A telek és a ház a Budapesti Czím és Lakásjegyzék szerint 1894-től biztosan Telbisz Bertalan tulajdona. Ugyanebben az évben már Dr Telbisz János vegykísérleti laboratóriumát is sorolja a jegyzék ezen a címen. A vegyész Telbisz, valószínűleg Bertalan fia, 1862-ben született Nagyőszön, az akkori Torontál-megyében, a mai Románia területén. Németországi egyetemei tanulmányai után vegyészként dolgozott ottani cukorgyárakban, majd hazatérve először Torontál megyében, aztán Budapesten folytatta, amit kint elkezdett. Felolvasásaival, röpirataival rengeteget fáradozott azért, hogy a cukoripar, a borászat és a mezőgazdaság fejlődjön. Ő volt az, aki itthon meghonosította a "kir. kereskedelmi törvényszéki hites vegyészi intézményt", lásd a lenti hirdetést az 1894-es Lakcímjegyzék-ből. A saját költségen létesített és mintaszerűen berendezett laboratóriuma a ház második emeletén működött. Hosszú évekig ő szerkesztette és adta ki A magyar cukoripar című szaklapot. 1928-ban a jegyzék szerint már nem János, hanem Dr. Telbisz Albert és b. társa nevén van az épület.

De térjünk vissza az udvarhoz. Valójában nem olyan nagy az egész és kicsit zavaró a beton, ami először a belépőt fogadja, de amögött minden él, fák, buja, zöld növények, virágok, hinta, mászóka és padok. Leghátul, a telek széli sarokba száműzték a porolót, jobb helyet ennél nem is találhattak volna, nincs szem előtt és ide csak a szomszéd házak hatalmas tűzfalai néznek, ami nekem legalább annyira bejön, mint a kert maga. Valahogy persze sejteni, hogy szebb időket látott ez is, és meg is találom az Adalékokban a leírást. 1983 körül ezt írta a házat felderítő lokálpatrióta, aki beszélt a leszármazottakkal: "Talán, ha a jelenlegi betonudvart is vissza lehetne állítani eredeti kerti mivoltára, akkor a földszint is barátságosabb lenne. Ugyanis a ház belső udvara ma csak ronda betonudvar, de a régi háztulajdonos elmondása szerint az udvaron a háború előtt kert volt, a kertben két terrakotta szobor állott. A kert eltűnt és a két szobor úgyszintén, nem tudják mi lett vele."

kapu

A Klotild palotákról részletesen, sok fotóval illusztrálva írtam már egyszer, de azóta jártam a jelenleg lezárt déli épület (Klotild I.) belsejében. Ez a poszt részben kiegészíti az előzőt, másik apropóját az adja, hogy a hírek szerint az épületet végre értékesítette az önkormányzat. Az új tulajdonos egy török cégcsoport magyar projektcége. Az Özyer Groupot 1948-ban alapította a hasonló nevű család, a magyar cég mindhárom tagja is közülük kerül ki. Több szálloda van a birtokukban, még ha mindegyik jóval szerényebb külsővel is bír, mint az ikerpaloták. A szerződésben foglaltak alapján öt éven belül kötelesek felújítani az épületet. 

A képeket a Orczy Kultúrkert Egyesület áprilisi sétáin készítettem, az egyiken a toronyba is felmentünk. Az épület felújításra szorul, de összességében úgy tűnt, hogy nincs nagyon rossz állapotban - persze ezt én nagyjából laikusként mondom-, és olyan részletgazdag a belseje, hogy a jelenlegi állapotában is lenyűgöző. Munka azért lesz bőven. Sokat rontanak az összképen a leválasztott helyiségek, álmennyezetek, oda nem illő ajtók, több helyen a beázások. Ráadásul egy pár éve innét is kiköltöztették a bérlőket és ettől még elhanyagoltabbnak tűnik, nem tesz jót egy épületnek, ha sokáig áll lakatlanul. A 48 méter magas toronyba felmenni pesti épületlátogatásaim egyik legnagyobb élménye volt, semmivel sem tudom összehasonlítani, a képeket egy régebbi bejegyzésben meg lehet nézni.

Az ikerpaloták tervezői Korb Flóris és Giergl Kálmán, a kivitelező iparosok névsorát lásd a bejegyzés végén. 

