Kép-tér Blog

"Én a várossal akarom Önt megismertetni..."

Ferencváros, rehabilitációs terület- Balázs Béla, Lenhossék és Sobieski utca

2013. szeptember 18. 22:32 - Varázsceruza

Újabb időutazás, ezúttal a Ferencváros rehabilitációs területnek nevezett részén. A napokban a Mester utcai rendelőintézetből kifelé jövet a Lenhossék utca felé vettem az irányt. A képeket azokban az utcákban csináltam, ahova még csak részben, vagy annyira sem ért el a felújítás. Ha valaki régen járt arra, annak leírom, hogy jelenleg a körúttól a Ferenc térig nagyjából minden régi ház fel van újítva illetve újakra cserélve. Ha áthaladunk a téren és elindulunk a Balázs Béla utcán a Haller utca irányába, kezd izgalmassá válni a helyzet. A régi, többnyire földszintes és kétszintes házakból álló utcaképet helyenként új építésű társasházak és üres telkek törik meg. Mindez a Thaly Kálmán utcáig tart, ott jön meglepetésként a SOTE új épülettömbje. Mellette oldalt, ellenpontként befigyel a pár éve még a Tűzraktér nevű romkocsmát magában foglaló, szétgraffitizett üres gyárépület a Tűzoltó utca sarkán. A másik meghatározó épület a Lenhossék utcai Dominó Általános Iskola. Kicsit olyan, mint várkastély, főleg a sarki földszintes ház mellett. A Lenhossék utca mai képe amúgy is hihetetlenül változatos.  

A "felújítandó" épületek listáján.









Dominó Általános Iskola
Az iskolánál bekanyarodtam jobbra a Balázs Béla utcába, ahol felváltva földszintes és két-három emeletes házak jöttek, mind csontig lepusztulva, de gyönyörű épületdíszekkel, kiszuperált kaputelefonok és elfeledett reklámtáblák. Működő üzlet nem sok van, talán csak egy-két élelmiszerbolt és kocsmák. Végtelenül sajnáltam, hogy nemhogy bemenni nem mertem egyikbe sem terepszemle végett, de a közelükben még a fényképezőgépet is inkább becsúsztattam a táskámba. 


Ezt a földszintest lebontják, legalábbis eszerint igen. 



A "felújítandó" listában. 



Balázs Béla- Márton utca sarok
Megnéztem egy 1961-es Panoráma útikönyvben a negyed leírását: Az "igazi Ferencváros", a kisiparosok és főként a gyári munkások városrésze a Körúton kívül kezdődik. Az Üllői utat és a Mester utcát összekötő kis mellékutcák ma is nagyrészt érintetlenül és hamisítatlanul mutatják a múltszázadi iparos- és munkástelepülés vonásait. Földszintes, körülépített udvaros lakóházak sorakoznak itt egymás mellé, s az utcanevek (Bokréta, Viola, Liliom utca) az egykori majorsági, kertészkedő múlt emlékét őrzik."  Míg a kertészkedő múlt, sőt, mára a gyári munkások-kisiparosok negyede is eltűnt az évtizedekkel, a foltokban még megmaradt földszintes házak még mutatnak valamit abból, ami Ferencváros egykor volt. 



a "felújítandó" listán








Bekanyarodtam a Sobieski utcára, aminek a másik vége, az Üllői út mellett, csupa felújított, a harmincas években épült vagy új házzal van tele. Ez a része megmaradt olyannak, amilyennek a régi Ferencvárost képzeli az ember. Aztán majd úgyis jön a felújítás. 

az Üllői úthoz közeli vége
a Gát utcához közel





Az utca végén a földszintest bontják majd.



A Sobieski utca 3-5-7-9 is a felújítandó listában.
Kapufa borozó a Gát utcában, közel a Haller utcához


Az Önkormányzat 2013-as rehabilitációs programja itt.
A sétát folytatjuk és lesznek régi képek is.

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat, 
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.  
4 komment

Egyszer volt... egy galvanizáló mester a Tűzoltó utcában

2013. szeptember 16. 22:33 - Varázsceruza

A Fortepanon kattintgatva találtam ma ezt a képet, valahol a hatvanas évek tájékán. Klassz a nickelezés és a crómozás tábla, az írásmód és a betűtípus miatt is. De az a legjobb, hogy pont a múlt héten fényképeztem le egy régi táblát a Tűzoltó utcában, amely Kovács István galvanizáló mestert hirdeti, bár az üzlet a jelek szerint már bezárt. 

Fotó: Fortepan



A fia lehet.


Az egyszer volt rovatban voltak már:  
2 komment

Akik nyomot hagytak- 2. rész: a Rózsafa utcai fiúk, akik valójában Csángó utcaiak

2013. szeptember 08. 19:55 - Varázsceruza

Majdnem egy éve, hogy a piacra menet felfedeztem a Rózsafa utcai ház és a Huba utcai Kármelita Templom téglafalába vésett firkákat, egy csomó ötvenes-hatvanas évekre datált nevet. Az akkor folytatott nyomozást és kutatást itt lehet elolvasni. Leginkább a Rózsafa és a Csángó utca sarkán álló ház LECSÓ-TYUTYU-BÉBI feliratai tetszettek. 
 
 
Részben persze a szép tipo miatt is, és bár tudtam, hogy valószínűleg semmilyen múltbéli, titkos politikai konspirációt nem fedeztem fel, tudni akartam, kik voltak ők. Sokszor elképzeltem, ahogy ott állnak és éppen vésnek, unalomból, csínytevésből, barátságból, vagy hogy felhívják magukra  a figyelmet, a haverokét, a csajokét…
Februárban azzal végződött a Rózsafa utcai firkákról szóló bejegyzés, hogy „Jó lenne arcokat és élettörténeteket rendelni a nevek mellé, tudni, kik voltak ők, milyen volt 1953-ban, vagyis 60 éve ide járni gimibe vagy építőipariba, mi történt itt a forradalom idején, kik laktak valójában a Rózsafa utcai házban… A fal nem válaszol, de amíg állnak az épületek, a nevek kitörölhetetlenül ott maradnak. Ha olvassa ezt valaki közülük, vagy ismeri őket, írjon!”
 
