyan izgalmas volt, hogy erről a hónapról egy hosszú könyvet tudnék írni." Az alábbi kép, a Volkswagen Karmann Ghiával ekkor készült:
Az 1965-ös képen kocsicsere után vagyunk és itt már családdal érkezett, de "ez az út már nem volt olyan izgalmas".
Visszamentem vasárnap délben, hogy lefotózzam Lecsónak az utcát és megnézzem megint a falat. Érdekes, hogy a Csángó utcában, a Váci úthoz közeli rész kivételével szinte kivétel nélkül a régi házak állnak. A falnál újabb, eddig észre nem vett firkákat fedeztem fel, illetve azt, hogy a Huba utcai templom főbejárata mellett valamilyen anyaggal megpróbálták eltüntetni a több évtizedes véséseket, több-kevesebb sikerrel. A plébánia Rózsafa utcai téglafalára Lecsóé mellé megpróbáltam én is bevésni a nevemet, mégiscsak közünk lett most már egymáshoz a firkák révén, de a kulcsom hegyével semmire sem mentem. Közben bömbölt a Beatles egy nyitott ablakból, kellemes későnyári szél fújt és csak a sarkon, ahol ők is szoktak, bandázott három csávó egy sárga kocsi mellett. Talán ők is a kicsi lakásaikból menekültek az utcára. Akkor ugrott be, hogy elfelejtettem megkérdezni, mivel lehet téglába nevet vésni, de majd talán ha ezt olvassa, megírja...
A bejegyzést ajánlom minden Csángó utcai fiúnak.
Az RTL Klub 21.század c. műsorában bemutatott dokumentumfilmet Lecsóval és velem ITT nézhetitek meg. Lecsó naplójából közölt részletek: 1. rész, 2.rész
Ha tetszett a bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
a blog Facebook oldalához.