A Vasárnapi újság 1900-ban így írt a palotákról: "Az első emeleti, csupa termekből álló helyiségeket nagyrészt különféle társulatok és egyesületek bérelték ki így lakásokul csak a második és harmadik emeleti helyiségek fognak szolgálni, melyek a lehető legkényelmesebb beosztásúak. E pompás házakban nemcsak ritka szép lépcsők, hanem fölvonógépek is vannak, s úgyszólván e gépek az egyedüliek, amelyek nem a hazai ipar készítményei (Otis Rt). A nagyszerű főlépcső a Váci utcai oldalon van, tágas csarnokkal és művészi festésű ablakokkal."

"A minden oldalról szabadon álló házak díszét nagyon emeli egy-egy 48 méter magasságú saroktorony, melyek egészen faragott kőből vannak, s tetejüket egy-egy hatalmas hercegi korona ékesíti."

A két Klotild palota kivitelező iparosainak listája: 

építész-művezető : Gattaringer Oszkár 

építőmester: Bagosi Pucher István

vasmunkák: Schlick-féle Vasöntöde Rt

ácsmunkák: Gregersen Guldbrand és fiai

kőfaragómunkák: Hauszmann Sándor

díszkovács munkák: Swadló Ferenc, Páder Nándor és Forreider és Schiller

üvegfestő munkák: Róth Miksa

épületszobrász: Szabó Antal

díszfestő: Scholtz Róbert

cserépkályhák szállítója: Zsolnay-gyár

csillárok: Giergl Henrik

felvonók: Otis Rt.

Hasonló bejegyzések: Szív utca, Barát utca, Jókai utca, Rökk Szilárd utca, Józsefváros, Fodor Gyula épületei:Hajós utca 25

Fodor Gyuláék családi nyaralója Balatonbogláron épült fel 1910 körül. A villa a "munka után" nevet kapta, lásd a régi állapotot megörökítő képeslapot. Épp a napokban szereztem egyet a Vateráról, azon 1928-as dátum van és egy nagyon hangulatos udvar, díszpadokkal, szökőkúttal, és rengeteg vadszőlővel. Ezekből mára csak az oroszlános padok maradtak, amelyeken valamikor 1942 előtt magát Fodort és feleségét is megörökítette a fotós a házi kedvenccel. A lépcsőfeljáró melletti korlát díszei eltűntek és a homlokzatot is átalakították némileg. Tavasszal, amikor először ott jártam, még sokkal sivárabbnak tűnt az udvar, most júliusban a fák lombja némileg feldobta az összképet. Tavasszal még reménykedtem, hogy talán majd nyáron kinyit a kétcsillagos üdülőszálló, amit a kerítés melletti tábla hirdet, de a főszezon kellős közepén is zárva volt, pedig szívesen megnéztem volna, hogy mi maradt az egykori nemesi villából. Talán máskor lesz rá alkalom, addig itt vannak ezek a nem túl bíztató képek. 

A villa létezéséről Stephane-tól tudok, aki hónapokkal ezelőtt azzal keresett meg, hogy "látom odavan a nagybátyámért...", szóval ő Fodor Gyula rokona, és aki levelezésünk kezdetén megírta, hogy ide járt le a család nyaranta, úgy nagyjából 20-30 éven át, amíg a háború után meg nem fordultak a dolgok. Fodor nemesi családból származott, építész-tervezői tevékenysége mellett saját bérházai is voltak, pl. a Zichy utcai lakóház. A fővárosban vagy negyven bérházat tervezett, a legismertebb közülük talán a Napóleon-udvar a Hajós utcában és  az egykori Ernst Múzeumot is magában foglaló hatalmas épület a Nagymező utca 8-ban. Az első világháború kitörése után, amikor az építőipar erősen visszaesett, és elmaradtak a megbízások, a bérházak biztos jövedelemforrást jelentettek. 

Fodor hetven évesen, szívrohamban halt meg 1942-ben. Az idősebb lánya a fővárosban lakott férjével, feleségét és a kisebbik lányát '45 után, osztályidegenként kitelepítették Boglárról, a villát államosították. A BAZ megyei Mádra kerültek egy családhoz, ahol lényegében cselédsorban éltek 1949-től 1956-ig, istállóban, földön aludtak, földmunkát végeztek. 1956 augusztusában "szabadultak", visszatértek Budapestre, de régi életkörülményeiknek és a családi vagyonnak természetesen búcsút mondhattak. Az ingóságokat, amiket nem mentett ki időben a család többi része, széthordták és megsemmisítették mások, nekik jóformán semmijük sem maradt, életük hátralévő részében méltatlan körülmények között éltek. A boglári villába sosem tértek vissza. Amikor az 1970-80-as években Stephane levitte kocsival unokatestvérét, hogy megnézzék a házat, Hajnalka még az autóból sem akart kiszállni. Stephane úgy emlékszik, hogy a villa az Oktatási Minisztérium, később pedig talán a Vízművek tulajdonában állt, de ha valakinek vannak róla emlékei, feltétlenül írja meg a kep.ter.blog@gmail.com címre.