 
Július közepén ismeretlen feladótól érkezett egy levél, a tárgyban „Rózsafa utcai fiúk”-kal. Nem számítottam semmi átütőre, a bejegyzés közlése óta eltelt hónapokban többen küldtek ötleteket, hogyan lehetne a régi firkálók nyomára bukkanni, de mindegyik túl időigényes volt. A nagyon komoly nyomozás valahogy nem is illett ehhez az egészhez, ide pontosan ez kellett, ami most megtörtént, a véletlen. Vagyis a sors, ami úgy vezette László kezét, hogy beírja a régi nevét a keresőbe, és az kidobja az én bejegyzésemet. Szóval ő talált rám, és ezt nevezhetjük véletlennek, de hogy mázli is, az biztos. Így szólt a levél:  
„Nem tudom pontosan ki a szerzője ennek az angyalföldi gyűjtésnek, de mikor megtaláltam az interneten, nagyon meghatott. Bemutatkozhatok? Az én nevem Lecsó, azaz H. László vagyok, vagyis voltam. Most külföldön élek, itt végeztem egyetemet, mérnök lettem. A Rózsafa utca falán feltüntetett nevek nem tartoznak a "Lecsó és társai bandához", mint ahogy a blogbejegyzésben írja. Ez a csapat fiatal férfiakból állt, akik a Rózsafa utca és Csángó utca sarkán találkoztak esténként. A legtöbbje tanuló, munkás és/vagy sportoló volt. Èn például bokszoltam a Budapesti Vasasban már 1948-tól fogva, mert a Papp Laci, aki ott lakott a Fóti úton, inspirált erre minket, amikor megnyerte az első olimpiai bajnokságát. Fantasztikus, hogy ilyen sok nevet össze tudtak szedni, én már nem is emlékszem mindegyikre, csak azokra, akik a legközelebbi barátaim voltak:
 
Tyutyu -  F. Kálmán, a Csángó utca 9-ben lakott,  disszidált:
 
 
Csányi -  N. Sándor, a Csángó utca 9-ben lakott,  disszidált:
 
S.Gyula  - a Csángó utca 14-ben lakott, otthon maradt - nem disszidált:
Csángó utca 14.
Czibor L. - a Csángó utca 12-ben lakott, disszidált, Ausztriában él/élt:
 
Hicsi - Tóth ?, a Csángó utca 15-ben lakott, ő meg én együtt disszidáltunk, 1956. december 6-án, ő most Chilében él.

 

Vak -  Tóth ?, a Csángó utca 15-ben lakott, a Hicsi bátyja volt, nem disszidált, már meghalt.
N. Sándor, Stiel Gyula és én együtt jártunk iskolába. Gyulával együtt bokszoltunk a Budapesti Vasasban. Tyutyu, Csányi, S. Gyula és én közeli barátok voltunk, már gyerekkortól fogva.
 
Lecsó a testvéreivel 1948-ban
haverok: balról Fogarasi Öcsi, Lecsó, S. Gyula és Tyutyu (1948)
Az alsó sorban S. Gyula, Ubul, ismeretlen
  A felső sorban: Ismeretlen, ismeretlen, Fice (Kiss Imre), Horváth László
 (1957)
A lakásaink olyan kicsik voltak, hogy az ember nem tudott sokáig a négy fal közt maradni. Ha nem volt más dolgunk, akkor kimentünk az utcasarokra s egy félórán belül biztos, hogy többen lejöttek. Szóval az ember sohasem volt egyedül.
 
a Csángó utca 12. udvara
László képe: Csángó utca a 10-es számú háztól a Váci út felé nézve
hatvan évvel később
László képe: a Csángó utca a Váci út felől 
 
Néha közösen elmentünk táncolni vagy a moziba vagy olyan cukrászdába ahol zene volt. A Duna-kert nagyon népszerű volt és a Nemzeti Cukrászda, a volt Nemzeti Színházzal szemben, egy imádott hely volt, sok sportoló járt oda és jó zene is volt."
 
Csángó utca-Rózsafa utca sarok, háttérben a Huba utcai templom
Csángó utca 10 és 12 - "kicsi lakások voltak"
udvar a Csángó utcában
Aztán több levelet váltottunk, én kérdéseket tettem fel, ő igyekezett válaszolni. Megkérdeztem, ki találta ki, hogy bevéssék a nevüket a falba és hogy jött ez az egész. „Az úgy történt, ahogy mondják: "egy bolond százat csinál". Itt nem volt semmi szervezés.  Amikor az ember 17-18 éves, akkor senki sem gondol a jövőre, az még olyan messze van, hogy az ember fel sem tudja fogni. Ki gondolta volna, hogy egyszer, 60 év után, jön egy kis hölgy, akinek tetszeni fog a mi vésésünk, akkor biztosan sokkal szebbre csináltuk volna. Én utoljára a ’90-es évek közepén voltam a sarkon (S. Gyuszit látogattam meg) s csodáltam, hogy még mindig megvannak.”
 
A fal, ami rabul ejtett. A Rózsafa utcai és a Huba utcai templom melletti fal tele van velük.
A "lányok mért nem véstek?" kérdésre azt írta, hogy „a leányok sohase voltak ott a sarkon, ez nem volt szokás akkoriban. Pl. az általános iskolába, ahová én jártam a Lehel úton, ott még a fiúk meg a lányok el voltak különítve. A fiúk a Lehel utcáról mentek be az iskolába a leányok meg a Dózsa György útról. Az ebédszünetet is úgy oldották meg, hogy a két nem még véletlenül se találkozzon.”
 
Zolnay Mari és Balogh Imre 1959-es szerelmét még őrzi a tégla.
Érdekelt még, hogy részt vettek-e az ’56-os utcai harcokban vagy szervezkedésben, hiszen főleg a Huba utcai templom falán többször is olvasni a dátumot és egyszer egy ismeretlen, ott az utcán azt mondta nekem, hogy a firkálók nagy része disszidált, amiből arra következtettem, hogy talán politikai okokból. „ Ebben a csapatban nem sok forradalmi hős volt. Mi messze laktunk a központtól, de én biztos harcos lettem volna, ha nem sportolok. Engem a diákok beszerveztek abba az osztagba, akik a Műegyetemtől a Bem szoborhoz masíroztak. De tréningre kellett mennem és így életben maradtam. Sokat köszönhetek a boksznak és a volt edzőmnek, Adler Zsigának. Sokat szaladgáltam a városba s többször a halál torkából menekültem meg. Az orosz tankok lőttek minden mozgó lényre, s mi futottunk, mint a bolondok. A tankok géppuskája a futók közül többet megölt. A Huba utcai iskolások, ha tényleg részt vettek a rádió épületének elfoglalásában, akkor azt valaki megszervezte az iskolában, tanár vagy diák. Akkor ezt a személyt biztos kinyírták a forradalom után. „ 
László 1964-ben látogatott haza először, saját szavaival: "akkor amnesztiát kaptak azok, akiket nem vádoltak gyilkossággal, vagy hasonló dolgokkal a forradalom alatt. Én az elsők között voltam, akik turistaként visszamentek, ez olyan izgalmas volt, hogy erről a hónapról egy hosszú könyvet tudnék írni." Az alábbi kép, a Volkswagen Karmann Ghiával ekkor készült: 
 


Az 1965-ös képen kocsicsere után vagyunk és itt már családdal érkezett, de "ez az út már nem volt olyan izgalmas". 

