"Örömében tombol, kinek tisztítója Tombor"- aki még nem hallotta ezt az ősrégi reklámszlogent, annak elmondom, hogy a nagyon is valóságos Tombor vegytisztító a Balassi Bálint utca 25-ben volt. Mindezt az egykori tulajdonos lánya mondta el, aki a Budapest100 hétvégéjén ellátogatott régi lakóházukba és megosztotta velünk a történetet. A háború után az államosítással Patyolat lett a maszek üzletből, s vele együtt a régi rímpár is ment a süllyesztőbe. De nekem
Ladomerszky Margit neve is csak haloványan volt ismerős, róla is a régi lakók meséltek. A művésznő, aki hosszú évekig volt a Nemzeti Színház művésze, a negyediken lakott.
Nem pont így terveztem, de az élet úgy hozta, hogy önkéntesként a Budapest100 hétvégéjét jórészt a házban töltöttem. A lehetőségekhez képest igyekeztem bejárni pincétől a padlásig, de többnyire mégis az előtérben álldogáltunk és fogadtuk a látogatókat. Azt a mondatot, hogy az eredeti terveken szereplő 35 lakás helyett ma 76 van, olyan sokszor elmondtam, hogy ha éjszaka felébresztenek, akkor is pontosan emlékszem a számokra...
 |
| A lufik 10 percig bírták az üvöltő szelet, ez kb. az első perc. |
 |
| kiállítás az előtérben a ház régi terveiből és Lipótváros történetéről |
De menjünk vissza egy kicsit 1913-ba, amikor a Svarcz Jenő és Horváth Antal által szignált tervek elkészültek, az akkor még
Személynök (csak 1954-ben nevezik át Balassi Bálint utcára) és a Balaton utca sarkán lévő telekhez.
"Nagyságos Seidner Ármin úr és neje és Politzer Henrik úr és neje ötemeletes bérpalota építkezése" áll a papírokon irigylésre méltóan szép betűkkel. Az 1898-as Országos Hírlap apróhirdetéseiben, a kézfogó rovatban találtam az alábbi hírt, szerintem a mi tulajdonosunk lehet a Seidner J. és társa nagykereskedő-czég beltagja, aki itt még épp eljegyezte Margitot...
A pincében raktárak, kamrák, és a ma már funkcióját vesztett falehányó, amelyről a gondnok jóvoltából képem is van. Az utcáról a most lezárt mellékkapun át érkezett a tüzelő, aztán ezen a lyukon keresztül jutott el a fáskamrába:
Hátul, az épület egyik sarkában, a melléklépcső mellett az egykori teher- és cselédlift. A rács ma is megvan és valamelyik szinten az eredeti felirat is, a Wertheim és tsa cégtől. A szolgálók részére kialakított közös klozettek is itt voltak.
A bérlőknek állított személylift helyén a terven az áll: "lift és vaacum gépek", vagyis ezek szerint központi porszívó is volt. A régi, bársonypaddal ellátott liftszekrény már nincs meg. A földszinten, a Balassi Bálint utcai fronton és a Balaton utcán befordulva az épület feléig üzlethelyiségek voltak. A harmadik emeletig szintenként öt lakás, a legmenőbb persze a lekerekített sarokszobás, Budára és Dunára néző kilátással, öt szobával és két cselédszobával. A negyedik-ötödik emeletre eredetileg hat lakást terveztek. A padláson mosókonyha, mángorló, vasalószoba, szárítópadlás, valamint itt volt a fűtő lakása és mellette a cselédek fürdőszobája. A Személynök utcai frontra pazar dunai kilátással egy nagy műteremlakás került. A Balaton utcai traktuson padlás rekeszek sorakoztak, ide ma egy, a galambokat etetni tilos feliratú ajtó vezet, pár évvel évvel ezelőttig ugyanis egy vajszívű lakónak köszönhetően a tetőtér népes galambkolóniának adott otthont. A tetőn lévő ablakból ezt látjuk:
A lakások átlagos alapterülete 200 m2 volt. Központi fűtés és melegvíz szolgáltatás természetesen járt, ezt hét darab kazánnal oldották meg. A házat kifejezetten gazdag, jól fizető bérlőknek szánták. A Balassi Bálint utcai traktus fedett oszlopokkal ellátott nyitott folyosója loggiaként, a függőfolyosó corridorként szerepel a terveken. A házfelügyelő udvarra néző lakása a mai napig a földszinten van, a tulajdonosok pedig az elsőn laktak, a saroklakásban. Az ötvenes évekből fennmaradt tömérdek lakásmegosztási dokumentum egyikén a régi tulajdonosok helyett már Péteri Endre és társai (testvérpár) írnak alá. Nagyon valószínű, hogy ők a Politzer család leszármazottai, és a megfelelő pillanatban magyarosítottak Péterire. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Kozma utcai temetőben nyugszik egy Politzer Henrikné Seidner Kornélia, egy sírban Péteri Istvánnal, aki feltehetően a fia és a Péteri és tsa-ból az egyik tulajdonos. Ezzel az egy névvel megfejtettük a régi terveken szereplő két családnév miértjét: valószínűleg Seidner Ármin leánya, Kornélia ment nőül a Politzer család fiához. Politzer Henrik 1944-ben halt meg, két fia a kilencvenes években.