Pár éve volt már szó arról, hogy milyen jó lenne egy vidéki ház és bár egzisztenciálisan szemernyit sem kerültem közelebb a projekthez, álmodni még lehet. Fonyódon, a Várhegyen, a kilátóba menet találtuk ezt a házat, és ez fizimiskára pont olyan, amit el tudnék képzelni bazsalikommal, levendulával és egyéb cuccokkal a kertben és egy olyan énemmel, amilyen (még) nem is vagyok, vagyis ház körül kapálgatós, konyhakertezős, stb. De most még lehet arra hivatkozni, hogy Budapesten erre nincs lehetőségem, nincsenek meg a körülmények, pedig vágyom rá, igen. Szóval, Várhegy utca 20, akit érdekel a ház, telefonszám is van a 2. képen, és mielőtt bárki azt hinné, zsíros jutalékot kapok a helyi ingatlanosoktól, esetleg a tulajtól, azok nagyot tévednek. Csak tetszik a ház. Azért azt nem árt tudni, hogy ez nem egy láblógatós vízparti nyaraló, hanem komoly munkákat és felújítást igénylő, tornácos gyöngyszem a hegyoldalban, szóval aki nem szereti a hegynek felfelé menetet, az inkább ne ácsingózzon rá, mert ide gyalogolni kell, ha csak nem akarja valaki állandóan a kocsi pedálját nyomni. A lélegzetelállító panorámát nyújtó kilátó alatt van, a Fonyódi hegy oldalában, a homlokzata nyugatra néz. Gyönyörű virágok nyílnak a kertben, de legfőbb vonzereje számomra a tornác. Vajon kik építették és hányan laktak itt? Csak nyarakra vagy egész évre szólt? Valami azt súgja, nem hétvégi háznak épült, csak az idős lakók elmenetele után nem maradt senki, aki igényt tartana rá és főleg fel akarná újítani, szerkezetét megerősíteni, ami biztosan ráférne. Pedig a tornác és a kert virágai fényes nyarakról mesélnek, és a kilátó gyalog ide már közel van, igaz, erős hegymenetben, de pazar a látvány a tóra és Somogyra. 

A Hajós utca 13-15 szám alatti négyemeletes lakóház Jahn József tervei alapján épült 1898-ban. Az 1860-as években egy egyszintes épület állt a helyén, akkor még Hermina tér címen, aztán a fennmaradt tervek szerint ezt megtoldották, majd 1870-ben - amikor még nem volt Operaház a szomszédban-, orfeumot vagyis dalárcsarnokot építettek oda.  

Jahn József egy sor ehhez hasonló, hatalmas bérházat tervezett a századforduló tájékán, az egyik közülük az Eötvös utca 26 szám alatt volt, ahol hosszabb ideig lakott is. A további listát lásd a bejegyzés végén.

A Lakcímjegyzék szerint 1898-ban a 13-as szám Guttmann Mór, Béla és Lajos nevén volt, míg a 15-ös Stessel Jánosné tulajdona. A következő évben már látható a változás: a 13-15-ös szám, így egyesítve Jahn József nevén van. A dupla telekre valószínűleg befektetésnek építtette a négyemeletes bérházat, mint ahogy sok más esetben is. A levéltári dokumentumok szerint lakása nem itt, hanem a Damjanich utca 17-ben, az Eötvös utca 26/a-ban és a Rózsa utca 63-ban volt.  

A huszadik század első felében a ház viszonylag gyakran cserél gazdát, 1903-ban már Gróf Dessewffy Aurél, az utolsó országbíró a tulajdonos, őt 1916-tól Dr Weisz József követi, 1928-ban pedig már Krasznai Richárd nevén van. Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet 1934-ben átalakította, a háborút viszont megúszta, nem kapott találatot. Bent a kapualjban még kissé megkopva is gyönyörű a mennyezet festése. Az udvarba lépve elámulok, részben az épület méretétől, másrészt a Jahn által előszeretettel, az összes általam látott bérházában alkalmazott lodzsás folyosótól, itt (is) gazdagon díszített oszlopokkal és kőbábos korláttal, amit bal oldalt egy függőfolyosón lehet megközelíteni. Én a főlépcsőházban voltam, de azon kívül még két másik is van. A ház minden apró részlete szépen kidolgozott, és szomorú leírni, mert ez kellene hogy legyen az alap, de külön élmény, hogy fel is van újítva.