 

Visszamentem vasárnap délben, hogy lefotózzam Lecsónak az utcát és megnézzem megint a falat. Érdekes, hogy a Csángó utcában, a Váci úthoz közeli rész kivételével szinte kivétel nélkül a régi házak állnak. A falnál újabb, eddig észre nem vett firkákat fedeztem fel, illetve azt, hogy a Huba utcai templom főbejárata mellett valamilyen anyaggal megpróbálták eltüntetni a több évtizedes véséseket, több-kevesebb sikerrel. A plébánia Rózsafa utcai téglafalára Lecsóé mellé megpróbáltam én is bevésni a nevemet, mégiscsak közünk lett most már egymáshoz a firkák révén, de a kulcsom hegyével semmire sem mentem. Közben bömbölt a Beatles egy nyitott ablakból, kellemes későnyári szél fújt és csak a sarkon, ahol ők is szoktak, bandázott három csávó egy sárga kocsi mellett. Talán ők is a kicsi lakásaikból menekültek az utcára. Akkor ugrott be, hogy elfelejtettem megkérdezni, mivel lehet téglába nevet vésni, de majd talán ha ezt olvassa, megírja... 
 
A bejegyzést ajánlom minden Csángó utcai fiúnak.
 
Folytatás: itt
Az RTL Klub 21.század c. műsorában bemutatott dokumentumfilmet Lecsóval és velem ITT nézhetitek meg. Lecsó naplójából közölt részletek: 1. rész, 2.rész
 
Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat, 
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.  
11 komment

Drechsler-palota, felújítás előtt

2013. szeptember 07. 10:19 - Varázsceruza

A napokban sokat írtak az egykori Balettintézetről, azaz a Drechsler-palotáról, az új tulajdonosváltás kapcsán. A hírek szerint az új tulajdonos felújítaná és luxusszállóként üzemeltetné az Andrássy úti épületet. Rövid összefoglaló az elmúlt évek fontosabb momentumairól itt.
Lechner Ödön és Pártos Gyula tervére 1883-ban adták ki az építési engedélyt, 1886-ra állt a MÁV Nyugdíjintézet bérháza, a korai francia reneszánsz stílusában. Maga az építész akkor azt nyilatkozta, hogy nem akart túllőni az Operaház szépségén, így visszafogta magát a tervezéskor. Az épület földszintjén a Lechner tervei alapján berendezett kávéház működött.


De a budapestiek évtizedekig csak Balettintézetként ismerték: 
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
A minap kaptam egy levelet, ez állt benne: "Munkába jövet láttam, hogy nyitva van a kapuja, de nem volt ott senki, így belopóztam az udvarára, készítettem egy fényképet, de ott sem volt senki. Aztán egy kicsit feljebb, újabb kép, majd úgy gondoltam, hogy most már addig megyek, amíg nem szól rám valaki. Gondoltam, hogy ez másnak is érdekes lehet, mert mindig cikkeznek róla, és ha tényleg belefognak végre valami szálloda építésébe, akkor meg pont a legjobb pillanatban örökítettem meg.
Az egész üres, kevés helyen van parketta és sok fal is hiányzik. A Dalszínház utca felől mentem be, itt sok postaláda volt, szerintem, ebben a részében lakások lehettek. Fent viszont körbe lehet járni az egészet, mert ha épp fal van, azon is lyukat ütöttek. Szépek az ólomüvegablakok, a megmaradt faborítások, a lépcsőház meg különösen érdekes. Megcsapott a szele a titkos barangolásnak és a felfedezésnek, meg az a hatalmas üres épület is hatással volt rám..."  
És íme a mobillal készült képek a több mint tíz éve üresen álló épületről:




















kilátás az Operaházra











Az elmúlt tíz év, amióta üresen áll, nyilvánvalóan nem tett jót a műemlék épületnek, de nagyon remélem, hogy a sorsa lassan jóra fordul.
És végezetül, igazán csak apróság, de Török András Budapest könyvében találtam egy kedves dolgot, mely szerint "fiatalkorában Simplicissimus (a könyvben a szerző barátja, gyakorlatilag maga a szerző) a különleges neveket gyűjtötte a pesti lépcsőházakban. Emlékszik egy itteni trófeára. A jobb oldali szűk kapualjban egy harmadik emeleti lakás bérlőjeként "özv. Baán Achillesné" volt kiírva."


9 komment

Végig a Jókai utcán

2013. augusztus 28. 23:52 - Varázsceruza


Valahogy sosincs annyi időm, amennyit szeretnék. Egyre csak gyűlnek a képek a merevlemezen és várom, hogy mikor lesz majd idő történetet írni, utánanézni, kutatni. Vannak napok, amikor jobbnál jobb élmények és pillanatok után mégsem teszek fel semmit ide a blogra, mert arra gondolok, hogy majd később, talán hétvégén, amikor lesz időm, jól átgondolom és megírom, szépen összeválogatom a fotókat, megnézem van-e valami témábavágó régi kép a Fortepan-on, anyagot gyűjtök.... De néha hónapok, sőt, most már mondhatom, hogy évek telnek el - ez az egész 2011-ben kezdődött, két éve- és sok régi fotó elveszíti aktualitását: mi van, ha már nem olyan, felújították, átfestették, vagy meg sincs? A Corvin-negyedben két éve készült fotóimon egy csomó épület van, ami már rég nem áll. Néha napok telnek el anélkül, hogy le tudnék ülni bármit írni, sokszor új témák, fontosabbak, érdekesebbek jönnek, és elfeledem a régit, elhomályosítják az új ház-szerelmek.
De most úgy gondoltam, néha mért ne lehetnének olyan posztok, amihez kevés vagy semmi szöveg sincs, csak nézni kell és lefele gördíteni a gombot. Közben mindenki arra gondol, amire akar. Talán így lelassul egy kicsit a versenyfutás, enyhül a megfelelési kényszer. Maradnak a házak, golyónyomokkal, szebbnél szebb épületdíszekkel, vagy lelketlenül felszerelt konvektorszellőzőkkel, és mi, akik néha csak arra vágyunk, hogy megálljunk és rácsodálkozzunk valamire. Néha még szépnek sem kell lennie, csak legyen érdekes, szakítson ki az időből, egy percre vagy kettőre, mindegy.
A helyszín ezúttal a VI. kerület, Jókai utca és környéke.





