 |
| az első terepszemlémen éppen esett az eső |
Finomságok és a korra utaló viszonyok minden papírból tetten érhetők, egyik kedvencem, amikor pl. W. Vilma úrnő, lakástulajdonos neve egy régebbi tervről duplán át van húzva Z. Jánosra: csak semmi úrnőzés, elvégre 1950-et írunk. És ekkor kezdik el szétvagdosni a gyönyörű nagypolgári lakásokat, itt kezdődik el az a folyamat, ami a mai megduplázott lakásszámhoz vezet. A Központi Városházán Lakásmegosztási Bizottság is létezett, ilyen pecsétjük volt:
Az 1950-es rajzokon az akkori tulajdonos, Péteriék hat szobás lakását harmadolják el. A cselédszobát ekkortájt már csak szem. szobának írják (részben persze a terven lévő helyhiány miatt is) és velük együtt ekkor tűnnek el a nyugatias hangzású garderobe-ok is, helyükbe sokszor ablaktalan konyhák, előszobák, szobák kerülnek.
 |
| egyből három |
Az
Adalékok a Lipótváros történetéhez c. kiadvány megemlíti, hogy a Balassi Bálint utca 25. szerepelt a zsidók számára kényszerlakhelyül kijelölt házak listáján. Mintegy kétezer, sárga
csillaggal megjelölt ház volt, a pestiek 70%-a Lipótvárosban. De itt azt is megemlítik, hogy a ház a svéd nagykövetség védelme alá tartozott. A régi lakóktól senkitől nem kaptam erre vonatkozó információt vagy megerősítést, persze az akkori lakók egyrészt már nem élnek, másrészt elköltöztek. Viszont a feljegyzések szerint a szomszéd házban, a 21-23-ban volt a
svéd követség egyik irodája, így kétségtelen, hogy a közelben volt a segítség. A Budapest100-ra készített
összefoglaló leírásban Lelkes Szilvia önkéntestársam azt is kiderítette, hogy az 1951-es kitelepítési hullám sem kerülte el a házat, eszerint "
1950 szeptemberében az ÁVH vezetői az MDP egyetértésével tervet készítettek a Budapesten lakó, legalább háromszobás lakással rendelkező ’osztályidegenek’ otthonainak megszerzésére. A felszabaduló lakásokat párt- és minisztériumi vezetők, vezető beosztású államvédelmi és honvédtisztek családjai foglalták el. Az adatbázisban összesen 6 név köthető a Személynök utca 25. számú házhoz: Veszely Károly cukorgyár igazgató és neje, Gábor Mara dizőz (értsd: kabaréban, kávéházban, pódiumon szereplő sanzon- és slágerénekesnő), Montagh László földbirtokos, Erdős (Eisler) Pál ügyvéd és neje. A kötetből megtudjuk továbbá, hogy a családoknak a kitelepítésről szóló végzés megérkezése után 24 óra állt rendelkezésükre, hogy meghatározott súlyú holmit összepakolhassanak. A családokat vasúton szállították, egy vagonba több család került. A családok egy része önszántából elhagyta lakását, házát, vidéki rokonokhoz, ismerősökhöz költöztek, vagy Budapesten találtak albérletet úgy, hogy a család tagjai szétváltak, s egyenként próbálták megúszni az elhurcolást. Az V. kerületből kitelepítettek kényszerlakhelyeit az ország nyugati felén jelölték ki, elszórva Pest, Heves, Szolnok, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben."
Teljesen más viszony alakul ki egy házzal, ha az embernek alkalma adódik megismernie a történetét, vagy ha hosszabb-rövidebb ideig együtt lélegezhet vele, bejárja a pincétől a padlásig, koptatja a lépcsőit, végigsimítja a régi csempét a lépcsőházban. A pár napos kapcsolat persze még inkább csak olyan, mint egy flört. Nem komoly, de még akár szerelem is lehet belőle. Egy kicsit én is így voltam a Balassi Bálint utca 25-tel: a behemót, kicsit tagbaszakadt külső mint egy szégyenlős kamasz, lassan nyílt meg előttem és tárta fel kincseit: a kecses szarvasokat az előtér lengőajtóinak üvegén, a tériszonyos-lélegzetelállító kilátást az ötödik emeleti loggiáról, a szecessziós padlóburkolatot az előtérben, a régi portásfülke kb. fél évszázada változatlan állapotát, szürke falát, a régi, megsárgult liftnaplót. És ha becsukom a szemem, látom a cselédeket is, akik a hátsó lépcsőn sietnek a dolgukra vagy a fűtőt, aki a cselédfürdő melletti lakásban álomra hajtja a fejét és a ház nyilvánvalóan legnehezebb éveit a második világháború idején sárga csillagokkal, védettséget jelentő pecsétes papírokkal.
Persze ezekre még, péntek éjjel, amikor Marcsival a "boldog 100. szülinapot" táblát festettük, még korántsem gondoltam, ahhoz ott kellett egy kicsit lenni... Jövőre találkozunk, ha nem itt, akkor egy másik százéves házban biztosan.
A ház a közös képviselő, S. Márta lelkes hozzáállásának köszönhetően nyitott ki. Köszönöm a gondnoknak és feleségének a türelmet, a padlás- és pincetúrát, a jófejséget és persze a kávét, Balázsnak a könyvet, Verának (Lásd Budapestet Blog) a jelenlétet, azoknak pedig, akik ellátogattak a házba, az érdeklődést.
Adalékok a Lipótváros történetéhez (Budapesti Városszépítő Egyesület, Bp, 1988.)
A kitelepítésekről szóló kötet: Hantó Zsuzsa: Kitiltott családok. Második, jav., bővített kiadás,
Magyar Ház, Budapest, 2010. 179-180. o.
Ha tetszett a bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
a blog Facebook oldalához.