Ha lesz időm, megígérem, kinyomozom, ki volt KU, akinek a monogramja a Jókai utcai ház kapuját és minden erkélyét díszíti, de most nem tudom, mikor jön el az a nap. Addig maradjon meg KU-nak, szép zöld betűkkel, ott a Bakegér Borozó felett... De ha tudja valaki, írja meg.


Frissítés:A KU-ról Szabados Ildikónak köszönhetően hamar kiderült, hogy nem egy személyt takar, hanem "kereskedelmi utazó"-t, ugyanis "Az Oktogon közelében található Jókai utca 4. számú ötemeletes épület kilencven évvel ezelőtt még elsősorban nem lakóházként funkcionált, mint napjainkban. A Magyarországi Kereskedelmi Utazók Egyesületének különböző irodái, könyvtára, raktárai, valamint a szórakoztatás és kikapcsolódás célját szolgáló helyiségek kaptak itt helyet az alagsortól a félemeletig." A történet folytatását el lehet olvasni itt. Köszönjük!

Ezt a képet pedig egy másik kedves olvasó, G. Sára küldte, 2012 szeptemberi kép, szintén a Jókai utcából. Passzol a sorba:



Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.
3 komment

Bécs, 2.rész

2013. augusztus 27. 19:19 - Varázsceruza


Úgy éreztem, kár lenne, ha ennyi klassz dolog egy mappában porosodna, így a kedvenc épületeim után újabb képek jönnek. Bécs az épületdíszek hazája, ezt bizton állítom. Szinte minden épületen van egy jó állapotban lévő dombormű vagy szobor, vagy más dísz, de inkább több. Az ismertebb, nemesi épületek, tehát a Belvedere, Schönbrunn és Hofburg lesznek mindjárt az elején, aztán hirtelen váltással a formabontó Hundertwasser oroszlánja jön, majd Joseph Maria Olbrich terve, a Szecesszió Háza villantja fel baglyait és gyíkjait. A császári és királyi sasok után néhány aranyozott (föld)gömb, őket Otto Wagner Postsparkasseján álló, illetve a Majolika-ház tetején pózoló, figyelemfelkeltő alkotások követik. A végén pedig a nekem legkedvesebbek, atlaszok és kariatidák, integető puttók és magányos nőalakok. 
A képek közé már utólag egy kakukktojást is becsempésztem, hogy feldobjam a kicsit statikusra és komolyra sikerült sorozatot, de visszanézve úgy tűnik, nem is lóg az ki annyira, inkább nagyon is jól illeszkedik;) Kitaláljátok melyik az?   

Belvedere
Schloss Schönbrunn
Hofburg, Albertina 
Hofburg
Belvedere
Hundertwasserhaus
A Szecesszió Háza
A Szecesszió háza


Schloss Schönbrunn

Épület a Löwengasse-n.

A Szecesszió Háza.


Postsparkasse (Otto Wagner)
A Majolika-ház és a mellette lévő ház teteje (mindkettő Otto Wagner terve).












A Szecesszió Háza.







Schönbrunn

Szecessziós kerítés a Stadtpark-nál, Otto Wagner pavilonja mellett.


Még maradt egy pár, de azokat majd legközelebb...

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.
Szólj hozzá!

Bécs, a kedvenc épületeim

2013. augusztus 25. 19:05 - Varázsceruza

Bécs nem csak azért klassz, mert sok mindenben hasonlít Budapestre, hanem például azért is, mert nem kell repülőre ülni és órákat várakozni a reptéren, hogy odautazhasson az ember. Aztán még azért is jó, mert több dologban egyáltalán nem hasonlít Budapestre, hanem más, új. Mert Bécs. Engem sok meglepetés ért. Sosem láttam még ennyire harmonikusnak és élhetőnek a várost, bár az is igaz, sosem voltam még itt ilyen hosszú ideig, majdnem négy napig. A kötelező látnivalókat persze bejártuk, de volt még egy csomó jobbnál jobb épület, amikről semmit sem találtam az útikönyvben. Sokról az jutott eszembe, ez akár nálunk is állhatna, a körúton vagy akárhol. Némelyik azért volt különleges, mert annyira nem emlékeztetett semmire, amit addig láttam, vagy azért, mert fák nőttek a tetején, vagy az erkélyen, vagy mert gyönyörűek voltak a díszei. Néhány kortárs épület pedig kifejezetten bejött, ezekhez a végére kell majd görgetni az egérgombot. Kedvencet választani nem szeretnék és nem is tudnék közülük, de az egyik titkos favoritom mégis az utolsó, a Gasometer, bevásárló- és szórakoztatóközpont, amelyet négy használaton kívüli gáztartályból alakítottak ki 2001-ben. Komplett negyed lett, lakásokkal és a bevásárlóközpontok elengedhetetlen tartozékával, multiplex mozival meg mindennel. Hundertwasser roppant szórakoztató, színes és lehengerlő, még a giccsen innen, bár néha nem, de nem baj. Célját, hogy megmutassa, nemcsak uncsi kockaházakat lehet lakásul kínálni a népnek, biztos elérte. Aztán ott van Schönbrunn, kastély a gigakerttel, amit az elviselhetőnél kicsit több turistával együtt néztünk meg. Akkor és ott annyira nem tetszett, vágytam már valami másra, valami modernre, ami nem veretes és nem is Sisiről szól, aztán mégis bekerült ide, mert a képeken teljesen más arcát mutatta. Utólag azt is megszerettem hát. Otto Wagnert szándékosan hagytam a végére, a Postatakarékpénztár fémszegecses-vasbetonszerkezetes épülete semmivel sem hasonlítható össze és semmi hasonlatosságot nem mutat az amúgy szép szecessziós stílusban megfogalmazott Majolika-házával vagy a pavilonjaival. A jövőt vetítette előre.
Szöveg már nem sok lesz, jöjjenek inkább a kedvenc épületeim.  


Ez a ház pl. azért, mert az oromzatról kedvenc magyar szecessziós építészem, Fodor Gyula jutott eszembe.
A Hundertwasser-háztól nem messze, a Löwengasse-n egy díszes homlokzat.
A Hundertwasserhaus 1986-ban épült, csupa eklektikus épület szomszédságában.


Az Erste Takarékpénztára méhecskével.

A Hundertwasser tetején jól megnőttek a fák. Hagymakupola is van, bár itt nem látszik.
Vérbeli bécsi szecesszió: rózsák és zöldek Otto Wagner Majolika-házán (1898).
Otto Wagner szecessziós épülete a fenti ház szomszédjában.
A Szecesszió háza, amit J.M. Olbrich tervezett 1897-ben, ma kiállítóteremként funkcionál. Az alagsorában állították ki Gustav Klimt Beethoven frízét, egy eredetileg 34 m hosszú freskót.
Megint Otto Wagner, a szecesszió osztrák nagymesterének pavilonja a Karlsplatznál, 1897-ből.

A Karlskirchével szemben.
a Belvárosban

Otto Wagner Postatakarékpénztára. A burkolólapokat fémszegecsekkel rögzítették a homlokzatra, ezért a bécsiek állítólag szögesdoboznak nevezik (lásd még a köv. kép).



A császári-királyi nyári lak, a végeláthatatlan és egyáltalán nem turistabarát murvával.
A Belvedere, hű, itt van G. Klimt Csók-ja kiállítva, az nagyon.... Eredetileg Savoyai Jenő herceg építtette nyári laknak.

Ez nagyon tetszett, kicsit olyan, mint a Kamermayer tér nálunk.
Modernek a Duna-parton: az ENSZ negyed.


Gasometer- 2001-ben alakították át a gáztartályokat, a négy hengert üvegfolyosók kötik össze.

A Gasometer mellett áll ez az épület, régen talán ipari létesítmény volt.
Ekkor eleredt az eső, és a vonat is indult, még gyorsan bedobtunk egy kávét a Westbahnhofon, és elindultunk haza. Lesznek még képek.

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.


4 komment

Az Astoria erkélyéről...

2013. augusztus 24. 10:21 - Varázsceruza


Jó pár hónapja már, hogy az Astoria Szállóban jártam, az alábbi képek is akkor készültek. A többségét az ötödik emeleti teraszról lőttem, két zivatar között. Beájultam a kilátástól, pedig nem is voltunk olyan magasan. De mégis, minden annyira más volt, mint az utcáról, gyalogosként. A zajos Kossuth Lajos utca fentről sokkal szűkebbnek tűnik, a lassacskán több üres, mint működő üzletet felsorakoztató Rákóczi út, a végén a Keletivel, innét a magasból kifejezetten impozáns. A Kiskörút az ELTE szépen felújított épületével és fáival már-már sétánynak tűnik. És a végén persze kimentünk a tetőre. 


Néhány fontosabb épülethez útmutató is lesz, mindez a teljesség igénye nélkül, inkább csak szubjektív tetszési indexem alapján. 


A Kossuth Lajos utca 14-16. szám alatti épület (a fenti képen jobbról a második, a hatalmas kupolával és annak tetején dísszel) a Wagner-ház, építtetőjéről, Wagner Jánosról nevezték el, aki a tervezője is volt. 1896-ban épült. A mellette lévő a 4 szoborral, földszintjén a Puskin mozival 1893-as, a Tudományegyetemi Alap egykori bérháza. Az épületben a Nemzeti Szalon, a Magyar Mérnök és Építész Egylet, Erdélyi Mór fényképész műterme, Santelli Italo vívóterme, a földszintjén 1906-tól pedig a Magyar Világ Kávéház működött. 


Az építész Czigler Győző, a szobrász pedig Szabó Antal volt. A homlokzaton lévő szobrok a tudást, dicsőséget, törvényt és a hitet jelképezik. 



Régi neonreklámok és a rózsaszín téglás ház, amelynek tervezésében Vágó László is részt vett:




A sarki rózsaszín, eklektikus monstrum, aminek még sarokkupolája is van, 1894-ben épült, bizonyos Schubert és Hikisch tervei alapján. Ez utóbbi valószínűleg nem azonos a szemközti Astoria majdani tervezőjével, Hikisch Rezsővel, aki akkor még csak 18 éves. A háttérben Hültl Dezső városképi jelentőségű terve, az MTA bérház, lépcsőházi belopózásaim korszakának egyik korai és meghatározó élménye, róla bővebben itt. És innét mennyivel szembetűnőbb, hogy a jobb oldalt szorosan hozzásimuló épület,  a Georgia palota, lásd a lenti képen, az órával és az óriási telefonszámmal, nagyon is különálló ház és nem egyek, ahogy én azt kezdő budapesti koromban gondoltam. És igen, állt már a Georgia, amikor az MTA bérháza felépült a sarki telekre. 



A körút és a Dohány utca sarkán álló hatemeletes, domborművekkel és egykor futurisztikus tornyokkal is díszített, hatalmas bérház (jobbra, a sárga) Hoepfner Guido és Györgyi Géza terve, száz évvel ezelőttről. Az Első Katonai Biztosító Intézet székháza volt. Ezen épület földszintjére tervezte 1936-ban Domány Ferenc a Broadway mozit, a későbbi Filmmúzeumot, a mostanra klasszul felújított Belvárosi Színházat.


Minerva szobra az MTA bérházán Jungfer Gyula alkotása:


Az erkélyen jobbra fordulva a Rákóczi út kanyarog:

A tetődísszel ellátott épület (bal oldalt) közepén lehet átmenni a Dohány utcára. A Rákóczi úton, a buszmegállóban meg lehet csodálni a ház Schlick Ignác vasöntödéjében készült oszlopait, eredeti felirattal és dátummal.

Az egyik kedvencem, a kanyar, a Keleti pu. épülete és az arányok miatt:



Az egykori Nemzeti Színház telkén 1991-ben nyílt meg az East-West Business Center, Zalaváry Lajos tervei alapján, aki igyekezett az út túloldalán álló MTA bérház tömegformáihoz igazodni. Fent középen, pedig ott az aranyszarvas, ami a legjobban a tetőről látszott.



A Múzeum körúton a legnagyobb helyet az egyetemi campus foglalja el. Neoreneszánsz stílusban, Steindl Imre tervei alapján épült fel 1880-83 között. A timpanon Fessler Leo alkotása. Eredetileg a Műegyetem főépülete volt ez, mígnem a Duna-parton átadták az új tömböt 1910-ben. Ekkor költözött be a Bölcsészkar és maradt egészen 1951-ig, amikoris áthelyezték a Pesti Barnabás utcába, hogy a Természettudományi kar birtokba vehesse a házat. Most megint Bölcsészkar. És ott zöldell a Múzeumkert is, és egyáltalán, fentről állati jól néz ki a sok fa.



A Magyar utca felőli tetőről rengeteg szomszédos tető került képbe, és a túloldalon a már ismert épületek:


Az egyik legrégebbi fakockás átjáróház, Ybl Miklós romantikus stílusban tervezett Unger-házának (1852) kéménysora: 

A sok kémény és tető mögül a Károlyi-kert fái kandikálnak ki:

Az Egyetemi Templom egyik tornya:

A Reáltanoda utca torkolata, a bal oldali, kései klasszicista épületet Wagner János tervezte és építette 1847-ben. Ha belépünk a kapuján, Petőfi Sándor szüleinek emléktábláját látjuk.


Szemben a Kossuth Lajos utca. Elöl a szálloda teteje magasodik.

Ezen a képen jól látszik a helyszín, az Astoriáé a Kossuth Lajos utcával párhuzamos ezüstös tető, illetve a Magyar utcai oldalon még két telket elfoglaló, egészen az Unger házig húzódó lapostetős rész. A Múzeum körúton jól látni a több éve enyésző, most éppen eladó, kékcsempés irodaház belső udvarán üresen tátongó nyílásokat. A Gellért-hegyet pedig azért nem láttam, mert ez a tető alacsonyabban fekszik, mint a szemben lévő házsor: 


A Magyar utca és a Kossuth Lajos utca sarkán álló ház (1902) nőalakjai a szálloda ablakából látszódnak igazán klasszul:

A Magyar utca házsora. A sarki majdnem neoreneszánsz homlokzatot nagyon kedvelem.



Források: 
Déry Attila: Belváros-Lipótváros
A régi pesti városfal mentén (Fekete Sas Kiadó)
Köszönöm G.nak a lelkes és biztonságos vezetést:)


Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.

10 komment

Barát utca

2013. augusztus 11. 20:33 - Varázsceruza

Utoljára hét éve voltam itt, egy lakást megnézni. A 178-ason ültem péntek délután 40 fokban, elsuhantunk a Szövetség utca mellett, és már majdnem becsukta az ajtót a Blahánál, amikor leugrottam és elindultam visszafelé a Rákóczi úton. Fogalmam sincs miért éreztem olthatatlan vágyat, hogy leszálljak és megnézzem mi van az utcával, ahova nem költöztem, pedig.... 
Barát utca, az Erzsébetváros közepén, egy darabka Újlipótváros, csak ezek mind háromemeletes házak. De nekem, bármilyen fura leírni, Róma egyes utcáit is idézi, ahol a rokonaim laktak, talán a fák meg a két sarki ház hatalmas teraszai miatt. Mediterrán, határozottan. Frankó kis hely, harmincas években épült házakkal, pár lépésre a Rákóczi úti nagy recessziótól. Azt írják róla, hogy "A budapesti hetedik kerületben van egy utca, ahol sokan ismerik egymást. Rendszeresen összejárunk ilyen-olyan ürügyekkel. Sőt, a környékről, más utcákból is barátkozunk sokakkal. Bált is szerveztünk már többször itt, a Barát utcában. Közösen megtámadtunk egy szerintünk jogsértő beruházást, ez hozott minket össze. És együtt döbbentünk rá, hogyan is működik a magyar "igazságszolgáltatás"."
Bárhogy is működjön, az tuti biztos, hogy a sarki cukiban, ami a tábla és a berendezés alapján régi motoros lehet, baromi jó rumosdió fagyi van, azt nyaltam, amikor visszasétáltam a Hársfa utca felé, hogy hazamenjek végre. A sütik is biztos jók, de szándékosan kerültem a pult látását. Szutyokmeleg volt, csak azért nem mentem vissza még egy fagyiért, amúgy simán lett volna kedvem, akkora az utca, hogy 1 perc alatt meg lehet járni.

 

 

 

 

 

 

 

Az utca egyik torkolatában, már a Szövetség utcában álló házat Vogel Jenő tervezte, a tábla szerint 1932-re épült fel. Az építtető -és ez most kiírom végig, mert tetszenek a nevek és mert talányosak- Tauszig Vilmos férfiszabó és neje Czenner Szeréna, Tauszig Tivadar férfiszabó és neje Czenner Lujza. Vajon melyik testvér lett előbb szerelmes a két szabó közül az egyik Czenner lányba? 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Ferkai András azt írja, hogy "Egységes modern beépítésű utca az Erzsébetváros eklektikus bérházrengetegében. A Fővárosi Közmunkák tanácsa 1935-ben szabályozta és rendelte el a mindkét torkolatában kiszélesedő, zártsorban beépített új utca megnyitását. Az épületek egységesen háromemeletesek, magas tetősek, vasbetonvázasak, általában kis lakásokkal, és egyszerű, többé-kevésbé modern homlokzattal."
Kedvencem a Hársfa utca sarkán álló ház, fentebb, a lekerekített sarokkal, és az utca másik oldalán, szemben vele a másik. Óriási erkélye van. A 10-es számút pedig a Barát Béla és Novák Ede páros tervezte.
Két lépéssel odébb, a Hársfa utcában szépen visszarázódik minden az eklektikába: 
 
 

 

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,

itt csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához és itt követhetsz Instagramon.

Az oldalon publikált fényképek nagy része a sajátom (ellenkező esetben azt külön jelzem).

Saját képeim és az írásaim szerzői joga fenntartva, felhasználásuk

KIZÁRÓLAG az írásos engedélyemmel lehetséges. 

1 komment

Az Astoria Szálló

2013. július 14. 13:59 - Varázsceruza

Régen, amikor még vidékről jöttem fel nagy ritkán a fővárosba, pl nyelvvizsgázni vagy felvételizni, az Astoria Szálló neve mindig elérhetetlenül nagyvárosiasan csengett. Nem kapcsoltam hozzá semmilyen épületet, csak annyit tudtam, hogy itt metrómegálló van és ez maga lehet a világ közepe. Nem untatnék senkit azzal, hogy a Budapesten eltöltött idő alatt ez a kép hogyan változott a fejemben, de sokat árnyalták pl. az itt elköltött Márton napi giga libaebédek, amelyeket munkakapcsolatunknak köszönhetek.
 
Még ennyi év után is, amikor végigjártam a házat, ért meglepetés: „A miniszter félrelép” óta naivan azt hittem, hogy medence rejlik az alagsorban, mert hát oda esett be Dobó Kata filmbéli férje (1:09:40-nél), de senki ne keressen ilyet. A valóságban minden más, pl. az ablakok sem csukják oda a kedves vendég fejét. A másik meglepetés az volt, hogy a telek és maga a szálloda egy része is egy időben az Unger család tulajdonába tartozott, akik a szomszédos, mára csontig lepusztult, Ybl féle fakockás átjáróházat is lakták és nem mellesleg egy tévedés folytán a Magyar utca névadói (az Unger Gasséből egy betűnyi eltéréssel Ungar, abból pedig Magyar). De a tulajdoni viszonyok alapból elég kacifántosak voltak, az épület ugyanis eredetileg több telken fekszik. A Múzeum krt 1/b volt Unger Richárd tulajdona, a Kossuth Lajos utcával határos telek Takács Lajosé, a Magyar utcai pedig Elek Lászlóé. Unger 1912-ben vásárolta aranyárban, négyzetméterét 12500 koronáért. E számnál azonban sokkal beszédesebb az, hogy a város legdrágább telke volt és eszmei értékkel is bírt, hisz 1824-től 1910-ig itt állt a Zrínyi fogadó, valamint egy lakóház is, amelynek második emeletén, Vahot Imre otthonában Petőfi a János vitézt írta.
 
innen

A tervek 1912-1913-ban készültek, a Magyar utcai frontot, ahol eleinte még a kávézó bejárata volt, illetve az éttermet magában foglaló Kossuth Lajos utcait Hikisch Rezső, a körúti szárnyat az üzletekkel Ágoston Emil rajzolta,  „még pedig úgy, hogy egymástól teljesen függetlenül oldották meg feladatukat” - írja Lyka Károly a Művészet folyóiratban, 1914-ben. „.. Az épület organikus egész. Jóllehet Hikisch és Ágoston önállóan végezték a maguk számára szabott feladatot, viszont a kettőt aztán oly harmonikusan egyeztették össze, mintha elejétől kezdve közösen csináltak volna minden vonást. Törekvésük nem az volt, hogy ok nélküli tornyokkal, felesleges dekoratív trükkökkel mindenáron kierőszakolják e szállodai célt szolgáló építményük számára a feltűnést. … Az épület a maga nyugodt, éles felületeivel tömören, monumentálisan zárja a Kossuth Lajos utca és Múzeum körút sarkát s igazi - azt is mondhatnánk, hogy elegáns - nagyvárosi képet ad. Konstruktív megoldásánál épp úgy, mint díszítő feladatainál csupa modern anyag jutott szóhoz. Formális kiképzésén s belső berendezésein végigvonuló stílus a francia empire, de tekintve éppen a modern anyagokat persze nem a maga szigorú és kötött, történeti tisztaságában. Az épület földszintjét csupa bolt, kirakat tölti meg. Ez némileg esztétikai hátrány, mert zavarja, megbontja az épület masszívként ható megjelenését. A tervezők azonban, a tér ilyforma kihasználására egyenest kényszerítve voltak a telek drágaságánál fogva”. 
A szállót a neves vendéglátós, Gellér Mihály üzemeltette már az elejétől. A feljegyzések szerint a nevet is ő találta ki, mivel azelőtt a New York-i Waldorf Astoriában dolgozott. Unger Ödön, az igazgató fia, 2002-ben papírra vetette emlékeit, eszerint a nyitás évében az első osztályú szállodának 150 szobája volt, ebből talán 30 fürdőszobás. Gellér hozatott központi porszívót, Applewhite és Chippendale bútorok jöttek az étterembe Angliából, és persze volt központi fűtés. 
 
ez és a következő két kép is innen




1918-ban, az őszirózsás forradalom napjaiban itt székelt a Nemzeti Tanács, Károlyi Mihály a negyediken lakott Andrássy Katinkával. „1941-ben a Gestapo is táborozott itt. Ők egész egyszerűen besétáltak – írja Unger- és két órát adtak a vendégeknek, hogy távozzanak. Mindenki boldog volt, hogy egyáltalán elmehetett.” A szállót eztán főhadiszállásuknak nevezték ki, nem fizetős vendégként használták a szolgáltatást és a személyzetet. A pinceborozó fogdaként és vallatószobaként működött. 1945-ben, a háború végén egyetlen ablaküveg maradt érintetlen, belövések és lakhatatlan szobák fogadták a tulajdonost, aki így írta le az akkori állapotokat: „A hallban raktak tüzet, ahol a használhatatlan ajtók égtek. Főleg a felsőbb emeletiek mentek tönkre. Még egy német hullát is találtunk az 504-es szobában, az ágy alatt. A pincét használták óvóhelynek. Amikor 1945-ben Gellér visszaadta a bérleti szerződést és én átvettem a szállodát tőle, száz amerikai katonát, missiósokat fogadtam be, akik kb egy évig laktak itt. Ennek az volt a célja, hogy ne legyen üres a szálloda.  Ekkor a Jóvátételi Hivatal már kezdte rendbe hozni az épületet, a bútorokat részben visszakaptuk a Magyar utcából, ahova az ottani lakók elvitték. Ugyanis amikor üres volt a szálló, szabad rablás volt. Az élelmiszertárat is kifosztották, az italokat és az ételeket is elvitték. 1946. december 15-én sikerült újra megnyitnom, Károlyi Mihállyal és nejével. Díszes megnyitó volt, hidegvacsorát adtam a vendégeknek.„
Akkortájt számos diplomata lakott itt és a Török Követség is a szállóban működött. 1947-ben Unger fél áron kiadta a felső szintet, egy évig a Nehézipari Központ bérelte irodaként a 60 szobát. Akkor még 120 alkalmazott volt, ebből 14 pincér. A fénykorban a luxusétterem dolgozói kék színű, aranygombokkal díszített selyemfrakkban dolgoztak. Az éjszakai bárt Unger saját bevallása szerint nem szerette annyira, mert nem tartotta szerencsésnek, hogy egy kis szállodának ilyen lokálja van. Az Astoria bár 1945 nyarától, Pengő Klub néven az amerikai Katonai Misszió Tiszti-, majd Legénységi Klubjának adott otthont. 



Minden szoba másmilyen volt, valószínűleg gazdaságossági okokból szándékosan nem tervezték őket egyformára: annyira drága volt a telek, hogy minden négyzetméter számított. A bútorokat bérelték, hűtőszekrény nem volt a szobákban, és 1948-ig, az államosításig további fürdőszobákat sem építettek. A 6. emeletet szerették volna megfejelni bővítés céljából, de nem kaptak rá engedélyt. 1948 májusában az államosításkor Ungert saját szavaival élve kizárták, „de még jó, hogy nem csuktak le, mert a megkérdezett személyzet kiállt mellettem.”
A szálló megélt pár átalakítást-átépítést: először 1928-ban, Forgó Gábor belsőépítész tervei alapján átalakítják a földszintet, majd a rá következő években a pincéhez is hozzányúlnak. A fénykorát valószínűleg a harmincas években élte, akkor igazán menő hely volt mahagóni bútorokkal, bőrfotelekkel, ólomüveg ablakokkal, tükrökkel és márványberakással. 
 
forrás: A magyar vendéglátóipar története, 1943. 
A világháború aztán nagyjából vitt mindent, a pusztítás után lakhatásra alkalmassá kellett tenni az épületet, de ’48-ban is felújították, aztán jött ’56, újabb sérülésekkel, de a konyha és étterem komolyabb korszerűsítésére és a szálló bővítésére a 60-as évekig kellett várni. 

ez és a következő három kép a Fortepan-ról

1963-ban újabb módosítás a metróépítés, illetve az azzal együtt járó árkádosítás és az aluljáró építése miatt. Az egykor itt álló Hatvani kapu akkor megint hallatott magáról, a közművek árkaiban rendre felbukkantak alapjai. Az Astoria hallja melletti aknában talált félköríves gyámkő alapján viszont a régészek azt is megállapíthatták, hogy a Hatvani kapu tornya nem a Kossuth Lajos utca tengelyében, hanem részben a szálloda helyén állt.
 
 
A nyolcvanas években a Hungária Szálloda és Étterem Vállalat tulajdonába került, 1986 egy újabb teljes felújítás dátuma. A rendszerváltás után a Danubius Hotels Group vette át, a 90-es évekből felvonó tervek tömkelege maradt fenn, és további átalakítások jöttek, amelyekből a 2000-es évek elejére is jutott még. A sok átalakítás azért érdekes, mert ezek tudatában épeszű ember nem várhatja, hogy túl sok eredeti berendezést és belsőt találjon, és gyanítom, hogy a két legkártékonyabb felújítás a 60-as és a 80-as évekbeli lehetett. A főlépcsőházban szépek az ólomüveg ablakok, de a formája miatt a melléklépcsőház is mutatós. 
 
 



A hallban azt szeretem, hogy az ember, pláne, ha nem illusztris szállóvendég, nem érzi magát porszemnek, talán mert eleve nem túl nagy, se nem tágas, inkább otthonos, ráadásul van a hangulatában valami, ami az Agatha Christie krimiket idézi.
 


A híres vendégek közül Unger megemlíti Rákosit, aki mongol feleségével sűrűn járt ide vacsorázni. De Kodály is megfordult itt, és Krúdy, aki állítólag azért volt oda a helyért, mert akár délig is nyugodtan alhatott, nem zavarták az álmát. Meg talán akkor még a forgalom is kisebb volt… Apropó, forgalom, idegenvezetőm, aki akkor még bennfentes volt a szállóban, amúgy pedig jó barátom, megmutatta az ötödik emeleti szobákat, ahol az illusztris, visszajáró vendégek megszállnak. Kint az erkélyen ugyan tényleg nem volt kincstári csend, de a kilátás minden irányban lenyűgöző. 
 
kilátás a Múzeum körútra
ű
Kossuth Lajos utca, középen a Párisi udvar tornya
Alattunk a Kossuth Lajos utca, Rákóczi út, kocsisorokkal. Az egyik végében a Keleti, a másik irányban a Klotild-palota a vége, a Ferenciek tere előtti enyhe kanyar miatt a hidat már nem látni. Számlálhatatlanul sok képet csináltam, ezek majd egy külön posztban jönnek. Az irodában láttam két régi, itt kiállított számlát, a harmincas évekbelit a Vateráról zsákmányolták, a hetvenes évekbeli pedig egy vendég ajándéka. 
 
 
Voltunk még a padláson, ahol fájdalom, de semmi régiséget nem tartanak már, az étteremben, ahol képtelen voltam elfogadható képet csinálni az üvegborítás alatt őrzött a Sévres-i vázáról, ami azért nagy kincs, mert egyike azon kevés régi tárgyaknak, amely épségben átvészelte itt a huszadik századot. 
 
padlás
A képet a szállodában csináltam egy bekeretezett fotóról. Dátumot nem láttam.
Ilyen is volt a bár...
a kávézó tizenkét évvel ezelőtt...
.... és az étterem,  
...amely ma Mirror Kávéház és Étterem.

Talán nem ez a legmodernebb és legmenőbb szálloda ma a városban, de mindenképpen az egyik legrégebbi, fordulatokban gazdag huszadik századi történettel. Azon kívül, hogy sajnálatos módon a régi cuccok nagy része odaveszett, nem tudok róla rosszat írni, ahhoz túl szép emlékeim vannak a helyről és kizárólag csak kedves emberekkel találkoztam. A végén a tetőre is kinéztünk, ó, azok a Múzeum körúti cserepek, az Egyetem téri templom tornya és az East-West Business Center homlokzatát díszítő aranyszarvas, amit az utcáról sosem vettem észre… 

Szemben az a EWBC és az ELTE. Az aranyszarvast a következő posztban megmutatom, érdemes lesz visszanézni;)
az ötödik emeleti szoba

 

a Magyar utcára néző szoba egy alsóbb szinten

 

A Magyar utcai oldalhoz az eredetihez képest később újabb épületrészt csatoltak.
Végezetül még egy dolog: mindig foglalkoztatott, hogy a Múzeum körúti fronton, a lakatlan, kék csempés ház melletti épület is a szálló része-e. De csak azért hasonlít rá annyira, mert azt is Hikisch Rezső tervezte, és sima lakóház.
További források:
A régi pesti városfal mentén (Fekete Sas Kiadó)
Déry Attila: Belváros-Lipótváros (V.kerület)
Köszönöm G.nak a lelkes vezetést és a rengeteg információt, 
valamint Németh Nóra segítségét.
 
 
Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.
 
 
4 komment
süti beállítások módosítása